kapubanner for mobile

Mit tehet egy nő, ha férfias közegben dolgozik?

Egy (női) vezető elfogadása nem a nemen múlik, hanem a szakmai felkészültségen, hitelességen. Ha önazonos marad, nem próbál meg felvenni férfi szerepeket, olyan támogató és konstruktív vezetői mintát hoz a szervezetbe, ami ma egyértelműen a sikeres vállalkozások vállalati kultúrájának meghatározó eleme - vallja Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak Zrt, humán erőforrás igazgatója.

- Nem igazán nőies ágazatban dolgozik - hogyan tudta elfogadtatni magát beosztottjaival, vezetőivel?

- Nagyon szeretem a sörgyárat, vonzónak találom a férfias közeget, a dinamizmust, a lendületet, a szenvedélyt. A karrierem során többször én voltam az egyetlen nő a felső vezetésben. Az, hogy elfogadjanak, úgy érzem, nem a nemünkön múlik, hanem azon, hogy mennyire vagyunk szakmailag felkészültek, hitelesek és milyen példát mutatunk. Többek között pont a női finomsággal és mássággal tudom ebben a férfiasnak mondott világban a vezetőtársak perspektíváját szélesíteni és kicsit másképp rányitni a szemüket a világra.

- Milyen előnyökkel indul egy női vezető egy férfivel szemben?

- A személyiség alapvetően meghatározza, hogy valaki milyen vezető. Az ember személyiségéből fakad a vezetési stílusa és ez független attól, hogy nőről vagy férfiról beszélünk. A sikeres, haladó vállalatok vezetési kultúrája támogató, konstruktív, ahol a teljesítmény mellett fontos szerepet kap az önmegvalósítás, a bevonás és a támogatás. Társadalmilag, kulturálisan arra vagyunk nevelve már egészen kiskorunktól, hogy egy nő könnyebben tudja ezeket a nagyon pozitív vezetési stílusokat megjeleníteni, mint egy férfi. Mi nők empatikusabbak, érzékenyebbek vagyunk és általában jól is kommunikálunk. Ha a női vezető önazonos marad, nem próbál meg felvenni férfi szerepeket, megtartja azt, hogy nő, akkor olyan támogató és konstruktív vezetői mintát hoz a szervezetbe, ami ma egyértelműen a sikeres vállalkozások vállalati kultúrájának meghatározó eleme.

Ha kíváncsi Friedl Zsuzsanna, Imre Tóvári Zsuzsa, Adriány Kincső, Kiss Péter, Molnár Éva , Till Attila (és sok más előadó) további gondolataira a női és a férfi agy működéséről, akkor jöjjön el a HR Piknikre. Jelentkezés és program itt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek