kapubanner for mobile

Magazin

Nem gyűlik a szemét a brit íróasztalokon

Ugyan munkahelyi asztalukat és számítógépüket tisztán tartják a brit dolgozók, a múlt heti szendvics azért a fiókban lapul, derül ki a legfrissebb szigetországi felmérésből, mely tippeket is ad a rendrakáshoz.

    Magazin

    Pályakezdői dilemma: kis cég vagy multi?

    Az álláspiacra kerülők sokszor eltöprengenek, kis céget vagy nagy, multinacionális munkaadót célozzanak-e meg. Szakértők segítségével bemutatjuk, a pályakezdők szempontjából milyen előnyei és hátrányai vannak a kisvállalatnál való elhelyezkedésnek, és hogy mire számíthat az a fiatal, aki egy multinál vállal munkát.

      Magazin

      Munkatárstípusok: így áll össze egy ütőképes csapat

      Nyolc éven át tartó kutatás eredményét összegezte Rolf Berth, a düsseldorfi Denkfabrik GmbH ügyvezetője a Personal Hungary Emberi Erőforrás Szakkiállítás egyik szakmai előadásán. A vezetési tanácsadó szerint akkor működik jól egy csapat, ha megfelelő a keverési arány a hat csoportba sorolt munkatárstípusokból. A legfontosabb munkavállalói értéket az egymás kiegészítésének a képességében látja a kutatás alapján.

        Magazin

        Hóesés, köd, dugó: munkahelyi késés és kezelése

        Kivédhetetlen, hogy mindig pontosan érkezzünk a munkahelyre. Előfordul, hogy lerobban az autó, nem érkezik meg idejében a busz vagy éppen egy nagyobb hóesés miatt leáll a közlekedés. Számos munkaügyi per is történt már a késésekből kifolyólag, pontatlan érkezés miatt már több munkáltató bocsátott el munkatársakat. Dr. Sipos Márta munkajogászt kérdeztük arról, hogyan járjunk el késés esetén, illetve hogy mely esetekben jogszerű az elbocsátás.

          További cikkek
          Próbaidő alatti elválás: Hogyan csináljuk HR-esként jogilag és emberileg is profin?

          A próbaidő lényege pontosan az, hogy mindkét fél kockázatok nélkül tesztelhesse, működik-e a kémia. Ha azonban hamar kiderül, hogy az új kolléga... Teljes cikk

          Nyilvánosságra került, hol dolgozik, másnap kirúgták: ez történt a volt fóti gyermekotthon-igazgatóval

          Nyilvánosságra került, hogy a korábban bántalmazási ügyekbe keveredett, felmentett fóti gyermekotthon-igazgató egy csepeli általános iskolában... Teljes cikk

          Állásinterjús csalás: toborzónak adják ki magukat a bűnözők

          Egyre kifinomultabb csalási hullám söpör végig a nemzetközi álláspiacon: a bűnözők toborzónak adják ki magukat, valódinak tűnő... Teljes cikk

          Visszatámadt a humanoid robot egy boltban, miután meglökték

          Meglökte egy vásárló a humanoid robotot egy oroszországi elektronikai boltban, a gép pedig ezután furcsa mozdulatokkal reagált: mintha rúgni... Teljes cikk

          Per lett a vége: az AI diszkriminált a kiválasztás során - ezért nem veheti át teljesen a HR helyét

          Egy mérföldkőnek számító amerikai per ismét a fókuszba helyezte a mesterséges intelligencia alkalmazásának határait a munkaerőtoborzásban. Az... Teljes cikk

          Hírek RSS-ben