kapubanner for mobile

Barna Eszter cikkei 22. oldal

7 éve Adókedvezmény is segíthetné, hogy kevesebb és elismertebb legyen a láthatatlan munka

Évente 130 napot töltünk láthatatlan munkával, vagyis olyan tevékenységekkel, általában a családunk és az otthonunk körül, amiért nem jár fizetés, sőt esetenként elismerés sem igazán. Ennek a munkának tetemes részét, bár a társadalmi folyamatok változóban vannak, még mindig a nők végzik. Azonban, hogy egyre többet beszélünk erről a munkáról, sőt világnapja is van, éppen április első keddjén, remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy a megítélés is változzon. Egy olyan adókedvezmény pedig, amelyből a láthatatlan munka elvégeztetését lehetne finanszírozni, egyrészt megmutatná a tevékenységek értékét, másrészt javíthatna a munkamegosztáson is. Teljes cikk...


7 éve Honnan tudhatod előre, hogy utálni fogod a munkahelyed?

Mint tudjuk az első benyomás döntő. Persze finomodhat a kép, sőt akár meg is téveszthet a külcsín, hiszen az adott helyen dolgozó embereket nem biztos, hogy minősíti az őket körülvevő környezet, akár negatív, akár pozitív irányban. De levonhatunk következtetéseket az álláshirdetésből, az érdeklődő telefonra, e-mailre adott válaszból, természetesen az adott cég honlapjáról vagy éppen közösségi média megjelenéseiből. stb. is. De miből még? Mindenesetre nem árt alaposan utánanézni, hol is szeretnénk az elkövetkezőkben dolgozni. Teljes cikk...


7 éve Határozott idejű szerződések csapdájában

2010 óta az Európai Unióban keletkezett állások fele ideiglenes, így a munkavállalók egy jelentős csoportja az állandó határozott idejű szerződések csapdájába került. A munkáltatók a válság után jóval óvatosabbak a munkavállalók hosszú távra történő felvételével, hiszen a határozatlan idejű szerződéssel dolgozó alkalmazottaktól jóval nehezebb megválni, és általában több juttatásra jogosultak. Így az átmeneti munkaerő hívogatóbb opció több iparágban is. Teljes cikk...


7 éve Többet kell tenni a munkavállalókért, mint 10 éve

Minden áruházban van HR vezető, a 7000 dolgozóból 400 megváltozott munkaképességű, a fiatalokat pedig képzési programokkal csábítják a kereskedelmi lánchoz az alkalmazottakért folytatott egyre keményebb versenyben. Nemrég nevezték ki az Auchan országos HR igazgatójának Széll Hajnalkát, aki már 2002 óta dolgozik humán erőforrás területen vezető pozíciókban a vállalatnál. A toborzásról, az esélyegyenlőségről, a tudatos nyitottságról beszélgettünk. Teljes cikk...


7 éve Belátja a vezető, ha valami már nem működik?

Változnak az elvárások a modern vezetővel szemben, már messze nem elég a tekintély és a titulus. De vajon ők készek-e alkalmazkodni a megváltozott környezethez? A munkaerőpiacra napjainkban belépő Z és a már ott dolgozó Y generáció jelentősen különbözik a korábbi generációktól, jellemző rájuk a fokozottabb önérvényesítésre és autonómiára törekvés, az anyagiakat, a fizikai környezetet, a presztízst az idősebbeknél fontosabbnak tartják, ugyanakkor a konkrét munkateljesítményt esetenként kevésbé respektálják, miközben a tiszteletet sem mindig adják meg a többieknek. Egyre inkább megoldandó kérdésként merül fel a munkaadók számára, hogy vajon őket hogyan lehet motiválni? Az adott szervezet sikere a jövőben ezen is múlhat, a vezetőknek ki kell lépniük a komfortzónából. Mészáros Arankával, a SZIE Társadalomtudományi- és Tanárképző Intézet egyetemi docensével beszélgettünk. Teljes cikk...


7 éve Nyitott cég, tervezhető karrier és kaizen szemlélet

Átfogó változtatásokat vezetett be bér és cafeteria rendszerében a Bridgestone tatabányai gyára, amely az új karrierprogrammal igyekszik biztosítani az egyre nagyobb munkaerőhiánnyal és jelentős fluktuációval küzdő térségben a cég növekedését. A tatabányai gumigyár a japán cégcsoport európai hálózatának elsőszámú termelőközpontja kíván lenni, ennek megfelelően bővítik a gyártást és a létszámot is. Nagyon erős a verseny a munkavállalókért a környéken, ebbe a versenybe többek között a cég megnyitásával, munkavállalói ajánlóprogrammal és tervezhető karriermodellel száll be a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft., mondta el a HR Portalnak Duna András, HR igazgató. Teljes cikk...


