kapubanner for mobile

Barna Eszter cikkei 18. oldal

6 éve Üzleti érdek a munkahelyi jóllét

A munkahelyi jóllét összetett dolog, nemcsak a fizikai környezetről és munkakörülményekről szól, hanem érzelmekről, motivációról, a csapaton belüli kapcsolatokról is. Már vannak mozgalmak, amelyek szerint újra kell fogalmazni a siker definícióját, ugyanis, ahol stressz és kiégés van, az nem jelenthet sikert hosszú távon. Erről a témáról is szó esett az SAP 2018-as SuccessConnect című berlini konferenciáján. Teljes cikk...


6 éve Toborzás helyett megtartás

Mindenféle feltételes mód nélkül kijelenthető, hogy munkaerőhiány van, méghozzá sok szektorban feszítő, már-már a termelést, növekedést, új befektetéseket veszélyeztető. Az azonban komoly kérdés, hogy mihez kezdenek ezzel a helyzettel a cégek. Még több erőforrást tesznek a toborzásba, hogy mégis meglegyen a szükséges létszám? Még kevesebb figyelmet fordítva már meglévő munkatársaikra, aminek következtében aztán még többet keresgélhetnek? Ezt a hozzáállást látja sok cégnél hibának Túri Péter, aki az Elkötelezett csapat - Munkaerőhiány helyett címmel írt könyvet. Teljes cikk...


6 éve Ahol a gyakornokból vezérigazgató válhat

A Big 4-hoz tartozó tanácsadócégnek is jelentősebb energiát kell fektetnie a toborzásba, mint korábban. A kiválasztás kiemelt stratégiai terület, hiszen a PwC Magyarország egyedüli erőforrásai a dolgozók. A cég több mint 800 munkavállalójáért felelős HR vezetője Bresztyenszky Éva vallja, hogy egy vezető csak annyira lesz sikeres, amennyire a csapatának tagjai külön-külön is. A PwC gyakornoki programjáról, a hosszabb távú HR célkitűzésekről, a vezetőfejlesztés szerepéről beszélgetett vele a HR Portal. Teljes cikk...


6 éve Szenvedély, cél, kapcsolódás és szervezeti kultúra

Egy hatékonyan működő szervezetben mindezekre a tényezőkre szükség van, hogy a vállalat munkavállalói elkötelezettek legyenek, szeressenek ott dolgozni. Éppen ezért, ezek a fogalmak voltak az SAP SuccessConnect 2018, berlini konferenciájának mottói. A HR-eseknek ideális esetben minderre tekintettel kellene lenniük, amikor átalakítanak egy szervezetet. Teljes cikk...


6 éve Mennyit keres egy építésvezető?

Építésvezetőként, nem meglepő, hogy a mai - az építőiparban különösen - munkaerőhiányos időkben jól lehet keresni. Az elmúlt évek folyamán jelentősen emelkedett az alkalmazott építésvezetők átlagbére. Persze számít a cég nagysága és a megszerzett tapasztalat is a kereseteken, derül ki a Fizetések.hu által küldött adatokból. Teljes cikk...


6 éve A HR szakma rocksztárjai

Villódzó fények, pergő dobok, profi műsorvezetés lenyűgöző körítéssel. Egy HR konferencián mégis az előadók a legnagyobb sztárok, ha jól és érdekeset, hovatovább előremutató dolgokat mondanak a szakmáról. Az SAP berlini SuccessConnect 2018-as rendezvényén mindez adott volt, hiszen a HR szakma egyik, ha nem a legismertebb személyisége, Laszlo Bock, a Google volt HR vezetője, jelenleg a humu. com alapítója, ügyvezető igazgatója beszélt a munka világának jobbításáról. Teljes cikk...


6 éve HR - vízió és stratégia? Hol hibádzik?

Abban talán egyetérthetünk, hogy a HR szerepe erőteljesen átalakulóban van az elmúlt években. A kérdés az, hogy a HR-esek képesek-e lépést tartani ezzel az átalakulással, valamint hogy képesnek látják erre őket a vezetőik? Teljes cikk...


6 éve Nem is az Y, hanem az X formálja a munka világát?

