Megjelent: 9 éve

A Munkanélküli Központtól a közpénzes feketemunkáig

Akkor mit fognak csinálni a Munkaügyi Központok? – valószínűleg nagyjából így reagál a munkanélküli segély eltörlésének lehetőségére az átlagember. Ezt az intézményt a honpolgárok többsége bürokratikus nyűgnek, illetve juttatás-kifizetőhelynek tekinti. Ahol azon a csekélyke összegen kívül mást nemigen kaphat. Persze a kincstári álláspont nem erről szól. Aszerint – nagyjából - azért nem lesz szükség segélyre (illetve ezt folyósító hivatalra), mivel mindenkinek lesz munkája, jön a teljes foglalkoztatottság, kvázi itt a Kánaán. Lenti elemzésből ennél (finoman szólva) némiképp borúlátóbb, árnyaltabb összkép rajzolódik ki.

Megyek a Munkanélküli Központba! - mondja az elbocsátott dolgozó. Freudi elszólás, hogy a népnyelv többnyire nem Munkaügyi Központként emlegeti. Lényegében HR-sóhivatalnak tekintik. Olyan helynek, ahová az ember azért megy, hogy letudja a regisztrációs kötelezettségét, aztán megkaphassa a neki egyre rövidebb ideig járó kevéske pénzt. S ahol még feltételes módban sem számít szinte senki arra, hogy pont ott fog munkát kapni, újra elhelyezkedni. E sorok írója soha életében nem részesült egyetlen fillér ilyen típusú ellátásban sem. Ugyanazért nem, amiért általában a vele egyívású külsős, szabadúszó intellektuális vagy szakmai bedolgozók nem tudnak ilyet igénybe venni. Egy ilyenfajta foglalkozásnak a lényege, hogy nincs biztos, „nyugdíjas” állás, csak projektek, eseti megbízások. Tehát számukra eleve nem létezik az a nyugis, ugyanakkor elkényelmesítő háttér, amelynek elvesztése olyannyira tudja sokkolni az évtizedeken át egy munkáltatóhoz kötődő, „bejárós” dolgozót.

Eleve szokva vannak a bizonytalansághoz. Ugyanakkor viszont egy ilyen szabadfoglalkozásúval ritkán fordul elő, hogy legalább negyedéven vagy akár egy hónapon keresztül jövedelem nélkül maradjon. Egy-két megrendelés mindig leesik, néhány ezer vagy pár tízezer forintos tételek azért befolynak. Így aztán – mivel a keresőtevékenység folytatása, legyen az akármilyen csekély, eleve kizárja őt a jogosultsági körből - nem válik jogosulttá a pénzre, arról nem is beszélve, hogy ehhez folyamatos, állandó munkaviszony kell. Hiába keres akár ugyanannyit (vagy többet), mint egy minimálbéres dolgozó. Hiába fizet be ugyanannyi (vagy több) közterhet, a megbízási, felhasználási, illetve egyéb, szellemi terméket értékesítő konstrukció nem keletkeztet ilyenfajta jogviszonyt.

Ahhoz minimum 360, munkaviszonyban töltött, „ledolgozott” nap szükségeltetik, az eseti szerződések viszont többnyire nem is tüntetik fel a napok számát, a külsős munkavégzés ugyanis rendszerint nem reggel 8-tól délután 4-ig tartó szabvány munkanapok keretében zajlik, hanem valamilyen fordítást, elemzést, tanulmányt, cikket vásárol meg egy bizonyos, konkrét időpontban a szerzőtől a megrendelő. Az ezért utalt összeg után megfizetik a jogszabály által előírt közterheket, de ez nyilvánvalóan nem számít állandó, főállású munkaviszonynak, az illető nincs folyamatos, „rendes” dolgozóként nyilvántartva. Tehát közvetlen tapasztalat nincs, a környezetből szerzett benyomás annál inkább. A cikkszerző soha nem találkozott még olyan emberrel, aki a Munkaügyi Központ révén helyezkedett volna el. Ahogy olyannal sem, aki elégedetten nyilatkozott volna az ottani bánásmódról, hozzáállásról.


