kapubanner for mobile

58 cikk a(z) járulékfizetés címkével - 1. oldal

Több mint 7 ezer bejelentés nélkül foglalkoztatott jogviszonya rendeződött eddig

3 éve A kapcsolódó törvénymódosítás tavaly tavaszi elfogadása óta 7115 be nem jelentett foglalkoztatottnak rendeződött a jogviszonya a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hathatós közreműködésével - jelentette be Kutnyánszky Zsolt, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) iparért, technológiáért és munkaerőpiacért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Munkavállalással összefüggő járulékok elcsalására építettek bűnszövetkezetet

3 éve Vádat emelt az ügyészség egy 5,7 milliárd forintos költségvetési csalás ügyében - közölte a Fővárosi Főügyészség. Teljes cikk...


Országos őrző-védő cégek vezetői ellen nyomoznak

3 éve Három őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás több száz millió forintos költségvetési csalás miatt, az ügyészség indítványozta letartoztatásukat - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség. Teljes cikk...


Hárommilliárdos költségvetési csalással vádolja a NAV az Oltalom Egyesületet

3 éve Házkutatást tartott az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházában az adóhatóság, mert a szervezet a gyanú szerint a dolgozóktól 2015 és 2019 között rendszeresen levonta a járulékot, de azt nem fizette be. Az egyesület évek óta törvénytelenül járt el, és ezzel nemcsak a költségvetést, de a saját alkalmazottait is megkárosította - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Teljes cikk...


A gyerekek számához kötnék a nyugdíj összegét

4 éve Jelenlegi formájában fenntarthatatlan a nyugdíjrendszer. Egy, a Magyar Közgazdasági Társaság szakmai konferenciáján bemutatott javaslat úgy módosítaná a rendszert, hogy a nyugdíj összege, sőt a nyugdíjkorhatár is függjön a felnevelt gyermekek számától. Teljes cikk...


Így igényelhető a márciusi bértámogatás

4 éve Már a koronavírus miatt márciusban zárásra kényszerült vállalkozások is elérhetik az ágazati bértámogatás iránti kérelmet a Foglalkoztatási Portálon, a bértámogatást március 31-ig igényelhetik a főként kiskereskedelemben és egyéb szolgáltatási szektorban működő cégek. Teljes cikk...


Járulék változások 2021

4 éve Számos járulékváltozással kell számolni, amelyek egy része már 2020 közepén életbe lépett. Teljes cikk...


Megbízási díj 2021

5 éve A megbízási díj a megbízási szerződésben foglalt feladat elvégzésének ellenértéke. 2020. július 1-től jelentősen megváltoztak a járulékfizetési szabályok, így a megbízási díj után is az eddigiektől eltérő járulékot kell megfizetni. Teljes cikk...


Így változik július 1-től a társadalombiztosítási rendszer

5 éve Négy járulékfajta olvad egybe 2020. július 1-jével: 15,5 százalékra csökken a szociális hozzájárulási adó, és minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség. Adócsökkentéssel a dolgozó nyugdíjasok mellett a gyermekes családok is számolhatnak, júliustól kedvezőbbé válnak ugyanis a gyermekek után járó családi kedvezmény érvényesíthetőségének feltételei is. Teljes cikk...


Így érvényesíthetik a cégek a járulékfizetési kedvezményeket

5 éve A kormány által bejelentett adó és járulékfizetési kedvezmények érvényesítéséhez a főtevékenységgel kapcsolatos árbevételi kritériumokat is teljesíteni kell a vállalkozásoknak - hívja fel a figyelmet az EY. Teljes cikk...


Mire elég a hazai minimálbér?

5 éve Az elmúlt évek nagy mértékű minimálbér-emelései ellenére a gyenge forint miatt régiós viszonylatban is leszakadó pályára került a magyar minimálbér. Az mfor.hu utánajárt mire futja a kötelező legkisebb keresetből. Teljes cikk...


Mire kell figyelnem, ha nyugdíj mellett szeretnék dolgozni?

