Szerző: HR Portal
Megjelent: 3 éve

A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető: Csoknyainé Horváth Gertrud, a dm ügyvezetője és HR igazgatója

„Vezetőként fontosnak tartom, hogy megközelíthető és emberközpontú maradjak” - aki mondja Csoknyainé Horváth Gertrud, aki máig leül a központi egységek új belépő kollégáival személyesen beszélgetni igényeikről, céljaikról. Széles az eszköztára a megtartásnak például rugalmas munka, képzések, ám a bér is fontos: júniusban – év közben - 5 százalékot emeltek.

Csoknyainé Horváth Gertrud dm-

A HR Portál június 13-án közölte több hónapos kutatási eredménye alapján összeállt, Magyarországon ebben a témában még nem publikált listáját. 20 szempont alapján, számos iparági szakértő és a szakportál 19 éves tapasztalata alapján összeállította a 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető toplistáját. (A névsorról és a módszertanról bővebben a cikkben.)

Csoknyainé Horváth Gertrud 25. éve dolgozik a piacvezető drogérialáncnál. A kereskedelemből váltott a HR-re, majd onnan lépett elő cégvezetői, aztán az egyik ügyvezetői pozícióba. A dm Magyarországon 262 üzletében 3380 munkavállalót foglalkoztat, a legutóbbi pénzügyi évben 133 milliárd forint árbevételt ért el. Nála alaposabban kevesen ismerik a szervezetet: értékesítési területi vezetőként kezdett, szortimentmenedzserként folytatta, 2011-től beszerzésért és értékesítésért, 2015-től a HR-ért is felelős cégvezető, 2016-tól ügyvezető. A HR súlyát jelzi, hogy az közvetlenül az ügyvezető alá tartozik, illetve hogy a HR vezetőből ügyvezető lett. A dm-nél az iparági átlagnál alacsonyabb a fluktuáció, díjak sorát nyerték az utóbbi években a különféle HR szakmai versenyeken.

Mire különösen büszke mostani cégednél HR vezetőként?

Erre a kérdésre válaszként elsősorban a munkatársaimat tudom említeni, hiszen nehéz időket élünk, és ebben a bonyolult, folyamatosan változó világban számomra nagyon fontos, hogy a sikereinket közösen, csapatként együttműködve értük el. Nagyon büszke vagyok a több mint a 3000 munkatársamra, igazán jó velük együtt dolgozni. Ami külön örömmel tölt el, hogy ez a megélés, a megbecsülés úgy látom kölcsönös. Ezt támasztja alá, hogy az idei évben dolgozói elégedettségi felmérést végeztünk 80%-os kitöltési aránnyal, amelynek eredményeképpen a munkatársaink 87%-a szívesen dolgozik nálunk és a jövőben is itt szeretne dolgozni. Valamint 90%-uk bízik abban, hogy a cégvezetés megfelelő döntéseket hoz a dm fejlődése és jövője érdekében. Jelzi megtartó erőnket, hogy 945 kollégánk már legalább 10 éve dolgozik a vállalatnál.

A dm ugyan nagy multinacionális vállalat, ám emellett a kisebb cégek erősségének tartott családiasság, egymásra figyelés is fontos jellemzőnk. Az is erősíti az összetartást, hogy mindenki tudja, milyen értékek mentén működünk, merre tart a cég és ebben neki mi a szerepe. Odafigyelünk a munkavállalók igényeire: például megoldható a rugalmas munkavégzés és sok képzésen vesznek részt a kollégák. Persze emellett a fizetéseknek is versenyképesnek kell lennie és reagálni kell a gazdasági folyamatokra. Júniusban egy évközi 5 százalékos béremelést hajtottunk végre.

Milyen vezetőnek tartja magát? Milyen értékek mentén dolgozik?

Elsősorban határozottak és nyitottnak. Vezetőként fontosnak tartom, hogy megközelíthető és emberközpontú maradjak, természetesen ösztönözve és támogatva a munkatársak önállóságát, saját elképzeléseinek megvalósítását és az egyéni felelősségvállalást a hozott döntésekért.

