Megjelent: 2 éve

A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető

Nagy projektre vállalkoztunk év elején. Sokféle iparági és szakmai lista készült már Magyarországon, ám a legbefolyásosabb HR vezetőket még senki sem vette sorra. Mi - a leglátogatottabb HR szakmai portálként - feladatunknak éreztük, hogy ezt elkészítsük. Íme a nagy lista!

Top 20 HR vezető-

Hogyan is készült ez a felmérés? Ez nem pályázat volt, benevezni sem lehetett. Mi magunk készítettük, saját szempontrendszerünkkel, a szakmában meghatározó, nem vállalati HR szakemberek, személyzeti tanácsadók, executive search cégek képviselőinek bevonásával. Magyar HR vezetőket vettünk nagyító alá: azaz Magyarországon dolgozó külföldi nemzetiségűeket nem, ám külföldön dolgozó magyarokat igen. Vállalati HR igazgatókat néztünk, a szolgáltatói szektort, és tanácsadói minőségben dolgozó véleményvezéreket nem. 

Első körben a legnagyobb magyar vállalatok HR igazgatóit gyűjtöttük össze és személyzeti szakemberek javaslatait kértük, ők kit tartanak a legbefolyásosabbnak. Majd ezt a több mint 100 nevet tartalmazó listát szűkítettük aprólékosan.

Persze kérdés, hogy miként definiáljuk a befolyást, ki számít igazán befolyásosnak. Egy 20 elemből álló szempontrendszer szerint haladtunk, amelyben a vállalatok mérete, gazdasági és lobbiereje, a munkavállalók száma - azaz a HR vezető döntései mennyi alkalmazottra vannak hatással - jelentette az egyik legfontosabb szempontot.

Persze nem csak a méret számít, ez nem a legnagyobb 20 munkaadó listája. Elemeztük a HR vezető szakmai pályafutását, az üzlettel való kapcsolódási pontokat, mekkora HR csapatot vezet, milyen intézkedéseket vezetett be a szervezetben. Például hogyan reagált szervezetével a Covid helyzetre, milyen innovatív lépéseket tett például a toborzásban, a megtartásban vagy a társadalmi felelősségvállalásban.

Véleményt kértünk senior fejvadászoktól milyen benyomás alakult ki bennük az adott vezetőről, mennyire szuverén szereplője a vállalat életének, mennyire stratégiai szintű a HR funkció az adott szervezetben.

Kisebb súllyal került a latba, de néztük a HR vezetők szakmai nyilvánosságban betöltött szerepét / imázsát, a közösségi médiás megjelenését, a HR szakmába való beágyazottságát.

Hangsúlyozzuk, hogy ez a lista a mi kutatási eredményeinken, és a HR Portál 19 éves működése alatt felhalmozott tudáson alapul. Persze számos szubjektív szempont is megtalálható benne.

Ami biztos: sok tapasztalt és nagyszerű HR vezető dolgozik még az országban, akiket tisztelünk, szeretünk, adunk a véleményükre. Ha a befolyás helyett más lett volna a vezérelvünk, máshogy nézne ki a lista.

A legbefolyásosabbak a mi eredményeink alapján az alábbi vezetők ABC rendben. Őket a következő hetekben interjúkban is bemutatjuk olvasóinknak.

András Klára, az Egis Gyógyszergyár Zrt. HR és kommunikációs igazgatója

András Klára Egis

Az Egis 3400 fős létszámával a 2. legnagyobb gyógyszeripari munkaadó és a top 40-ben van minden céget tekintve. András Klára eredeti szakmája tanár, tíz évet dolgozott középiskolában. A kétezres évek elején a humán kontrolling irányból kapcsolódott be a HR-be és tanulta ki a szakmát. 2015-ben érkezett az Egis Gyógyszergyárhoz, ahol a fejlesztési és kompenzációs osztály vezetését vette át. 2017 óta HR és kommunikációs vezető. HR-ből a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen szerzett doktori fokozatot. Szűkebb szakterülete a generációk közötti együttműködés. Rengeteg HR fejlesztést indított el a gyógyszergyárban, például teljesen megújult a belső kommunikáció. A szakmai nyilvánosság egyik ismert szereplője, számos HR rendezvény előadója. Tanári múltjából is eredeztethető, hogy szívügye a tudás megosztása. Idén februártól a Budapesti Metropolitan Egyetem docense is.