5 éve A nők 40 évével megyek nyugdíjba (2019.12.28-től). Közalkalmazott, óvónő voltam. Szeretnék pár órában dolgozni, (14-20) keresem a lehetőségeket, mely szinte bármi lehet. 41 év 10 hónap ledolgozott időm van. Van-e értelme és hogyan kiegészíteni 42 évre, hogy megkapjam az egész év után a plusz százalékot? Lehet-e később újra számoltatni? Ha heti 20 órában fogok dolgozni, akkor "dupla" időt kell ledolgozni a hiányzó két hónapra? Jól értelmezzük a törvényt alkalmazásom esetén, hogy a munkáltatót semmilyen teher nem terheli? (csak a 15 %-os adót kell fizetni) Akkor sincs a munkáltatónak plusz fizetése, ha azt szeretném, hogy ez az idő számítson majd bele a nyugdíjba? Teljes cikk...


Izer Norbert szerint egyszerűsíti az adórendszert az új társadalombiztosítási törvény

5 éve Egyszerűsíti az adórendszert, csökkenti a közterheket és segít az adóelkerülők kiszűrésében a szerdán délelőtt elfogadott új társadalombiztosítási törvény, amely 2020. július 1-jén lép életbe - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára. Teljes cikk...


Júliustól egységes társadalombiztosítási járulékot vezetnek be

5 éve Újraszabályozta az Országgyűlés a társadalombiztosítási (tb) ellátások összes rendelkezését: egységes, 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékkulcsot határoztak meg jövő júliustól, és új rendelkezés az is, hogy aki nem fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékát, három hónap után elesik az egészségügyi szolgáltatás térítésmentes igénybevételének lehetőségétől. Teljes cikk...


Új, egységes társadalombiztosítási járulék jön létre

6 éve Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára elmondta: a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint ezen ellátások fedezetéről szóló előterjesztés a jobb átláthatóság érdekében egy törvényben foglalja össze a járulékszabályozásra vonatkozó összes rendelkezést, és olyan egyszerűsítésekre, módosításokra tesz javaslatot, amelyek kedvezőbbé, egyszerűbbé teszik a járulékfizetéssel kapcsolatos eljárásokat. Teljes cikk...


Négy járulékfajta olvad egybe

6 éve Négy járulékfajta olvad a társadalombiztosítási járulékba jövő július 1-jétől a Pénzügyminisztérium által benyújtott törvényjavaslat szerint; ugyancsak július 1-től minden dolgozó nyugdíjast megillet a járulékmentesség; továbbá a gyermekes családok számára még kedvezőbbé válik a gyermekek után járó családi kedvezmény - közölte a Pénzügyminisztérium. Teljes cikk...


Másfélszeresére nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma

6 éve Tavaly óta több mint másfélszeresére nőtt a nyugdíj mellett dolgozók létszáma, szeptemberben már több mint 115 ezren voltak - nyilatkozott a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára. Teljes cikk...


Sokan kénytelenek munkát vállalni nyugdíjas korban

6 éve A portfolio.hu becslése szerint legalább kétszázezren lehetnek azok a 65 év felettiek, akik munkát vállalnak, hogy kiegészítsék nyugdíjukat, ez a szám pedig a jövőben nőhet, a kedvezőbb adó- és járulékváltozások miatt - írja a lap. Teljes cikk...


Egyre többen dolgoznak feketén

6 éve A Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyleti főosztályának az idei első félév munkaügyi ellenőrzéseinek eredményeit összefoglaló jelentése szerint az építőiparban minden harmadik dolgozó bejelentés nélkül dolgozik. A vendéglátásban és a kereskedelemben sem jobb a helyzet - írja a Népszava. Teljes cikk...


Őrző-védő cégek vezetői ellen indított eljárást a NAV

6 éve A gyanú szerint csaknem egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek egy őrző-védő cégekből kialakított hálózat vezetői, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országszerte harminc helyen tartottak kutatásokat az ügyben - tájékoztatta a Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-t. Teljes cikk...


Csak a belgáknál adóztatják meg annyira az alacsony fizetéseket, mint nálunk

6 éve Az Eurostat friss adatai szerint 2018-ban a magyar adóék mértéke 45 százalék volt, aminél nagyobb mértékben csak két tagállam adóztatja jobban az alacsonyabb kereseteket, Belgium és Németország - írja az mfor.hu. Teljes cikk...