Hiszek a fejlődésben, a párbeszéden és bizalmon alapuló együttműködésben. Az a véleményem, hogy elengedhetetlen a mindennapokban a nyílt, őszinte, jószándékú kommunikáció, amelynek irányát és minőségét ne a hierarchia és a pozíció határozza meg. Ügyvezetői kinevezésemkor erősségemként említették, hogy közel vagyok az emberekhez. Én például a közvetlen irányításom alá tartozó központi egységekben az új belépő kollégákkal még most is leülök beszélgetni, kíváncsi vagyok arra, hogyan érzik magukat, mire van szükségük, milyen céljaik vannak.

Szerencsés párosításnak tartom, ha az ügyvezető a HR-ért is felel. Egyrészt azért, mert a munkavállalók adják a cég lelkét, másrészt ezzel a HR stratégiai szintre is emelkedik.

Milyen tervei vannak cégednél HR vezetőként a következő hónapokra?

Napjainkban hatványozottan felértékelődik a klasszikus mondás, hogy megfelelő embert a megfelelő feladatra.

Az a tervem, hogy a munkatársainkat továbbra is meg tudjuk tartani, olyan feltételeket teremtsünk számukra, ahol a munka- és az aktuális élethelyzet jól összehangolható, így támogatva azt, hogy vállalatunkban hosszú távú partnert/lehetőséget lássanak.

Másrészt látom, hogy milyen erős márkanév a dm, ezt mindenképpen célunk megőrizni, hogy ezáltal új, tehetséges pályázók előtt nyissuk meg kapuinkat.

Fontos mérföldkő az életünkben, hogy hamarosan 30 éve lesz annak, hogy a vállalat megjelent és üzleteink megnyíltak Magyarországon, természetesen szeretnénk ezt méltóképpen megünnepelni.

Mi az, amiben a HR szakmának változnia kellene? Mely területre kellene jobban koncentrálni?

A jelen helyzetben a rugalmasság és a gyors alkalmazkodókészség, az erős alapokon álló vállalati kultúra, ami biztonságos kereteket ad a munkatársaknak, vezetőknek.

Fontos a valós értékek és a márka megélése, hogy tényleg higgyünk abban, ami a filozófiánk, ne csak kifelé mutassunk magunkról bizonyos elköteleződést, hanem befelé is megéljük.

Mindezek mellett természetesen vonzónak kell lenni a megváltozott munkaerőpiacon, jól kell reagálni az ott jelen lévő folyamatos változásokra, frissnek és egyedinek kell lenni a munkavállalói igények kielégítése terén, hogy továbbra is versenyképesek tudjunk maradni. 

Mi volt a legmeglepőbb/ legnagyobb hatású/ emlékezetes visszajelzés, amit kapott akár munkavállalótól, kollégától vagy vezetőtől?

Az elmúlt 24 évben kaptam nagyon sok visszajelzést, mindnek örültem, hiszen egy vezetőnek ezt kifejezetten érdemes kérnie a fejlődése érdekében. Legszívmelengetőbb alábbi volt; „Gerti, bármely pozícióban is dolgozol a dm-ért, szerencsére ugyanolyan ember maradsz, maradtál.” Úgy érzem, teljesen illik rám vállalatunk szlogenje, hogy “Itt vagyok önmagam”...

Eddig megjelent interjúink a 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető listáról:

  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Erdei Katalin, Richter Gedeon Nyrt.

"Jövőállóságunk egyik záloga a kiváló vezetés. Ennek megfelelően HR-akcióink nagy része vezetőinket célozza, hiszen ők hozzák meg a... Teljes cikk

A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető 2025-ben: Zahari József, E.ON Hungária

Zahari József 2023 májusa óta tölti be az E.ON Hungária Csoport HR igazgatói pozícióját, ahol több mint 6200 munkavállaló szakmai támogatásáért... Teljes cikk