Bajor László, a Flex regionális HR igazgatója

Bajor László Flex

25 éve van a szakmában, pályáját a MOL-nál kezdte, majd a Rábánál és az Unicredit Banknál folytatta. 2008 óta dolgozik a Flexnél (korábban Flextronics). A világszerte 170 000, Magyarországon közel 11 000 munkavállalót foglalkoztató multinacionális elektronikai gyártó cég HR vezetője és regionális HR business partnere. A Flex Magyarországon hét városban működik, a top 10 magyarországi foglalkoztató egyike, több mint 70 ügyfelet szolgál ki az autóipari szegmenstől a gyógyszeriparig. Zala, Vas és Somogy megyék egyik legnagyobb munkaadója, jelentős hatása van a nyugati megyék munkaerőpiacára. Bajor László üzleti típusú HR vezető, stratégiai döntési kompetenciákkal, mintegy hatvanfős csapatot vezet. Az utóbbi években újraszervezve a személyzeti osztály működését, reagálva a változó üzleti és munkaerőpiaci kihívásokra, HR business partneri rendszert hozott létre, központi HR csapatokat alakított ki, amely minőségi HR szolgáltatást nyújtanak a telephelyeknek. Jelentős és sikeres projektjük volt az ukrán munkavállalók toborzása és integrálása, amelyet elsők között indított el a hazai gyártó cégek közül, erősítve a befogadó és sokszínű vállalati kultúrát.

Bauer Dávid, a MOL Nyrt. magyarországi HR igazgatója

Bauer Dávid

Magyarországon 10 000 munkavállalóért felelős. Karrierjét a Slovnaftnál kezdte, majd a MOL Csoporthoz került, összesen  13 éve van a Magyar Olajipari Vállalatnál, 2017 óta a MOL Magyarország HR igazgatója, közben csoportszintű HR vezetői feladatokat is ellátott. Abban hisz, hogy a HR-nek a proaktivitásból a prediktivitás felé kell elmozdulnia. A cégnél nagyon változatos a munkavállalói paletta életkor és munkakörök tekintetében is, miközben jelentős iparági transzformáció zajlik. Bauer Dávid egyik célja a fiatalok számára hívogatóbbá tenni a vállalatot, valamint úgy gondolja, hogy nem lehet csak az íróasztal mögül irányítani, hanem terepre is ki kell menni, legalább havonta néhány napot eltölteni a munkavállalókkal.

Bertalan Imre, az OTP Csoport HR igazgatója

Bertalan Imre OTP

A magyar és a régióban működő OTP bank/leánybankok HR tevékenységének első számú vezetője. Magyarországon összesen 10 252 munkavállalóért (ebből 5641 a központban) felel, a HR csapata pedig 143 szakemberből áll. Döntései Magyarországon kívül még 10 országban - összesen 40 ezer munkavállalónál - éreztetik hatásukat. Közgazdász végzettségű, a bankszakmából váltott a HR-re. Korábban dolgozott több magyarországi bankban, különböző szakmai területeken. 2010-ben évben csatlakozott az OTP-hez. Hét éven át volt a szerbiai leányvállalat vezetője, majd 2017-ben vette át az OTP Csoport HR divíziójának vezetését. Felhatalmazó vezetőnek tartja magát, aki a mindennapokban igyekszik fair és empatikus lenni. Munkájának fókuszában idén a munkaköri rendszer megújítása, a digitális HR szolgáltatások fejlesztése, az utódlási program újragondolása és az egyes szervezeti transzformációk HR támogatása áll.

Csoknyainé Horváth Gertrud, a dm ügyvezetője és HR igazgatója

Csoknyainé DM

25. éve dolgozik a piacvezető drogérialáncnál. A kereskedelemből váltott a HR-re, majd onnan lépett elő cégvezetői, aztán Wolfgang Strasser nyugdíjba vonulása után az egyik ügyvezetői pozícióba. A dm Magyarországon 262 üzletében 3380 munkavállalót foglalkoztat, a legutóbbi pénzügyi évben 133 milliárd forint árbevételt ért el. Nála alaposabban kevesen ismerik a szervezetet: értékesítési területi vezetőként kezdett, szortimentmenedzserként folytatta, 2011-től HR-és és beszerzésért felelős cégvezető, 2016-tól ügyvezető. A HR súlyát jelzi, hogy az közvetlenül az ügyvezető alá tartozik, illetve hogy a HR vezetőből ügyvezető lett. A dm-nél az iparági átlagnál alacsonyabb a fluktuáció, díjak sorát nyerték az utóbbi években a különféle HR szakmai versenyeken.