A statisztika torzító prizmája



Erre természetesen lehet azt mondani, hogy szubjektív észlelés. A hivatal természetesen másképp látja. Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikai államtitkár tavaly júliusi nyilatkozata szerint „a magyar munkaerőpiacnak mintegy harmadát fedi le a munkaügyi szervezet, vagyis minden harmadik magyar álláskereső rajtuk keresztül talál állást.” Ebben még nincs benne az állami Virtuális Munkaerőpiac Portál, amely a honlapon közzétett adatok szerint több mint 10 ezer állást kínál. Ha mindet betöltik, akkor ez a pillanatnyilag 400 ezer körüli álláskereső 2,5 százalékának jelentene megoldást. Ha két adatot összeadjuk, akkor a közhatalom munkahivatala úgy 35 százalékot képes ellátni az állásra vágyó populációból. Árnyalja viszont a helyzetképet a tény, mely alapján - globális becslések szerint - az állások több mint kétharmadát, 70 százalékát eleve meg sem hirdetik: azok az ún. rejtett munkaerőpiacon lesznek betöltve. (A témában született elemzést lásd itt.)

De egy 2005-ös hazai összeállítás szintén arról ír: „A hazai állásajánlatoknak alig 25 százalékát hirdetik meg a munkáltatók. További öt százalékra fejvadászok segítségével keresnek embert. A fennmaradó hetven százalék rejtve marad az álláskereső tömegek előtt. A munkavállalók 90 százaléka a szabad helyek 25 százalékán osztozkodik, miközben a rejtett munkaerőpiac nagyobb terében jóval kevesebben mozognak.” Tegyük hozzá: ez még a válság előtti, optimista korszak becslése. A helyzet azóta szinte biztos, hogy nem javult. De térjünk vissza a hivatalos aránybecsléshez. Minek az egyharmada? Nyilván az álláskeresőkön belül az egy idő után állást is kapó emberek egyharmada alkotja a fenti hányadot. Ez már eleve kisebb szám, nem annyira imponáló. De vegyük a teljes álláskeresői létszámot. Ha a kormány komolyan gondolja a teljes foglalkoztatottság célkitűzését, és igaz, hogy egyharmadnyi álláskeresőnek képesek munkát adni, úgy a ciklus végére 130-140 ezer embernek kéne állami segédlettel kenyérkereset-lehetőséget biztosítania. A teljes foglalkoztatottság koncepciója azonban már a startpontnál bukik. Az álláskeresők száma ugyanis nem azonos a foglalkozás (jövedelem, munkahely, stb.) nélküliek összességével. Ez utóbbiak jóval többen vannak.

Az emberek jelentős része azonban inkább nem veszi igénybe a Munkaügyi Központok, állami és önkormányzati munkaszervező hivatalok nagyszerű szolgáltatásait. Elhelyezkedik a rejtett munkaerőpiac által, talál munkát piaci fejvadászok, hirdetések révén. Vagy ha nem, akkor inkább elmegy feketén dolgozni, csak hogy ne kelljen kitennie magát efféle megalázó inzultusoknak. A közhatalom viszont csak azokat tekinti álláskeresőnek, akik nála keresik a munkát. Mintha a magánúton próbálkozó nem volna az. Nyilvánvaló, hogy miért tesz így. Az álláskeresési járadék folyósítási idejének csökkentésével, s a bejelentkezőnek a rendszerből egyéb úton történő kizárásával javítják a statisztikát, papíron csökkentik a munkanélküliséget. Ilyen eszköz lehet a juttatás közmunkavégzéshez való kötése. Aki nem fogadja el (akár többdiplomás, több nyelvet beszélő, de valami miatt jövedelem nélkül maradt emberként) a legalja segédmunkát, máris kizárható. Pedig a munkanélküli ellátás – a köznyelvi nevére rácáfolva – nem segély. Csak az kaphatja, aki bizonyos hosszúságú munkaviszonnyal megteremtette a folyósítás pénzügyi fedezetét. Inkább a jövedelem-kiesési biztosítási konstrukciókkal rokonítható.