7 éve Akkor ideális az egyensúly a munka és magánélet között, ha nem dolgozunk

A munka és magánélet egyensúlyának kérdését már nem egyszer érintettük cikkeinkben, ahogyan azt a megközelítést is, hogy ilyen valójában nem létezik. Az, hogy milyen életminőségünk van, inkább azon múlik, hogy hol szabunk meg bizonyos határokat, melyeket ráadásul a technológiai fejlődés adta lehetőségek egyre inkább elmosnak. Ez persze egyfelől pozitív, hiszen lehet távmunkában dolgozni, mondjuk rugalmas munkaidőben, tehát sokat kapunk, ugyanakkor negatív, ha még este is a munkánkkal kell foglalkoznunk, és a munka és a magánélet tere összefolyik, akkor mindez sokba is kerülhet. Teljes cikk...


7 éve Nem egy belvárosi csilivili iroda nyerte az Év Irodája címet

Egy ipari parkban egy élelmiszeripari cég irodaépülete lett az Év Irodája. Nem egy felkapott helyen lévő belvárosi irodaház nyerte el a címet. A díj „üzenete” a tervezők szerint az, hogy az építészet értéket teremt, valamint, hogy a kellemes és dekoratív, ugyanakkor a hatékonyságot szolgáló, a munkavállalók és a tulajdonos számára egyaránt elégedettséget okozó munkakörnyezet kialakításához, nem feltétlenül kell rengeteg pénz, kell viszont hozzá elhatározás és kreativitás. Az építtető, a Food Base Kft. tulajdonosa azzal bízta meg a Reload Építészstúdió tervezőit, hogy olyan irodaépületet tervezzenek, amely inspiratív munkakörnyezetet teremt és a cég arculatát is építi. A HR Portal a stúdió két alapítójával Petőcz-Tóth Anikóval és Csizmadi Péterrel DLA építészekkel beszélgetett. Teljes cikk...


7 éve Nem boldogul a munkában az „elkényeztetett generáció”?

A gyereknevelési szokások az elmúlt évtizedekben jelentősen változtak, ezzel a kijelentéssel talán mindenki egyetért. Az már vita alapja lehet, hogy milyen előjelűnek érezzük ezeket a változásokat. Nem is biztos, hogy már most relevánsan meg tudjuk ítélni a hatásokat, de az Y generáció, amelyről mostanában mi is sok szót ejtettünk egyre fontosabb szerepet játszik a munkaerőpiacon, így óhatatlan, hogy kialakulóban van egy általános kép erről a generációról. Egyik jelentős kritikusuk szerint a szülők nevelési elveiben keresendők a generációs problémák gyökerei. Teljes cikk...


7 éve Bölcsészből, fizikusból, érettségivel is lehet valakiből programozó

Ágnesből és Tamásból nagyjából 14 hónap múlva programozó lesz. Egyikük gazdasági informatikai területről indult el a gyakorlatiasabb megközelítésű programozás felé, a másik hallgató a közszférából érkezett. Mindkettejük esetében fontos szerepet játszanak az anyagi megfontolások és a hosszú távú tervek a munkavállalás területén. Ezért tanulnak most újra, teljes „munkaidőben”, a Codecool tizennyolc hónapos programozó képzésén. Teljes cikk...


7 éve Napi 150-szer ellenőrizzük a telefonunkat, nem tudunk koncentrálni

Új e-mail, jelez a telefon új üzenet, rá kell nézni egy breaking news hírre, a közösségi oldalon is jött egy értesítés, mellesleg dolgozni is kéne valamit... Vannak munkahelyek, ahol a közösségi oldalak használatát meg is tiltják a munkáltatók, ma azonban, amikor sok munkáltató azon keresztül is kommunikál, akár a cégről, akár céges közösségi felületeken a munkavállalókkal, így használatuk nehezen kiküszöbölhető. A figyelem pedig óhatatlanul terelődik, annyi helyen kell egyszerre jelen lenni, lehetőleg azonnal reagálni. Általában már a reggelt okoseszközünkkel „összenőve” indítjuk, és naponta 150-szer nézünk rá. De hogyan tudunk így bármiben is elmélyülni? Teljes cikk...


7 éve A fizetési szakadék a zsebpénznél kezdődik

A lányok 20 százalékkal kevesebb zsebpénzt kapnak és kevésbé hagyják őket anyagilag függetlenedni, mint a fiúkat, derül ki egy brit jelentésből. És ennek messzemenő következményei lehetnek. Teljes cikk...


7 éve Rengeteget dolgozunk, mégsem vagyunk hatékonyak

A nagyvállalatok termelékenyebbek mint a kis és közepes vállalkozások, valamint a külföldi tulajdonú cégek is termelékenyebbek - nagyjából háromszor annyira - mint a belföldiek, ezt már több kutatás megállapította. Vajon mi áll emögött, a mérethatékonyságon túl? Vajon mik a problémák akár a munkaerő motivációjával - a bérezésen kívül - a munkaszervezéssel, esetleg a vállalati kultúrával, ami komoly hatékonyságbeli különbségeket teremt a vállalkozások között? Miért nem szorultak rá eddig a cégek a termelékenység növelésére? Teljes cikk...