Erdei Katalin, a Richter Gedeon Nyrt. HR igazgatója

Erdei Katalin Richter Gedeon

Négy éve a Richter Gedeon HR vezetője. Közel 6000 munkavállalóért felelős a piacvezető gyógyszeripari cégnél Magyarországon. Döntéseivel direkt vagy indirekt módon - Latin-Amerikától a Távol-Keletig - több mint 50 ország 13 000 munkavállalójára van ráhatása.  Stratégiai HR-t visz, érti az üzletet, határozott vezető hírében áll. Korábban a Marsnál, a Wrigleynél, a Ferrerónál és a Győri Keksznél dolgozott különböző HR pozíciókban. Pályafutása alatt három vállalati kultúrát - francia, amerikai, olasz - is megismert, most egy magyar gyökerűt épít ki globálisan. Fontos számára a bizalmi kultúra a szervezetben, valamint a tudásmenedzsment, ezen belül a tudásátadás és az innováció. Utóbbi a kollégák bevonásával, ötleteik meghallgatásával kezdődik. Rendszeresen előad a legmeghatározóbb magyar HR-es rendezvényeken.

Fluck Benedek, az MVM Csoport humán erőforrás és szolgáltatási vezérigazgató-helyettese

Fluck Benedek

Négy éve az MVM Csoport HR igazgatója, korábban a Lear Corporationnél, a Boschnál és a Nemzeti Közműveknél volt HR vezető. Az MVM vállalatcsoportnál, mintegy 120 tagvállalatnál, 18 500 munkavállalóért felel. A cégcsoport jelentős átalakuláson, integrációkon, márkastratégia- és szervezetikultúra-váltáson ment át. Fluck Benedek az egységes, üzleti partnerségre épülő, szervezeteken átívelő, szolgáltatás szemléletű HR működését tartja fontosnak, ami illeszkedik az MVM Csoport sokszínűségéhez. Központi kérdésnek gondolja a pozitív munkakörnyezet megteremtését, amely a munkatársak felhatalmazásával, bevonásával érhető el. A LinkedInen több mint 1800 követője van.

Fremda Balázs, a Morgan Stanley budapesti irodájának ügyvezetői feladatokat is ellátó HR igazgatója

Fremda Balázs

2009-ben csatlakozott a céghez, ahol több HR pozíciót töltött be, 2016 óta HR igazgató. Korábban a Hay Groupnál dolgozott. A magyarországi Morgan Stanleynek közel 2200 munkavállalója van, a budapesti egység a globális cég fontos technológiai és elemző központja. Több HR szempontból formabontó program is futott/fut a cégnél, így például a Return to Work vagyis Lendülj újra munkába! program, amely segíti a résztvevők munkaerő-piaci visszatérését, a szakmai önbizalom visszaszerzését, akár gyermekvállalás, munkanélküliség vagy nyugdíj után. Kiemelt figyelmet fordítanak roma fiatalok mentorálására, részt vettek a HBLF Romaster programjában, melynek célja, hogy a roma társadalomban bővüljön a megfelelő nyelvtudással és felsőfokú végzettséggel rendelkező közösség.

Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Nyrt. Chief People Officere

Friedl Zsuzsa Magyar Telekom

Szakmai pályáját a General Electric HR területén kezdte, aztán a UPC Magyarország, majd a Microsoft magyarországi HR igazgatója lett. 2017 óta pedig a Magyar Telekom HR területét vezeti, egyben vezérigazgató-helyettes.  A telekommunikációs vállalatnál több mint 5500 munkavállalóért felel, a LinkedInen több mint 2300 követője van, számos konferencián, szakmai rendezvényen jelenik meg és osztja meg a cég gyakorlatait, amely nemrég agilis szervezeti átalakuláson esett át. Az egyik legjobb tanács, amit az élete során kapott, hogy „ne félj magadnál tehetségesebb embereket felvenni a csapatodba”. Fontosnak tartja a tanulásra való képességet és hajlandóságot, a fejlődési szemlélet, ami mára nagyobb szerepet játszik, mint maga a meglévő tudás. Számos innovatív HR projekt zajlik a cégnél, például a Magyar Telekomnál, a magyar nagyvállalatok között először, nyártól tesztelik a négynapos munkahét gyakorlatát, teljes fizetés mellett.

