kapubanner for mobile

Magazin

A dolgozók szerint segíti a munkát a zenehallgatás

A felnőtt dolgozók csaknem egyharmada hallgat zenét munka közben mp3-lejátszóján, vagy egyéb személyes eszközzel. Ezen alkalmazottak 10 százaléka munkaidejének több mint felében hallgat zenét, ami szerintük növeli termelékenységüket - derül ki egy friss kutatásból. hirdetés

    Magazin

    A munka teszi stresszessé a brit vezetők életét

    A brit menedzserek 95 százaléka véli úgy, hogy munkája stresszessé teszi az életét – állapítja meg a SkillSoft online piackutató által végzett felmérés. A megkérdezettek 28 százaléka válaszolta, hogy kimondottan a munkahelyi feszültség miatt vesz ki szabadságot.

      Magazin

      Kiszolgáltatott helyzetben a dolgozó diákok

      Kiemelten kell figyelni a fiatalkorú munkavállalókra, a legtöbb munkabaleset ugyanis odafigyeléssel és szervezéssel elkerülhető. Ráadásul ez még pénzbe sem kerül a vállalkozónak, foglalta össze a diákmunka nyári ellenőrzésének tapasztalatait az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség. hirdetés (Mfor-montázs) "A vizsgálatok apropója az volt, hogy történt néhány súlyos, halállal végződő munkahelyi baleset, ahol minden esetben fiatalkorúak voltak az áldozatok" - fejtette ki az előzményeket az mfor.hu-nak Papp István, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) elnöke. Nem érzik a veszélyt Ennek oka, hogy a fiatalok - életkori sajátosságaiknál fogva - az átlagnál kevésbé érzékelik a veszélyt, egyéni védőeszközöket pedig nem szívesen hordanak, mert azok nem eléggé divatosak. Ráadásul figyelmük hamar lankad, és könnyen válnak szétszórttá. Munkabiztonsági szakértők szerint ehhez jön még a munkatapasztalat hiánya, ami különösen igaz a nyári szü

        Magazin

        A nők viszik előre a gazdaságot

        Elemzők szerint az utóbbi évtizedek gazdasági növekedése jelentős részben annak volt köszönhető, hogy a nők egyre nagyobb arányban jelentek meg a munkaerőpiacon. Bár a nők munkaerő-piaci aktivitási rátája minden európai országban elmarad a férfiakétól, az utóbbi egy évtizedben számottevően nőtt a szebbik nem foglalkoztatottsága - írja a Világgazdaság.

          Magazin

          A munkamániás kolléga többet árt, mint használ

          Bár a munkamániás kolléga öröm a cégnél, a feladatait kényszeresen végző munkatárs gyorsan kiéghet - írja a Világgazdaság. A cikk szerint az alkoholizmushoz hasonlóan a munkamánia is értelmezhető ugyanis függőségként. Nehéz ugyanakkor megállapítani, hogy mikor következik be ez az állapot, mivel az átmenet folyamatos.

            További cikkek
            Próbaidő alatti elválás: Hogyan csináljuk HR-esként jogilag és emberileg is profin?

            A próbaidő lényege pontosan az, hogy mindkét fél kockázatok nélkül tesztelhesse, működik-e a kémia. Ha azonban hamar kiderül, hogy az új kolléga... Teljes cikk

            Nyilvánosságra került, hol dolgozik, másnap kirúgták: ez történt a volt fóti gyermekotthon-igazgatóval

            Nyilvánosságra került, hogy a korábban bántalmazási ügyekbe keveredett, felmentett fóti gyermekotthon-igazgató egy csepeli általános iskolában... Teljes cikk

            Állásinterjús csalás: toborzónak adják ki magukat a bűnözők

            Egyre kifinomultabb csalási hullám söpör végig a nemzetközi álláspiacon: a bűnözők toborzónak adják ki magukat, valódinak tűnő... Teljes cikk

            Visszatámadt a humanoid robot egy boltban, miután meglökték

            Meglökte egy vásárló a humanoid robotot egy oroszországi elektronikai boltban, a gép pedig ezután furcsa mozdulatokkal reagált: mintha rúgni... Teljes cikk

            Per lett a vége: az AI diszkriminált a kiválasztás során - ezért nem veheti át teljesen a HR helyét

            Egy mérföldkőnek számító amerikai per ismét a fókuszba helyezte a mesterséges intelligencia alkalmazásának határait a munkaerőtoborzásban. Az... Teljes cikk

            Hírek RSS-ben