kapubanner for mobile

Bérezés, kompenzáció

A bécsi fizetések negyede a budapesti bér

Budapesten nagyjából feleannyiba kerül az élet, mint Oslóban, Londonban, Koppenhágában és Tokióban, derül ki az UBS Bank 2006-os Árak és bérek elnevezést viselő összeállításából, amelyet tegnap tettek közzé. A magyar fővárosban azonban a bérek az éllovas nemzeteknek csupán a 20 százaléka - idézi a felmérést a Világgazdaság.

    Bérezés, kompenzáció

    Az osztrák vállaltvezetőknek jobban megy

    Ausztriában ugrásszerűen nőtt a vállalatvezetők jövedelme az elmúlt években, miközben az alkalmazottaké kevésbé emelkedett. Az élen az osztrák OMV olajipari csoport igazgatói járnak, az ő fizetésük nőtt a legnagyobb mértékben az elmúlt öt évben a rekord nyereségeknek köszönhetően: 367 százalékkal. Az osztrák Arbeiterkammer érdekvédelmi szövetség számításai szerint a vállalatvezetők 2005-ben kétszer annyit kerestek, mint 2000-ben, eközben a beosztottak jövedelme mindössze 10 százalékkal nőtt ebben az időszakban, és annak jó részét is felemésztette az infláció. A különbség egyre nő: 2000-ben egy igazgató még csak 20-szor többet kapott az alkalmazotti átlagbérnél, tavaly már 35-szeresre nőtt az arány.

      Bérezés, kompenzáció

      Magyar felsővezetők: milliós havi fizetések

      A megélhetési és adóterhekkel korrigált adatok szerint a magyar vezetői jövedelmek a Hay Group világranglistájának csak a végén kullognak, derül ki a most közzétett adatokból. Panaszra ugyanakkor még a magyaroknak sem lehet túl sok okuk, az úgynevezett senior pozíciókban dolgozók "valós" javadalmazása havonta közel egymillió forintnak felel meg.

        Bérezés, kompenzáció

        Még nőnek a bérek

        Az év első öt hónapjában bruttó 7,3, a nettó 8,2 százalékkal haladták meg az átlagkeresetek az egy évvel korábbit. A január–májusi reálkereset 5,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva a KSH adatai szerint. A gazdaságkutatók a következő félévre jelzik a reálbér-növekedés jelentős visszaesését.

          Bérezés, kompenzáció

          5,5 százalékkal nőttek a reálkeresetek

          A reálkereset 2006. január-májusban 5,5 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ezen időszak alatt a nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 7,3 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban 2006. január-májusban átlagosan 2,781 millió volt, annyi, mint egy évvel korábban.

            Bérezés, kompenzáció

            Durva minimálbéres szakadék

            Az EU-ban közel 12-szeres a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb minimálbér között, az EU statisztikai hivatalának most közölt, legújabb összesítése szerint. A legmagasabb a minimálbér Luxemburgban, 1503 euró havonta, a legkisebb Lettországban, 129 euró. Nagy az eltérés a minimálbért kapók arányában is: ez is Luxemburgban a legmagasabb, a bérből és fizetésből élőknek a 18 százaléka, és a legalacsonyabb Spanyolországban: nem egészen 1 százalék. Az EU 25 tagországa közül 18-ban volt kötelező minimálbér megállapítva januárban. Magyarországon az EU statisztikai hivatala 62 500 forintos, azaz 247 eurós minimálbért vett számításba. 2004-ben a minimálbért kapók aránya nálunk 8 százalék volt. Uniós mércével alacsony a magyar minimálbér Uniós minimálbért akarnak a szocialisták

              További cikkek
              Mennyit keres egy Wolt-futár 2026-ban?

              Alacsony a belépési korlát, állásinterjú sincs, szinte mindenki belevághat a futárkodásba, aki lelkesedést érez és vagy gyors keresetre van... Teljes cikk

              Súlyos ára van a gyerekvállalásnak a munkaerőpiacon: döbbenetes számok a magyar anyák helyzetéről

              A gyermekvállalás után nemcsak néhány év munkatapasztalat esik ki: a magyar anyák keresete és foglalkoztatási esélye még évekkel később is... Teljes cikk

              Havi 2 milliós kezdőfizetés friss diplomásoknak? A meglévő dolgozók azonnal felháborodtak

              Egy tokiói ingatlanfejlesztő cég havi 1 millió jenes (2 millió forintos) kezdőbért kínál a friss diplomásoknak. Az összeg a japán átlag közel... Teljes cikk

              Közel 1 millió forintos nettó fizetés: ezekkel a diplomákkal lehet a legtöbbet keresni

              A különböző végzettségekhez tartozó munkakörök között jelentős különbség lehet a fizetésekben. A Bank360 a KSH adatai alapján megnézte, mely... Teljes cikk

              Bérsáv közlése álláshirdetésben

              A transzparens bérezés nemcsak a munkavállalói bizalmat építi, hanem hatékonyan szűri a jelentkezőket is, így a bérsávok közlése alapvető... Teljes cikk

              Hírek RSS-ben