A kormányhivatali munkaközvetítés digitalizálásával (lásd fent) párhuzamosan értelemszerűen csökkenteni, áramvonalasítani kell(ene) az offline foglalkoztatási bürokráciát. Vagyis feleslegessé vált munkaügyi dolgozók százait, sőt talán ezreit leépíteni. Vajon meg fogja lépni ezt a kormány? Na, de kezdjük azzal, hogy kiket bocsát el? Ha kontraszelektált pártkatonákat, azzal sok tucat vagy több száz sértett embert lök az utcára, akik - mint pártemberek - sokat tudnak, s mint ismert, a sértett dolgozónál nincs veszélyesebb. Ha ők egyszer kinyitják a szájukat, akkor a kormány nagy bajban lesz. Ha viszont a kompetens, pártsemleges szakigazgatási dolgozókat rúgják ki, akkor ki fog ezentúl dolgozni?


A közmunka politikai haszna és alvilági nyeresége



A közmunka politikailag vitathatatlanul kényelmes és kifizetődő struktúra. A külföldi munkavállalók hazai foglalkoztatásba való beszámításához hasonlóan mesterségesen javítja a mutatókat. Előnyeit hosszan sorolhatnánk. Sokan nem is gondolnak bele például abba, hogy amennyiben a teljes foglalkoztatottság megvalósul, akkor - ha a közmunka mellé a közalkalmazottakat, az állami, önkormányzati cégek dolgozóit (akiknek száma folyamatosan gyarapodik, lásd a legújabb bankvásárlást), illetve egyéb közágazatok foglalkoztatottjait, az állami megrendelésből élő vállalatokat is hozzászámítjuk, akkor a közhatalom lesz az ország legnagyobb munkaadója. (S még nem is beszéltünk az államfüggő, jövedelmük növelésével befolyásolható nyugdíjas milliókról.) Eltöprenghetünk, milyen lesz ama demokrácia minősége, ahol a szavazók relatív (vagy akár abszolút) többsége a politikusok, illetve kinevezettjeik alkalmazottja. Az egzisztenciálisan kiszolgáltatott ember pedig zsarolható.

A közmunka legnagyobb trükkje az, hogy bár a segélyezés feltételéül szabták, olyan törvény viszont nincs, hogy az önkormányzat, illetve az állam köteles minden jelentkező rászorultnak effajta foglalkoztatást biztosítani. Volt olyan jegyző, aki a közmunka ilyenforma bevezetése után nyíltan elmondta, hogy „a jelenlegi jogszabályok értelmében a falu nem köteles közmunkát szervezni a munkanélkülieknek.” Azt pedig végképp nem tudja garantálni se az önkormányzat, se az állam, hogy sok százezer (vagy akár egy-két millió) nélkülöző embert folyamatosan, tartósan, egyszerre dolgoztasson, közmunkás-bérben részesítsen. Eleve csak „vetésforgós”, rotációs szisztémában tudják a közmunkába bevonni az érintett tömegeket. (Ismert a poén az úttörőtáborról, ahol egymást taposva rohannak a gyerekek a menza felé. A kérdésre pedig, hogy talán ilyen jó az ebéd, ezt válaszolják: nem, de csak az első kétszáz kap kaját.) Így aztán lehet sakkozni az emberekkel, hogy ki kap, és ki nem. A lehetőségek szinte határtalanok, ismerve a sajátos magyar észjárást, illetve honfitársaink leleményességét.

Életszagú feltételezés például, hogy máris községek tucatjaiban működik közmunkamaffia. Felveszik kistelepülésenként azt a hatvan-nyolcvan (vagy akár több) közmunkást, de nekik ezért a pénzért nem kell dolgozni. Pontosabban nem csak ezért és ennyiért kell dolgozni. Az ötvenezer forintos közmunkás-bérből fejenként leadnak, mondjuk tízezer forintot a polgármesternek. Az már ötven embernél is szép havi summa. Utána szépen mennek a polgármester és/vagy a haverja építkezésére, földjére feketén dolgozni. Amiért kapnak még, mondjuk negyvenezer forintot zsebbe. Az már egy segédmunkásnak elég jó bér ahhoz, hogy ne panaszkodjon. Mindkét fél jól jár. Magán-biznisz, félig közpénzből, félig adózatlan bérből. Néha persze tessék-lássék söprögetnek kicsit, alibiből, hogy ne legyen olyan feltűnő. Meghamisított jelenléti ívek, fiktív munka, „okosba” kiszervezett feketefuvarok. Olyan elképzelhetetlen?