A média és a HR szakma is az Y és Z generáció munkaerőpiacot átformáló szerepétől hangos. Ugyan utóbbiak nagy része még nem érkezett meg a munka világába, de már „kopogtatnak” az ajtón, és mindenki azt mérlegeli, hogy az új generációk elvárásai, igényei, digitális bennszülött létük, hogyan fogják átalakítani a munkaerőpiacot. Az X ehhez képest az „elfeledett” generáció, akik sok szempontból hátrányt szenvednek a munka világában, különösen Magyarországon, ugye 45 felett már „esélyed sincs semmire”. Pedig enélkül a generáció nélkül a mára kicsúcsosodó folyamatok el sem indulhattak volna, illetve azért nagyon sok cégnél még ők töltik be a vezető pozíciókat. Teljes cikk...


6 éve Így küzd meg a SPAR a munkaerőhiánnyal

Idén tavasszal lett a SPAR Magyarország új humánerőforrás vezetője Szijjné Kállai Ildikó, aki mögött több évtizedes HR vezetői tapasztalat van. A kereskedelmi láncnál 13 ezer munkavállalóért felel. A legaktuálisabb munkaerő-piaci kérdésekről, a kiskereskedelemben különösen égető munkaerőhiányról, bérversenyről, toborzásról, hosszú távú terveiről kérdeztük az új HR igazgatót. Teljes cikk...


6 éve Egy csapatban dolgozik ember és robot?

Az automatizálásra sok helyen még mindig költségcsökkentési lehetőségként tekintenek a cégvezetők, holott az automatizációban rejlő lehetőségek rég túlmutatnak ezen. Hiszen növelik a hatékonyságot, sőt a dolgozói elkötelezettségre is hatással lehetnek. A technológiai lehetőségeknek manapság a szabályozás és a gondolkodás korlátai szabhatnak csak határt, vezette fel az SSC Heroes, a Deloitte és a Kinnarps által szervezett Jövő SSC-i konferencia tematikáját Lukács Eszter és Komjáthy Csaba a Deloitte-tól. Teljes cikk...


6 éve Operaénekes vagy pilóta - és coach is egyben

Persze az átlag azért nem ez. A coachok között jóval több a nő, többségük Budapesten dolgozik, de ma már nem csak a fővárosban létezik coaching. Az átlagéletkor 43 év, a túlnyomó többség felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Országos coaching kutatás készült, amelyet Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezetője, az ICF Sokszínűség címmel megrendezett konferenciáján mutatott be. Teljes cikk...


6 éve Érzelmileg intelligens munkahely és munkatársak - miért fontos?

Az érzelmi intelligencia, vagyis az EQ, fontosságáról a vezetésben és a munkahelyeken egyre több szó esik. Az IQ-hoz képest az EQ nagyon sokáig háttérbe szorult, mára azonban egyre inkább egyértelműnek tűnik, hogy az emberekkel való bánásmód szempontjából, ami egyet jelent a szervezetek működtetésével, az utóbbi talán még fontosabb. Ennek pedig oka az idegrendszerünk felépítése, valamint az, hogy döntéseink jelentős részét érzelmi alapon hozzuk. Erről beszélt a HR Evolution által szervezett HR Fórumon Pécsi Rita, neveléskutató, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola docense. Teljes cikk...


6 éve Mennyit keres egy elektrotechnikus?

Az elektrotechnikusok átlagos havi bruttó bére 252 700 forint. A Fizetesek.hu által szolgáltatott adatokból kiderül, hogy ebben a szakmában is jelentős a szakmai tapasztalat szerepe, viszont a cégméret kevésbé befolyásolja a jövedelmek alakulását. Teljes cikk...


6 éve A munkahelyen is az emberi kapcsolatok a legfontosabbak

A munkavállalók megtartását leginkább a munkahelyi emberi kapcsolatok segíthetik. Míg elvesztésükben a be nem tartott ígéretek és az embertelen bánásmód játszanak elsősorban szerepet, derült ki egy országos fluktuációkutatásból, amelyet A megtartás mágiája címmel tartott HR Fórumon mutattak be. A konferencia elsősorban a kékgalléros munkavállalók fluktuációcsökkentésének témájára koncentrált, amely a termelő vállalatok körében egyre komolyabb problémát jelent. Teljes cikk...


