Bemutatjuk a világ leghíresebb HR-szakértőit
Az angol HR Magazine idén is utánajárt, hogy kik a legbefolyásosabb HR szakértők. Cikkünkben Prof. Dr. David Clutterbuck coachingra és mentoringra vonatkozó gondolataiból idézünk, aki a 25 legbefolyásosabb HR-értelmiségi között a 14. helyet foglalja el a ranglistán.
A reflektív idő - arról a minőségi időről van szó, amelyet arra fordítunk, hogy a dolgokat elmélyülten tanulmányozzuk -, azon koncepciók közé tartozik, amelyeket az elmúlt évtizedekben sok nézőpontból vizsgáltunk.
Miközben nyilvánvaló, hogy a számítógépes világban való munkavégzési képesség stílusa és tere nem igazán kedvez a reflexiónak, valójában soha nem volt világos, hogy ez miért van így. Ha nagyritkán találkoztunk magyarázattal, az nagyrészt az időgazdálkodásra, vagyis a tettek túlhangsúlyozására összpontosított a gondolkodás rovására.
Az elme számítógép-használat közbeni működésére vonatkozó tudástest folyamatos bővülésével a kérdésfelvetés is új megvilágításba került. A folyamatos kapcsolat, illetve az állandó elérhetőség az embert a "folyamatosan részleges figyelem" állapotába helyezi, amikor tudatában van a nagy egésznek, de semmire sem fókuszál teljesen. Folyamatosan letapogatjuk a környezeti információkat, például e-mail üzeneteket olvasunk telefonálás közben.
Az érzékelhető világunk perifériáján történtek állandó tudatosításának ez a szokása nagyon megnehezíti, hogy egyetlen dologra fókuszáljunk elmélyülten vagy tartósan - állapítják meg Gary Small and Gigi Vorgan. A számítógépen dolgozók és a számítógépet nem használók agyi architektúráját összehasonlító legújabb kutatási eredmények alapján a két kutató ennek a jelenségnek mind a pozitív, mind a negatív hatásaira rámutat. A kedvezőek között említik a több feladat egyidejű elvégzésének képességét és a vizuális stimulusokra gyorsabb reagálást, különösen a perifériás látás területén.
A negatív hatások sorában említik, hogy az agy folyamatosan emelkedett stressz-állapotba kerül, ami fokozott mentális kifáradáshoz és magasabb hibaszázalékhoz, szélsőséges esetben depresszióhoz, kiégéshez (burnout) vezet, hiszen a kortizol és az adrenalin állandóan emelkedett szintje megváltoztatja az agynak azt a területét, amely a hangulatot és a gondolkodást ellenőrzi.
A fentieket coaching és a mentorálás területére lefordítva fontos, hogy a megbeszélés kezdetén adjunk időt a kliensnek, hogy mentálisan a folyamatosan részleges figyelem állapotából a hatékonyabb egy dologra figyelésébe kerüljön, adrenalin-szintje alacsonyabb, figyelme elmélyültebb legyen. Az is sokat segíthet, ha vele együtt keressük azokat a módszereket és technikákat, amelyek segítségével a munkanap során többször képes hasonló váltásokra. Hasznos lehet, ha rövid szunyókálást iktat be, vagy a nap meghatározott időszakaiban olyan feladatokra összpontosít, amelyek az agynak egészen más területeit veszik igénybe. Különösen fontos annak tudatosítása, hogy a részleges figyelem állapotában hozott döntések nagy valószínűséggel hibásaknak bizonyulnak.
A toxikus mentoring
A toxikus mentor 12 szokása
1. Mindent abból a nézőpontból szemlélsz, hogy - hatalmas tapasztalatod és szélesebb látószöged okán - a mentoráltnál sokkal jobban tudod, hogy mi az ő érdeke.
2. Határozottan megosztod a bölcsességedet velük - akár akarják, akár nem; gyakran emlékezteted őket arra, hogy még mennyi mindent meg kell tanulniuk.
3. Eldöntöd, hogy miről és mikor beszélsz a mentorálttal, azután gyakran változtatod az időpontot és a témát, megakadályozandó a titkos elégedettséget.