Kalmár Ákos, a Continental Csoport magyarországi HR igazgatója

Kalmár Ákos

Kalmár Ákos karrierjét 2005-ben kezdte a Tesco Magyarországnál, majd az Avonhoz váltott. 2015 óta dolgozik a Continentalnál, ahol 2017-től a budapesti gyár HR vezetője volt. 2022 februárjában nevezték ki országos HR vezetőnek. A Magyarországon nyolc telephelyen (ebből hat gyár) működő cégcsoportnál több mint 8000 munkavállalóért felel Nyíregyházától Veszprémig, Makótól Vácig. A LinkedInen pedig több mint 2700 követője van. Fontosnak tartja a kollégák belső fejlesztését, számukra lehetséges belső karrierutak biztosítását. A budapesti gyárban több upskilling program, képzés is zajlott az Ipar 4.0 szellemében. Mintaadó kezdeményezésük a Continental Egymásért Alapítvány, amely a szociálisan rászoruló egykori - a cégnél legalább 15 évet töltött - munkavállalókat is támogat. Ennek kuratóriumi elnöke Kalmár Ákos.

Németh Kinga, az Audi Hungaria Zrt. személyügyért és szervezetért felelős igazgatója, igazgatósági tagja

Németh Kinga Audi

Győri születésű, első diplomáját német szakon Szegeden szerezte, amit a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen bővített közgazdász oklevéllel. 1997-ben, 26 évesen az Audi Hungariánál kezdte meg szakmai pályafutását. Dolgozott pénzügy és kontrolling területen, majd a személyügyre váltott, ahol 2001-ben a személyügyi referensek terület vezetőjének nevezték ki. 2017-től az AUDI AG-nál Ingolstadtban a duális szakképzésért felelt vezetőként. 2019-ben tért vissza Győrbe az Audi Akadémia vezetőjeként. 2020-ban lett a személyügyi referensek, a személyügyi marketing és az utánpótlásprogramok területének vezetője. 2021-ben – Knáb Erzsébetet váltva – az Audi Hungaria személyügyért és szervezetért felelős igazgatósági tagja. Az Audi Hungaria közel 12 ezer fős létszámával az ötödik legnagyobb foglalkoztató volt a 2022. márciusi létszámadatok alapján. Bér- és személyzeti politikájának meghatározó szerepe van a nyugat-dunántúli régióban. Németh Kinga szűkebb szakterülete, a duális szakképzés, a magyar kormányzat is figyelemmel kíséri, mit és hogyan csinál ebben a győri autógyártó.

Ráczné Szőke Ildikó, az Európai Központi Bank (EKB) tehetségmenedzsment osztályának vezetője

Ráczné Szőke Ildikó EKB

2017 júniusa óta dolgozik a frankfurti székhelyű európai uniós intézménynél. Közel 20 országból származó 35 fős csapatával az EKB people stratégiájának alakítója. Felelős az EKB Diversity and Inclusion politikájának formálásáért, azaz hogy sokszínű és befogadó legyen a szervezet és sokféle tehetséget fel tudjon venni a pénzügyi intézmény. Képviseli az EKB-t az európai központi bankok és pénzügyi felügyeletek HR vezetőiből álló testületében, egy képzési-fejlesztési vezetőkből álló transznacionális munkacsoportot és egy nemzetközi pénzügyi szervezetek Talent Management vezetőiből álló globális közösséget is vezet. Több mint 25 éves szakmai tapasztalata van, az EKB előtt nyolc és fél évet a Raiffeisen Bank HR igazgatójaként dolgozott, előtte az EON Földgáz és a Magyar Nemzeti Bank HR osztályait vezette. Az Európai Központi Bankban 4800 munkavállaló dolgozik 27 országból.

Simon Csilla, a Magyar Posta Zrt. HR igazgatója

Simon Csilla Magyar Posta

A Magyar Posta 26 000 munkavállalójával a vállalatok közül a legnagyobb munkaadó Magyarországon. Simon Csilla a Magyar Telekom Nyrt-nél szerzett menedzsment gyakorlatot HR területen. Az MVM-nél humán erőforrás igazgató volt. 2017-től pedig a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. HR igazgatójaként irányította a vállalat humán tevékenységét. A Magyar Posta Zrt.-nél 2019 óta dolgozik HR vezetői pozícióban. Az operatív vezetők fejlesztését, szakmai támogatását tartja kulcsfontosságú kérdésnek, mert úgy gondolja, ők azok, akik a legtöbbet tudnak tenni a munkavállalók megtartásáért. az elmúlt években jelentős előrelépést tettek a vállalatnál a HR digitalizációjában. A HR igazgató fontos eredménynek tartja azt, hogy Postánál a bérek szerkezete támogatja a teljesítmény elismerését, valamint a vállalat élenjáró gyakorlatot alakított ki a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában.