6 éve A top menedzsment a szemléletváltás kulcsa

A partnerségen alapuló kapcsolat, a coaching kultúra elterjesztése nem csak a vállalatokon belül hanem az iskolákban, a közszférában is értéket jelent, hiszen párbeszédet indít el, és a másik iránti figyelmet közvetíti, hangsúlyozta az ICF-Hogan Budapesten tartott konferenciájára küldött üzenetében Colmon Eldridge, a nemzetközi coach szervezet elnökhelyettese. Ezek az értékek a munkaerőpiacon is egyre inkább igényként jelennek meg. A szervezetek esetében segítik a munkavállalók megtartását, jóllétüket a vállalatnál, melynek következtében pedig a cégek elérik a legfontosabb célt, a hasznot. Teljes cikk...


6 éve Új generáció a vezetői székben

Miben különböznek a mai fiatal vezetők, a korábbi generációktól, akik a rendszerváltás idején kerültek vezető pozícióba? Mennyire más az őket körülvevő környezet, amiben boldogulniuk kell, mennyiben más a karrierív és a vezetői szerephez való hozzáállás? Dr. Bokor Attila címzetes egyetemi docens, kollégáival az od partnerben és az Ascon szervezetfejlesztő cégben már évtizedek óta kutatja a különböző vezetői generációkat, mélyinterjúkon keresztül, és után is követik a megkérdezett vezetők sorsát. A kutatás legújabb eredményeiről beszélt a HR Portalnak a NEXTGEN Leadership Talks előtt. Teljes cikk...


6 éve A munkahely is „termék”, amihez márkát kell építeni

Hogyan is néz ki a jelenlegi munkaerőpiac? Hogyan tudnak a cégek hatékonyan munkáltatói márkát építeni annak érdekében, hogy megszerezzék és megtartsák a számukra értékes munkavállalókat, akikből egyre kevesebb áll szabadon rendelkezésre? Erről szólt a Márkaépítés a munkaerőpiacon című konferencia, előadásokkal, esettanulmányokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel. Teljes cikk...


6 éve Mennyit keres egy szoftvermérnök?

Talán nem meglepő, hogy az eddigi fizetési kimutatások közül ez a szakterület az, ahol a legtöbbet lehet keresni. Komoly hiány van informatikai szakemberekből, és mivel munkájukra már szinte minden területen szükség van, így nem meglepő, hogy bérverseny zajlik értük a piacon, ami alaposan megemelte a fizetéseket. Az átlagbér 564 800 forint, de a tapasztalat és a speciális tudás további több tíz- vagy akár százezer forint pluszt jelenthet a jövedelmek terén is. Az adatokat a Fizetések.hu szolgáltatta. Teljes cikk...


6 éve Akkor elkötelezett a dolgozó, ha nem csak munkahelynek érzi a munkahelyét

Vajon hogyan fog működni hatékonyan a képzés-fejlesztés a közeljövőben? Magyarország legnagyobb tréningcégei és vállalati HR szakemberek próbáltak erre választ találni a Tréning Kerekasztal konferencián, melynek címe nem véletlenül volt: „Megtartás és fejlesztés a digitális korban”. Hiszen a munkaerő-megtartás egyik legfontosabb eszközének a fejlődés lehetőségének biztosítása tűnik a munkavállalók számára. Online, virtuális, interaktív, gyors, rövid és blended - záporoztak a kulcsszavak a konferencia interaktív nyitánya folyamán. Teljes cikk...


6 éve A jövő kihívása: az adatvezérelt szervezetfejlesztés

Az adatok és ezek elemzése, a belőlük levont következtetések egyre nagyobb szerepet játszanak a szervezetek életében, mert befolyásolják a céges kultúrát is. De mit jelent mindez a vállalatok jövője, az őket irányító vezetők szempontjából? Erről kérdeztük A szervezetfejlesztés és a coaching jövője ICF-Hogan budapesti konferenciájának egyik előadóját, Michael Siller coach, szervezetfejlesztőt. Teljes cikk...


/ujsagiro/34/barna-eszter.html