Támogatást kaphatnak, akik diákokat alkalmaznak

6 éve Jelentős támogatást kaphatnak azok a munkaadók, akik július 1. és augusztus 30. között diákokat alkalmaznak a diákmunka program keretében, az önkormányzatok a minimálbér és járulékai mértékéig nyerhetnek támogatást, a versenyszférában csekély összeggel a cégeknek is hozzá kell járulniuk a terhekhez - írja az MTI. Teljes cikk...


Április 23-ig kell befizetni az innovációs járulék első előlegét

6 éve Április 23-ig kell befizetni az innovációs járulék első előlegét, a járulékfizetők köre pedig egy tavalyi törvénymódosítás hatására idén több ezer mikro- és kisvállalkozással bővülhet - írja az MTI. Teljes cikk...


Munkaerő-kölcsönzők a NAV célkeresztjében

6 éve A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) január végén kezdte meg a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó társaságok ellenőrzését. Az ellenőrzések során kiemelten vizsgálják a foglalkoztatással kapcsolatos bejelentési, bevallási és befizetési kötelezettségek teljesítését. Ezen túlmenően igyekeznek feltárni az adóelkerülési célból létesített fiktív munkaerő-kölcsönzési gyakorlatot, amelynek során nem csupán a kölcsönbe adó, hanem a munkaerő-kölcsönzést igénybe vevő cégek is komoly szankciókra számíthatnak – figyelmeztet a BDO Legal Jókay Teljes cikk...


Külföldön dolgozom vállalkozóként, de mire vagyok jogosult?

6 éve Abban szeretném a segítségüket kérni, hogy Ausztriában dolgozom 24 órás háziápolóként. Vállalkozóként kell végezni a munkát, havi 180 Eurót kell fizetni SVA-t. Az lenne a kérdésem ,hogy mennyi nyugdíjra, egészségügyi ellátásra vagyok jogosult ezzel? Teljes cikk...


Megszűnik a munkaviszonyból származó 0,5 százalékos nyugdíjemelés

7 éve 2018 lesz az utolsó év, amikor a nyugdíjasok a munkaviszonyból származó jövedelme kötelező alapját képezi a következő évi nyugdíjemelésnek. Ilyen jogcímen már nem érkezik pénz. Viszont a nyugdíj melletti munkaviszony után 2019-ben már nem kell járulékot fizetni - írja az ado.hu Teljes cikk...


Így változik jövőre a járulékfizetés nyugdíj melletti munkavégzés esetén

7 éve 2019-től lesznek olyan nyugdíjas munkavállalók, akiknek nem kell járulékokat fizetni és változik a kereseti korlátozás is - írja az adózóna. Teljes cikk...


Egy kis pénzzel befogták a reklamáló áruházi feketemunkások száját

7 éve Részben feketén foglalkoztatják a külsős polcszervizeseket az egyik nagy áruháznál. A külsősök a gyártók által megbízott szolgáltatónál, illetve annak alvállalkozójánál állnak alkalmazásban, és csak helyileg a munkahelyük az áruház, a fizetésüket nem onnan kapják. Teljes cikk...


Őstermelőként fizethetünk-e magasabb járulékot a nők 40-hez?

7 éve Feleségem 56 éves, és 36 év jogosultsági idővel rendelkezik a Nők 40 éves munkaviszonyából. Sajnos, munkanélküli lett és itt vidéken (Szerencsen) már nehéz ebben a korban munkát találni. Őstermelőként szőlővel is foglalkozunk, igaz nem nagy bevételt jelent (kb évi 800 000 Ft). Az egyik kérdésem az lenne, hogy őstermelőként választhatja-e az emelt összegű járulékfizetést a minimálbér után és mennyit kellene havonta fizetni, továbbá az így szerzett évek beszámítanak a nők 40 éves munkaviszonyába? Úgy tudom a Katásoknál havi 50.000 Ft adó esetén a nyugdíjjárulék alapja 90.000 Ft. Az őstermelőknél ez mit jelent? Még egy kérdésem lenne feleségem közel 2 évet részesült ápolási díjban közeli hozzátartozó ápolása miatt, ezalatt az idő alatt 4 órás munkaviszonyban dolgozott. Ezeknek az éveknek a nyugdíj számítása hogy történik (átlaggal?vagy összeadódik a 4 órás bér és az ápolási díj?). Teljes cikk...