7 éve A jó kollégák felérnek egy jó fizetéssel

A jó hangulat, vagyis a jó kapcsolat a kollégákkal alapvetően meghatározza, hogy szeretünk-e bejárni napi szinten a munkahelyünkre. A fiatalabb generációknak pedig szinte előfeltétel a jó munkahelyi közösség, akár a fizetéssel is versenybe szállhat, annyira a fontos „tétele” a megítélésnek. Ahogy a rossz légkör és hangulat, pedig szinte óhatatlanul fluktuációhoz, és akár a hatékonyság csökkenéséhez vezethet, hiszen ki dolgozna lelkesen ilyen körülmények között. Egy nemrég megjelent felmérés szerint ugyanakkor a munkavállalók több mint fele nem tartja fontosnak, hogy a munkahelyen kívül is ápolja ezeket a kapcsolatokat, de a válaszadók majdnem felének azért van legalább egy munkahelyi barátja. Vagyis mennyire fontosak a munkahelyi barátságok, nem csak személyes, hanem a szervezeti szempontból? Teljes cikk...


7 éve Komoly egészségkockázat a szmog a kint dolgozóknak

Napok óta az egészségügyi határérték felett van Magyarország több városban is a szállópor koncentrációja. A szmogriadó - amely közlekedési korlátozásokkal is jár - Budapesten eredetileg csütörtökig tartott volna, de egyelőre nem látszik érdemi javulás az időjárásban. A szmog miatt többen fordulnak orvoshoz, gyakoribbak a felsőlégúti megbetegedések. Különösen súlyosan érintheti ez a légszennyezettségi helyzet azokat, akik kénytelenek tartósan a szabad levegőn tartózkodni, mert ez a munkájuk. Így például a postásokat, futárokat, építkezéseken dolgozókat. Az ÁNTSZ a HR Portalnak is megerősítette, hogy a levegőben jelenleg mérhető szállópor mennyisége jelentős egészségkockázatot jelent. Az NGM pedig közölte, hogy a munkavédelmi kockázatelemzésnél ezeket a tényezőket is figyelembe kell venni. Teljes cikk...


7 éve Mi kell ahhoz, hogy a munkával kapcsolatos újévi fogadalmak teljesüljenek?

Bár néha úgy tűnik, mintha máris messze járnánk az elmúlt év végétől, az újévi fogadalmaktól, azért ha belegondolunk még nem volt olyan régen az évkezdet. Ilyenkor még viszonylag élénken élnek bennünk a fogadkozások az idei évre vonatkozóan, ha egyáltalán tettünk ilyeneket. Vagy inkább nem, mert úgysem tartjuk be? Vannak azonban lehetőségek, hogy azokat a változtatásokat, amelyeket a munkánkkal kapcsolatban szükségesnek érzünk mégis megtartsuk. Teljes cikk...


7 éve Munkaerő-megtartás a HR kulcskérdése

Úgy tűnik tavaly kulcskérdéssé vált, és idén is kulcskérdés marad a munkaerő megtartása a HR számára. Ahogy nemrég olvasói szavazásunkból is kiderült válaszadóink is ezt tartják az idei év legfontosabb problémájának. Teljes cikk...


7 éve Hogyan vegyünk fel HR-eseket?

Ha valaki „jó” az emberekkel, vagyis jól kommunikál, nyitott, jól kezeli a társasági érintkezéseket, esetleg jó konfliktuskezelő arról automatikusan azt gondoljuk, hogy helye van a HR területén. Azonban ezek a készségek szinte minden területen jól jönnek. Teljes cikk...


7 éve Öt tipp, hogy jól alkudd ki a béred

Munkaerőhiány van, emelkednek a bérek, itt lehet a megfelelő pillanat arra, hogy béremelést kérjünk. Erre azonban okosan fel kell készülni. Teljes cikk...


7 éve Csúcsrajár a boltokban a munka az ünnepi időszakban

Egyre többen tapasztalják a mindennapokban is, hogy az üzletekben nincsenek feltöltve a polcok, néha egyes áruk hiányoznak, máskor nem érkezik idejében a házhoz szállítás. A boltban a dolgozók pedig panaszkodnak, hogy lejárt a munkaidő, de még ki kell rakodniuk ezt vagy azt, vagy éppen egy másik kolléga helyett jutott rájuk ennyi vagy annyi sor. Közben az üzletláncok próbálnak valamilyen megoldást találni a munkaerőhiányra: közvetlenül toboroznak, bért emelnek. Miközben a jogszabályi környezet is elég sűrűn változik. A munkaerő pedig mintha a béremelések ellenére sem akarna jönni. Teljes cikk...


/ujsagiro/34/barna-eszter.html