Ha a rendes felmondást gazdálkodási nehézséggel összefüggésben munkakör-megszüntetéssel indokolják, a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy az ok kihatott az érintett dolgozó munkahelyére és munkakörére a Legfelsőbb Bíróság szerint - tudatta a Világgazdaság.
Még nincs elbocsátási hullám - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint bár a magyarországi vállalkozások vezetői már nagyjából tisztában vannak a kormányzati megszorítások őket érintő részével, a munkaügyi központok adataiból úgy tűnik, a társaságok többsége egyelőre kivár az elbocsátásokkal. Munkaügyi szakemberek szerint a legnagyobb problémák a mikro- és kisvállalkozások körében adódnak majd, a legtöbb munkahely valószínűleg ezeknél a cégeknél szűnik meg.
A minisztériumi leépítések áldozatainak egyharmada már elkezdte az álláskeresést, a részükre létrehozott centrumban. A centrumon kívül hitellel, nagyvállalatokkal kötött külön megállapodásokkal igyekszik tompítani a leépítések okozta sokkot az állam.
Az Országos Rendőr-főkapitányság nem küldi el az embereket, pusztán arról van szó, hogy, aki sikeresen pályázik a vám- és pénzügyőrség meghirdetett állásaira, azokat elengedjük - mondta Garamvölgyi László ezredes. Az ORFK szóvivője a Népszabadságban ma megjelentekre reagált. A napilap "ORFK: Aki akar, mehet" című cikkében azt írta, hogy négyszáz nyomozóval kívánja bővíteni ötszáz fős bűnügyi szolgálatát szeptember 15-ig a vám- és pénzügyőrség. Kétszáz nyomozót belső átcsoportosítással és átképzéssel állítanak ki, a többit döntően a rendőrségtől remélik átvenni, a pénzügyi nyomozók számára a héten írják ki a pályázatot a vámőrség által kínált munkahelyekre - írta a lap, amely szerint ezzel kapcsolatban a rendőrség illetékesei azt közölték: "aki akar, mehet". Garamvölgyi László az MTI-nek azt mondta: az újságcikk nem az ORFK hivatalos álláspontját közvetíti, "a cím által sugallt közömbösség távol áll a rendőri vezetés által kialakított állásponttól". "A cím a cikkben nevesített pénzü
Azonnali hatállyal tíz százalékkal csökkenti létszámát az Országos Mentőszolgálat - értesült az MTI. Győrfi Pál a mentőszolgálatoknak megküldött hírlevelében azt írja: a létszámcsökkentés 734 dolgozót érint. A létszámcsökkentéssel párhuzamosan az Országos Mentőszolgálat tevékenységi körét a kötelezően ellátandó alapfeladatára, a mentésre, valamint a sürgős, illetve szakkíséretet igénylő betegszállításokra koncentrálja - tudatta. A létszámcsökkentés végrehajtásának előkészítése megkezdődött, a dolgozói érdekképviseletekkel kapcsolatos egyeztetési kötelezettségeit a szervezet betartja - írta Győrfi Pál. A hírlevél tartalmazza azt is, hogy az OMSZ alapfeladataihoz nem tartozó nem sürgős, valamint előjegyzett betegszállítást csak akkor vállalják, ha van elegendő szabad járművűk.
Több cég ajánlotta fel segítségét az elbocsátott közszolgálati dolgozók üzleti szférába történő átemeléséhez a gazdasági tárcának. A Suzuki Rt. már augusztustól fogadná a kirostált munkaerőt - tudósít az mfor.hu a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal közösen tartott sajtótájékoztatóról.
A tömeges leépítések és az AI térnyerése új dilemmát hozott a tech szektorban: érdemes még bizonyítani, vagy ideje továbblépni? A bizonytalanság... Teljes cikk
A HR-ben a „puha” (soft) mutatók azok, amelyek nem közvetlenül forintban vagy napokban mérhetők, hanem a munkavállalók érzéseire, attitűdjeire... Teljes cikk
Az elmúlt öt évben tapasztalt leggyorsabb ütemben növekszik a munkahelyek megszűnése, ami komoly kihívások elé állítja a vállalatokat és a... Teljes cikk
A fluktuáció az egyik legfontosabb HR-es mérőszám. A munkavállalók cserélődését mutatja, azaz hányan lépnek ki a cégtől, és hányan érkeznek a... Teljes cikk
Az AI térnyerése egyre több vállalatnál vezet leépítésekhez: több nagy cég is a technológiai átalakulással indokolja a létszámcsökkentést.... Teljes cikk