4. Elbeszéled az idő legnagyobb részét; gyakran ellenőrzöd, odafigyelnek-e.
5. Biztosítsd, hogy tudatosodjék bennük, mennyire triviális a gondolkodásuk a te mélyszántó gondolataidhoz képest.
6. Emlékezteted a mentoráltat, milyen szerencsés, hogy övé a teljes figyelmed.
7. Soha nem mutatsz, s nem is vallasz be semmilyen gyengeséget, s elvárod, hogy te legyél a példaképük a karrierfejlesztés és a személyes értékválasztás minden terén.
8. Soha nem kérded meg, hogy mit várjanak tőled - különben is honnan tudhatnák?
9. Demonstrálandó, mennyire fontos és jól informált vagy, olyan információkat osztasz meg velük, amiket nem kell tudniuk, vagy nem is akarnak tudni.
10. Elfojtasz minden könnyedséget és humort - végtére is komoly dolgokról van szó, és ennek megfelelő hozzáállás szükséges.
11. Kérdőre vonod őket, ha nem fogadják meg a tanácsodat.
12. Soha, de soha nem vallod be, hogy a mentorálás számodra is tanulási tapasztalatot hozhat.
A toxikus mentorált 12 szokása
1. Már az első formális megbeszélésre magaddal viszel egy hosszú listát, hogy a mentor mi mindent tehet érted.
2. Elvárod, hogy a mentor bármikor a rendelkezésedre álljon (ő az, akinek soha sem kell aludnia).
3. A mentorodat tekinted elsőszámú pletykaforrásodnak.
4. Elvárod, hogy a mentornak mindig legyen kész válasza - végtére is azért ő az idősebb.
5. Elvárod, hogy a mentor döntse el, miről és mikor beszéljetek.
6. A kapcsolatotokkal minden lehetséges alkalommal felvágsz a kollégák előtt.
7. Mindig készpénznek veszed, amit a mentor mond - ő tudja a legjobban.
8. Mindig a mentort hibáztatod, ha valami nem a tanácsának megfelelően sült el - neki ezt előre kellett volna tudnia.
9. Élvezettel siránkozol-nyafogsz, ahányszor csak találkoztok, különösen, ha különben a kutya sem figyelne rád.
10. A mentorálási időpontot rugalmasnak tekinted, a határidőnaplónak ez az a tétele, amely a legkönnyebben lemondható az utolsó pillanatban.
11. Világossá teszed a mentor előtt, hogy olyanná akarsz válni, mint ő: átveszed a beszédstílusát, utánozod az öltözködését és a gesztikulációját.
12. Soha nem fogadod meg, hogy bármit is csinálsz egy mentorálási alkalom után. Ha véletlenül mégis tennél valamit, egyszerűen elfelejted, hogy a fogadalmadat tartanod kell (minek tönkretenni a vita örömét holmi eredményekkel?)
Szabóné Szebenyi Georgina, HR Portal
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Az elmúlt hónapokban, amikor beültünk egy-egy céges nyelvórára, egyre gyakrabban hallottuk ezt a mondatot a résztvevőktől: "Most már a ChatGPT... Teljes cikk
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) 2024-ben folyamatosan hangsúlyt fektetett a szakképzésben résztvevő SNI-tanulók duális képzésben való... Teljes cikk
A budapesti Szent István Gimnázium 12. osztályos diákja, Keresztély Zsófia sikeresen felvételizett a világ egyik legjobb - egyes listák szerint a... Teljes cikk
- Ezek a legjobb céges coaching gyakorlatok 4 hónapja
- Íme pár fontos jó tanács munkahelyváltáshoz 4 hónapja
- Így válasszuk ki a jövő kulcsembereit 7 hónapja
- Kik lettek a legjobb cégvezetők? - kimagaslóan sok nő vehetett át elismerést 7 hónapja
- Diákok a munka világában: Hogyan formálhatják a cégek a jövő munkavállalóit? 8 hónapja
- Új felsővezető az MBH Bank önkormányzati üzletágánál 8 hónapja
- Miért nem hoznak gyakran eredményeket a munkahelyi jólléti programok? 8 hónapja
- Új vállalati kommunikációs igazgatót nevezett ki a Yettel 8 hónapja
- Losonczi Dávid: "Hétfőn műtöttek, kedden már felsőtestre edzettem" 9 hónapja
- Hogyan érvényesíthető a coaching szemléletű vezetés multinacionális környezetben? 9 hónapja
- Fontos előrelépés a tanárképzés szakmai gyakorlatának segítésében 9 hónapja