Adóvisszaélések miatt emeltek vádat hét cégvezető ellen Heves megyében

7 éve Vádat emelt hét cégvezető ellen az állami költségvetést több tízmillió forinttal megkárosító, fiktív munkaerő-kölcsönzéssel kapcsolatos adó- és járulékcsalások miatt a Heves Megyei Főügyészség - írja az MTI. Teljes cikk...


Romániában a munkavállalókra hárítanak minden társadalombiztosítási járulékot

8 éve lfogadta a román kormány szerdai ülésén azokat a szakszervezetek által kifogásolt járulék- és adóintézkedéseket, amelyekkel jövő év elejétől a munkavállalókra hárítanak minden társadalombiztosítási járulékot - írja az MTI. Teljes cikk...


Még mindig nagyon drága a foglalkoztatás Magyarországon

8 éve A legfrissebb OECD-adatok szerint a bejelentett munkát terhelő állami elvonások Magyarországon még mindig nagyon magasak, a járulékcsökkentés után is - írja az Index. Teljes cikk...


Megnézheti rajtakapták-e munkáltatóját bejelentés nélküli foglalkoztatáson

8 éve Az állami adóhatóság a munkaügyi kapcsolatok rendezettsége törvényi feltételeinek más szervek eljárásában történő felhasználása céljából a honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik (amelyek) tekintetében jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek - derül ki a NAV honlapjáról. Teljes cikk...


Megalakulhatnak a nyugdíjas-szövetkezetek

8 éve A diákszövetkezetek mintájára a jövőben megalakulhatnak az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek - írja az MTI. Teljes cikk...


Crohn-betegség esetén jár adókedvezmény?

8 éve A lányom munkaviszonyával kapcsolatban lenne két kérdésem. 4 órára van bejelentve, az idei szerződése szerint 1504 Ft/óra. Január: br. 132352, nettó: 88014 Ft, febr: 120320-80012 Ft. Az első kérdésem, hogy lehetne-e kérni a főnöktől, hogy legalább 6 órára jelentse be, van-e járulékfizetésben valamilyen hátránya a munkáltatónak? A másik kérdésem: 2016 febr. hónapban megállapítottak neki egy Crohn-betegséget. Adókedvezményt benyújtotta. Önöknél azt olvastam, hogy a munkáltató kap utána járulékfizetés kedvezményt, amiről a könyvelő nem tud. Teljes cikk...


Feketén foglalkoztatták a NAV-ot őrző biztonsági őrt

8 éve A biztonsági őr után éveken át nem fizette a járulékokat a munkáltatója, így most nem tud nyugdíjba menni, írja a Blikk. Teljes cikk...


Be kell jelentenem a NAV-nak, hogy más országban fizetnek utánam járulékot?

8 éve Orvosként Dániában dolgozom teljes munkaidős jogviszonyban. Magyarországon van egy vállalkozásom amelyik egy egyszemélyes Kft. Mivel egy másik EGT tagállamban fizetik utánam a jutalékokat, így Magyarországon a vállalkozásomban nem kell magam után semmilyen járulékot fizessek. Az a kérdésem, hogy az OEP-en kívül más hatóságnak (pl: NAV) be kell-e jelentsem, hogy nem Magyarországon hanem egy másik államban fizetnek járulékot utánam? Ilyen esetbe is kell A1-es nyomtatványt kérjek a dán hatóságoktól vagy elég ha a dániai munkaszerződésemet bemutatom a NAV-nak? Teljes cikk...


Gyerekem távollétében tudom intézni az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére való bejelentkezését?

9 éve Gyermekem 25 éves egyetemi tanulmányait befejezte, de nem dolgozik sehol, jelenleg külföldön tartózkodik. Hogyan tudjuk a bejelentését nélküle intézni, ha nincs nálunk semmilyen hivatalos okmánya és meghatalmazásunk sincs? Teljes cikk...


Burjánzik a feketemunka hazánkban

9 éve Több mint 16 milliárd forint be nem vallott járulékot tárt fel az első fél évben az adóhatóság, míg tavaly egész évben volt 20 milliárd forint a feltárt járulékkülönbözet, így várható, hogy az idei összeg a tavalyit is meghaladja - tájékoztatott a feketelista.hu gazdasági adatbázis szerdán a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) adataira hivatkozva. Teljes cikk...