Somogyi András, a Bosch Csoport humán erőforrásért felelős alelnöke Magyarországon és az Adria régióban

Somogyi András BOSCH

Már 27 évesen menedzseri szintre jutott, most az egyik legnagyobb hazai munkaadóként 17 000 munkavállalóért felel. Somogyi András Bonyhádon nőtt fel, Pécsett végzett HR szakon, egyetemistaként, 2006-ban csatlakozott a magyarországi Boschhoz. Végigjárta a HR szinte összes lépcsőfokát a koordinátori szinttől a HR partnerségen át a toborzásig. 2015-től a Bosch Csoport magyarországi HR igazgatója, 2019-től pedig az Adria régió HR-re is hozzá tartozik. Magyarországon a csoport 8 vállalatból áll, tavaly több mint 1000 mérnököt vett fel. Mérföldkőnek számít, hogy tavaly megnyitották a regionális szolgáltatóközpontjukat Vecsésen, ahol öt ország munkavállalóinak HR adminisztrációját látják el, elsősorban a kelet-közép-európai régióban. A munkához a legjobb tanácsot egy volt vállalati felettesétől kapta, amit máig vall: “Légy mindig önmagad és soha ne felejtsd el, hogy honnan jöttél.” Csapatával nagyon erős munkáltatói márkát épített fel.

Széni Zoltán, az EPAM alelnöke, az Európa, Közel-Kelet és Afrika régió HR vezetője (Head of People, EMEA)

Széni Zoltán EPAM

A pályafutását tanácsadóként kezdő vezető közel harminc éve dolgozik HR területen. Ebből húsz évet töltött az Ernst & Young-nál, ahol különböző vezetői pozíciókban országos, regionális, majd globális feladatokat látott el. A szoftverfejlesztéssel és tanácsadással foglalkozó EPAM-hoz 2016-ban csatlakozott. Jelenleg több mint 10 000 munkavállaló tartozik a felelősségi körébe. Londonból látja el feladatát. Az EPAM az egyik leggyorsabban növekvő technológiai vállalat a világon, Széni Zoltán régiója pedig folyamatosan efelett teljesít. A cég havonta globálisan több mint 1500 magasan képzett szakembert (nemcsak informatikust, szoftvermérnököt, hanem stratégiai es üzleti tanácsadókat, üzleti elemzőket és kreatív szakembereket) vesz fel, ezek jelentős részét az EMEA régióban. Vezetése alatt az elmúlt néhány évben 15 új országgal bővült a vállalatcsoport, több mint 10 vállalat felvásárlásában és azok integrálásában játszott kulcsszerepet. A gyors növekedés mellett a cég megőrizte különleges start up kultúráját, amiben a HR-nek Széni Zoltán vezetésével meghatározó szerepe van.

Szigeti Barbara, a Tesco-Global Áruházak Zrt. HR igazgatója

Szigeti Barbara Tesco

24 éve a Tesco alkalmazottja, a HR legkülönbözőbb területeit járta be a közel negyed évszázad alatt. Pontosan öt évvel ezelőtt nevezték ki a kiskereskedelmi lánc HR igazgatójának. A Tesco 10 900 munkavállalójával létszámban a hetedik legnagyobb munkaadó Magyarországon a márciusi hivatalos adatok alapján, Szigeti Barbara egy közel 100 fős HR-csapatot vezet. A cégnél a munkavállalók 58 százaléka legalább tíz éve alkalmazásban áll. Mintaadó projektjük az első alkalommal 2021 májusában kiadott “Sokszínűségi jelentés”. Ebben a kiskereskedelmi cégek közül elsőként publikáltak adatokat a nők és a férfiak összkeresetének különbségéről, vállalásokat tettek ezek csökkentéséért illetve a nők szakmai előmenetelének támogatásáért. Kiemelten foglalkoznak a családbarát témakörrel és a megváltozott munkaképességűek integrálásával. Idén harmadszor rendezték meg a Sokszínűségi hetet. Szigeti Barbara gyakori előadó szakmai konferenciákon, számos nonprofit közösséghez csatlakozott.