Az Átlátszó oknyomozó riportját elolvasva ezt sok helyütt akár napi rutinnak is tarthatjuk. „Számos helyen tapasztaltuk, hogy közmunkások többsége nem dolgozik. „Fél nyolckor felveszik a munkát, nyolckor bevásárolnak, fél kilenckor már otthon van mindenki.” – foglalta össze a jelenséget az egyik nyilatkozónk, és jó néhány településen ezt tapasztaltuk mi magunk is. De ahol nem lehetett hazamenni, ott is látványosan nem dolgoztak az emberek. Visszatérő jelenségnek tűnt a jelenléti ívek manipulálása is, úgy tűnik, kiterjedt gyakorlattá vált, hogy a polgármester kedvezményezettei utólag írtak alá azt. Számos panaszt hallottunk helyiektől olyan foglalkoztatottak miatt, akik – bár a létszámban szerepeltek – nem végeznek semmilyen munkát, mert helyben vagy más településen dolgoztak feketén. Mondhatjuk, általános tapasztalat volt, hogy a választások előtti hónapokban a papíron közmunkások jelentős részét egyáltalán nem lehetett látni a munkahelyeken.” – írja a 2014. novemberi cikk.

És mondjuk azt, hogy akik így tesznek, azok rosszul csinálják? Ugyan ki olyan hülye, hogy ötvenezerért megszakadjon, amikor a dupláját is kaphatja? (Vagy ugyanannyit kap, de nem kell dolgoznia.) S még az így csinált közmunka, sőt a feketemunka is jobb, mint az eredeti. A kutatások szerint „azért is lehet veszélyes a közfoglalkoztatás, mert minél több időt tölt el benne valaki, annál nehezebben tud átlépni a munkaerőpiacra: azok, akik nem először vettek részt közmunkában, a közmunka után fél évvel 14 és 10 százalékban dolgoztak a közmunkaprogramon kívüli munkahelyen.” Annak is több értelme lenne, ha egyáltalán nem volna semmilyen közmunka. S a munkástoborzásra, munkaszervezésre, munkaruhára, adminisztrációra, nyilvántartásra, a munkaeszközökre, bérekre elpocsékolt pénzt a reménytelen helyzetben lévők átképzésére költenék. (Természetesen, aki nem hajlandó tanulni, azt már lehet kötelezni közmunkára. Illetve az is jogos, hogy ha se tanulni, se dolgozni nem akar, akkor egyáltalán ne kapjon pénzt.) Abban is volna ráció, hogy azon segédmunkások egy részét, akik idehaza nem jutnak álláshoz, alapszintű, térítésmentes nyelvi kurzusokra íratják be. Aztán a közmunkaügy odakint, de az Unión belül keres nekik valami átmeneti, szezonális kenyérkeresetet, ideiglenes szállást, stb. Pár hónapig ott dolgoznak, fizetésük egy részét hazautalják családjuknak, aztán hazatérnek. Ennek is több haszna volna, mint a statisztikakozmetikázó alibi-munkának. Ez a rendszer már középtávon is fenntarthatatlan. A közfoglalkoztatásra, államközpontú gazdaságra alapozott munkaadás eddig mindenütt csak kapun belüli munkanélküliséghez, lógáshoz, fusizáshoz, kivételezéshez vezetett – na és persze csődhöz.

fotó: hvg
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan zajlik egy globális szervezeti kultúra átalakítása cégegyesülést követően? - válaszol Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial globális HR vezetője

HR Szubjektív rovatunkban Lőrinczi Máté, a Danfoss Industrial divíziójának globális HR vezetője kérdez, miután válaszolt Bondici Flóra, a Chorus... Teljes cikk

Így zajlik a szervezeti evolúció a szemünk előtt

„Nem a legerősebb szervezet lesz a túlélő, nem is a legintelligensebb, hanem az, amelyik a leginkább fogékony a változásra” – mondta Charles... Teljes cikk

Teljes transzparencia egy teljesen remote cégnél - Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere

HR Szubjektív rovatunkban Bondici Flóra, a Chorus One Chief People Officere kérdez, miután válaszolt Gaál Annamária, az AGCO Hungary HR vezetője... Teljes cikk