Mi az igazi értékmérő önmagunk és mások teljesítményének mérésében?

Mondjuk ki ami a szívünket nyomja vagy inkább számoljunk el háromig mielőtt kritizálunk?

Melyik visszajelzésre figyeljünk és melyikre ne, egyáltalán milyen a jó és milyen a rossz kritika? Fontos-e az időzítés, ha véleményezünk valakit, hogyan támogassunk például egy családtagot anélkül, hogy túlzott nyomást gyakorolnánk rá, egyáltalán hogyan mondjuk ki, ami kikívánkozik?

Benke Valéria, pszichológus szerint mindenképp fontos, hogy kimondjuk azt, ami munkál bennünk, de nagyon nem mindegy, hogyan tesszük és az sem, hogy mikor. „Kezdjük az időzítéssel: a legjobb, ha lehetőségünk van az adott helyzetben rögtön elmondani a meglátásainkat. Így a másik fél is azonnal reagálhat, megbeszélhetjük a feszültséget, így nem cipeljük tovább a sérelmeket, nem húzzuk fel magunkat még jobban azáltal, hogy újra és újra lejátszuk a számunkra dühítő helyzetet a fejünkben, esetleg másokkal megbeszélve még jobban felpörgetjük magunkat. Amennyiben csak később tudunk visszajelezni, úgy érdemes tudatosan elkerülni az előbb leírt mechanizmust.

Amikor pedig visszajelzünk, a legfontosabb, amire figyelnünk érdemes, az a hitelesség. De mit is jelent ez? Sokszor vagy elönt minket a kontrolállhatatlan düh és teheteltlenség, aminek eredménye, hogy kiborulva kiabálunk a másikkal, ami vagy benne is hasonló reakciót kelt vagy nem fogja érteni, hogy mit is akarunk mondani. Sőt, még talán mi is belekeveredünk, hogy pontosan mi a problémánk, így a helyzet továbbra is feszült és megoldatlan marad. Másik gyakori eset, amikor nagyon kontrollálva magunkat, szépen összeszedve, kedvesen vázoljuk, hogy mi a problémánk, aminek eredménye gyakran az az érzés, hogy a másik nem vett komolyan (elmondtam, mégsem érzem magam jobban, könnyedebben).

De akkor mi a megoldás, hogy lehetek hiteles egy feszült helyzetben? Úgy, hogy beszélek az érzéseimről, érzelmeimről. Ez akár rémisztőnek, sőt talán nevetségesnek is hangozhat egyesek számára, különösen, ha munkahelyi környezetben gondolkodunk, hisz kit érdekel egy cégnél az én érzésem?

Azonban mégis ez az az út, amivel kiállhatok magamért úgy, hogy elmondom a másiknak a problémám anélkül, hogy őt sárba tipornám. Egy apró példával élve: nem mindegy, hogy azt mondom a másiknak „idegesítő, amit csinálsz” vagy azt, „idegesít, amit csinálsz.”. Az első esetben ugyanis azt üzenem, hogy vele van a gond, ő a rossz. Ami ráadásul biztos, hogy nem igaz, mert valószínűleg van olyan, akit egyáltalán nem zavar ugyanaz a viselkedés, így még csak igazunk sincs. A második esetben viszont ilyen üzenet nincs, ott annyit fejezek ki, hogy számomra zavaró, amit csinál.

Összefoglalva tehát: fejezzük ki magunkat, hisz ha gyűjtögetjük a nehezteléseinket, azzal csak a belső feszültségünk nő. Amikor kifejezzük a problémánkat, akkor ne a másikról beszéljünk, hogy ő milyen, hanem arról, hogy mi mit érzünk, úgy mint, „engem nagyon zavar, amikor ezt vagy azt csinálod”, „Most iszonyú dühös vagyok rád.”, stb. Így érvényesíthetjük a magunk véleményét, szükségleteit úgy, hogy közben a másikét is tiszteletben tartjuk. Merjünk kérdezni a másiktól, hogy ő hogy látja az adott helyzetet, ugyanakkor merjünk nemet mondani, de fontos, hogy mindvégig törekedjünk az együttműködésre. Ha ezek a sorok újnak, furcsának mégis érdekesnek bizonyulnak, akkor jó hír lehet, hogy az asszertív kommunikáció tanulható és fejleszthető.


Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Mi az igazi értékmérő önmagunk és mások teljesítményének mérésében?
2. oldal - Visszajelzést adni és fogadni nem könnyű