Szijjné Kállai Ildikó, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. Személyzetfejlesztési és HR vezetője

Szijjné Kállai Ildikó Spar

2018 óta tölti be a posztot. 14 500 munkavállalóért felelős, ami a legmagasabb létszám a kiskereskedelemben. A 2000-es évek elején a Győri Cooper Toolsnál dolgozott, majd a Lapcom és később a Praktiker HR vezetője lett. Utóbbi vállalatnál tíz évig dolgozott. A Sparnál 2018 óta HR igazgató. Olyan HR vezető, akinek súlya van a szervezetben. Fontosnak tartja, hogy a munkahely egyben közösség is legyen, ami biztonságot nyújt a dolgozóknak. Éppen ezért kulcsfontosságúnak gondolja a közösségi élményeket, a munkakörülmények és a munkavállalók folyamatos fejlesztését. A Sparnál több innovatív toborzási projekt indult az utóbbi években.

Szőcs László, a bp európai shared service centereinek HR vezetője

Szőcs László BP

Közel 30 éve dolgozik a szakmában, több mint egy tucat meghatározó HR vezetőt nevelt ki csapataiból. Első HR vezetői kinevezését a Pepsinél kapta, ahol hat évet töltött. Onnan a FrieslandCampinához igazolt, majd 2004-ben a MOL következett. Az olajtársaságnál 2012-ig csoport szintű HR alelnök, nevéhez fűződnek egyebek mellett az azóta is sikerrel futó utánpótlásprogramok. 2014-től az üzleti szolgáltatóközpontok (shared service center) iparágba váltott: előbb a Diageo magyarországi, majd 2019-ben a bp európai HR igazgatója lett. A bp-nél mintegy 3000 munkavállaló tartozik felelősségi körébe Magyarországon és Törökországban. A bp tavaly megnyerte a PwC Legvonzóbb munkahely díját a shared service center kategóriában. 

Tóth Csaba, a dániai és nyíregyházi LEGO gyárak HR igazgatója

Tóth Csaba LEGO

Közel 14 éve dolgozik a Legónál. A cég Kelet-Magyarország egyik jelentős munkaadójává nőtte ki magát, illetve elhozta a skandináv munkakultúrát a régióba. A vállalat mintegy 3000 főt foglalkoztat Magyarországon és folyamatosan bővít. HR vezetőként fontos számára a munkavállalókért való felelősségvállalás, valamint hogy a munkahely lelkesítő, motiváló és befogadó hely legyen. Az olyan értékekre épít, mint a kreativitás, a tanulás, a játékosság, és a másokkal való törődés fontossága. Egyik mottója: „Teremtsünk valami jót, értékeset együtt.”

Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország Zrt. HR igazgatója

Tóth Zsuzsanna Vodafone

A szakember 2015 óta a telekommunikációs vállalat HR igazgatója. Korábban pályája kezdetétől 18 éven át a British-American Tobaccónál dolgozott különböző HR pozíciókban, 2007-től pedig HR-igazgató volt, több évet töltött Svájcban régiós vezetői pozícióban. Közel 3000 munkavállalóért felel a cégnél. A LinkedIn-en majdnem 2000 követője van. A vállalatnál komoly integráció zajlott az elmúlt időszakban, számos HR-t érintő programot is elindítottak. A HR-vezető szerint fontos a kollégákat minél több platformon meghallgatni, hogy reagálni lehessen az igényeikre. Az egyik legfontosabb érték számára a transzparens működés és a tenni akarás. Egyik kedvenc mottója: „Ne hibáztass senkit, inkább tégy valamit!”

 

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető: Bajor László, a Flex regionális HR igazgatója

"A HR szakmában erősíteni kell az üzleti szemlélelet. A HR csak így tud hidat építeni a munkavállalói elégedettség és a pénzügyi tervek,... Teljes cikk

A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető: Széni Zoltán, az EPAM alelnöke

Gazdasági-üzleti háttere van, éveken át tanácsadóként dolgozott. 2016-ban az Ernst & Young tanácsadócégtől váltott az EPAM-hoz, hogy ... Teljes cikk

A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető: Bertalan Imre, OTP Csoport

Felhatalmazó vezetőnek tartja magát Bertalan Imre, aki portálunk júniusban megjelent, “A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető” listáján is... Teljes cikk