Idén a fizetések még az eddiginél is fontosabbak lesznek
Immár harmadik éve készíti el munkavállalói visszajelzések alapján a legjobb munkahelyek – Top Employers – listáját a Munkahelyeink.hu. A ma megjelenő, legfrissebb lista az alkalmazottak 2023-as véleménye alapján készült. Ahogy a 14 országban jelenlévő portál alapítója, Costin Tudor jelezte, ez egy vállaltan szubjektív rangsor, ugyanakkor a közvetlenül az adott cégnél dolgozóktól érkező értékelés komoly értéket jelent, a nemzetközi jelenlét pedig fontos összehasonlításokra ad lehetőséget.
Miért fontos, egy újabb "legjobb" munkáltatói lista? Miben más ez a rangsor, mint mások?
Minden évben elkészítjük ezt a rangsort a munkavállalók véleménye alapján, amelyeket a Munkahelyeink.hu platformon osztanak meg. Szubjektív értékelésről van szó, ugyanakkor itt a munkavállalók anonim módon elmondhatják, hogy hogyan éreznek valójában a munkahelyük iránt, mit gondolnak a szervezetről. (A platformon általában LinkedIn profillal regisztrálnak a felhasználók, de ez az oldalra nem kerül ki.) Így, nem a vállalati PR dönt arról, hogy mit mutat meg magáról a munkaadó, hanem a tényleges munkavállalói élmény a meghatározója az eredménynek.
Más országokban is készítenek hasonló rangsort?
Igen, számos közép- és kelet-európai országban elkészítjük a rangsort, Magyarországon idén harmadszor. Éppen ezért elég átfogó betekintést nyerünk a munkaerőpiaci folyamatokba.
Milyen tendenciákat lát, mi fontos a munkavállalók számára ebben az összehasonlításban?
Vannak tényezők, amelyek minden munkavállaló számára hasonlóan fontosak. A hangsúlyok évről-évre változnak, de a pandémia óta két dolog alapvetően kiemelkedik, ez a fizetések mértéke és a munka célja. A bérek fontossága tavaly még a korábbinál is inkább előtérbe került, ez az infláció és az egyéb gazdasági folyamatok miatt egyaránt érthető, és várható, hogy a tendencia idén is folytatódni fog. A másik központi kérdés, hogy a dolgozók szeretnék tudni, hogy értelme van annak, amibe az idejüket, energiájukat fektetik, és a befektetett munkát a munkáltatók értékelik is. Ezen túlmenően, az alkalmazottak általában szeretnének jó kapcsolatot ápolni a munkaadóval és vágynak a stabilitásra manapság pláne, amikor egyre több leépítésről lehet hallani.
Persze vannak helyi specialitások, de Magyarországon például egyértelműen leszűrhető a válaszok szemantikai elemzéséből, hogy a fizetés, a stabilitás és a munka célja a döntő.
Egyes iparágak elemzése külön érdekes lehet, például az szinte minden országban tapasztalható, hogy a kereskedelmi cégek erőforrást és pénzt fektetnek a munkaerő megszólításába, a megtartásba, motivációba. Bár a fizetések általában nem a legmagasabbak közé tartoznak ebben a szektorban, mégis látni lehet a munkáltatói erőfeszítést. Magyarországon például az autóipar és az IT igen dinamikusan mozgó piac. Míg másutt az üzleti szolgáltatóközpontok vagy éppen a technológiai cégek dominálnak.
Azt tapasztaljuk, hogy a munkáltatók egyre inkább odafigyelnek arra, és erre forrásokat is szánnak, hogy milyen kép alakul ki róluk a közösségben, ahol működnek, és persze az alkalmazottakban.
Mi pedig azzal, hogy felületet biztosítunk a munkavállalói visszajelzéseknek, segítünk abban, hogy az álláskeresők, állásváltók tájékozott és alaposan informált döntést tudjanak hozni elhelyezkedéskor. Fontos, hogy minél több és sokrétűbb információval rendelkezzünk, lássuk a kontextust is, amikor ilyen komoly döntést hozunk. Mindez javítja az átláthatóságot.
Azt is tapasztaljuk, hogy a multinacionális nagyvállalatok nyitottabbak az ilyen jellegű visszajelzésre, míg a kisebb cégek még inkább tanulják ezt a folyamatot.
Mi derül ki a véleményekből, milyen trendek lesznek még döntők 2024-ben?
Újra ki kell emelnem a béreket. Ha meghatározó volt 2023-ban, ez 2024-ben egyenesen kulcskérdés lesz. Egyértelműen a lista csúcsán. Fontos lesz a munkavállalók számára a munkakörnyezet, a méltányosság, a vezetővel való kapcsolat. Ezekre a tényezőkre az álláskeresők rákeresnek a platformon. Amit még megfigyeltünk 2023 végén, és 2024 elején, hogy az emberek kezdik elveszíteni a türelmüket, és egyértelműbben hangot adnak a véleményüknek. Nem tudjuk egyelőre, hogy ennek mi a pontos oka, és fennmarad-e ez a viselkedés a felhasználók részéről, mint tendencia, ezt mindenképpen figyelni fogjuk.
Nyitóképen Costin Tudor
- 2026.01.09Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben Foglalkoztatás és jóllét: az értékes munkaerő megszerzése és megtartása a folyamatosan változó munkaerőpiaci környezetben. A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A program és a regisztráció a jegyek menüpont alatt.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.01.31Vállalati szimuláció Valós piaci helyzetben egy-egy döntés meghozatalakor helyt kell állnia mind vezetői, mind kontrolleri képességeinknek. Mennyivel egyszerűbb lenne, hogyha mi is úgy gyakorolhatnánk, mint egy pilóta, aki éles felszállás előtt, a szimulátorban tanulja meg a vezetést, míg kellő rutinra tesz szert. Ez megvalósítható ma már az üzleti életben is.
Részletek
Jegyek
Nemrégiben látott napvilágot egy felmérés a vállalatok belső kommunikációjának hatékonyságáról. Az adatokból kiderül, hogy bár elméletben a... Teljes cikk
Az őszi Internet Hungary HR-es szekciójában két előadás is a "munkahelyi hamis próféták" témakört járta körül. Milyen hazugságok figyelhetőek... Teljes cikk
Nem kell minden nap erősnek lenned, nem kell mosolyognod, ha fáradt vagy és nem kell eljátszanod, hogy „semmi bajom, csak a hormonok”. Ma van a... Teljes cikk
- HR Tehetségek 2025: Bakro-Mohácsi Krisztina 1 hónapja
- HR tehetségek 2025: Krigel Tamás 2 hónapja
- HR tehetségek 2025: Varga Vilmos 2 hónapja
- Hogyan teheted vonzóbbá a munkahelyedet a digitális térben? 2 hónapja
- Nézz be, így néz ki az AutoWallis új irodája 3 hónapja
- A nő, aki megmutatta: az álommelót nem megtalálni, hanem kitalálni kell 3 hónapja
- Digitális HR: UX tervezés a munkáltatói márka szolgálatában 4 hónapja
- Employer Branding Award 2025: Új kategóriák, szoros határidők! 5 hónapja
- Magyar szakember is bekerült a világ legjobb munkahelyeit értékelő zsűribe 6 hónapja
- Employer branding a természetben – így támogatja a Hotel Ózon a vállalati kultúra építését 7 hónapja
- Díjazták a legjobb magyar egyetemeket 8 hónapja
Egy CEO naplója - a világ egyik legnépszerűbb podcastja