Lehet-e járulékfizetéssel szolgálati időt vásárolni?

9 éve Szeretném megkérdezni, hogy igaz-e az hogy ki lehet fizetni hónapokat és ha igen ennek mi a módja? Teljes cikk...


Alakul a háztartási alkalmazottak jövője

9 éve A világon 53 millióan dolgoznak háztartási alkalmazottként. Sokan még mindig bejelentetlenül, szinte semmiféle munkajogi védelmet nem élveznek, nincs érdekvédelmük és ki vannak szolgáltatva a munkáltatóknak. Azonban több helyen a már átalakulóban van a helyzetük, többek közt azért is, mert a kormányok is szeretnének több bevételt szerezni az eddig feketén adott és szerzett jövedelemből, derül ki a Euronews összeállításából. Teljes cikk...


Indíthatok vállalkozást, ha rokkantnyugdíjas vagyok?

9 éve 2015. október 1-től véglegesített rokkantnyugdíjas vagyok, C2 kategóriában. Egyéni vállalkozást nyithatok-e, hogy az ellátás (75.000 Ft) megmaradjon.? Illetve a járulékfizetés mértéke és az adózásom is érdekelne. Teljes cikk...


Lehet hatástalanítani a nyugdíjbombát

10 éve Több alternatívát vázolt föl Gál Róbert Iván, a Népességtudományi Kutató Intézet vezető kutatója a HR Portál számára a jövő nyugdíj-bombájának hatástalanítására. Új elméletekre és megújult statisztikai rendszerre van ahhoz szükség, hogy átlássuk, mit is kell tenni annak érdekében, hogy ne roppantsa meg az időseket a csökkenő nyugdíjellátás. Ezekről, a ma már jelen lévő, de még nem tudatosult jelenségekről beszélgettünk. Sok, szinte unalomig ismételt demográfiai közhelyről lehet hallani. Kevés a gyerek, sok az alacsonyan képzett ember, alacsony a bérszínvonal. Ezért nem lesz elég befizető majd, aki a jelenlegi struktúrájú nyugdíjrendszert a béréből levont járulékkal fenntartsa. Teljes cikk...


Mire figyelj, ha külföldre mennél dolgozni?

10 éve A jelenlegi helyzetünkhöz képest jobb megélhetést, könnyebb életet remélünk a külföldi munkától. Vagy egyáltalán azt, hogy rendesen megfizessenek az elvégzett munkáért. Lehet, hogy valóban könnyebb lesz, azonban arról semmiképp se feledkezzünk meg, hogy számos intéznivaló vár ránk, mielőtt elindulnánk. Teljes cikk...


Nyugdíjas vállalkozóként kell fizetnem az egészségügyi szolgáltatási járulékot?

10 éve Lassan 10 éve, hogy saját jogon szerzett nyugdíjas vagyok (45 év munkaviszony). Van egy Kft-m, annak én vagyok az ügyvezetője, egy kérdésem van: valóban kell fizetnem a 6930.-Ft egészségügyi szolgáltatási járulékot, vagy nem? Teljes cikk...


Egyre nehezebb eltartani a nyugdíjasokat

11 éve Magyarországon ma két aktív kereső teremt elő egy nyugdíjat, de az arány egyre romlik, ugyanis egyre kevesebb aktív korú munkavállaló befizetett járulékából kell egyre több nyugdíjas járandóságát kifizetni. Az aktív népesség járulékterhei nem növelhetőek tovább. Teljes cikk...


Két nyugdíjasra egy járulékfizető

11 éve Elrettentő képet festenek a demográfiai kivetítések az elöregedő társadalom jövőjéről. A helyzet még rosszabb, ha megnézzük, hány járulékfizetőnek kellene elméletben finanszíroznia a növekvő arányú időskorú népesség nyugdíját. A számítások szerint két nyugdíjasra egy járulékfizető fog jutni, írja a portfolio.hu. Teljes cikk...


Ez a legtöbb: 800 ezer forintos nyugdíj Magyarországon

13 éve Ma Magyarországon közel nyolcszázezer forint a havi legmagasabb nyugdíj, miközben a havi átlagnyugdíj nem éri el a százezer forintot. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság szerint aki a nyugdíjkorhatár után még 16-17 évet dolgozik, megkétszerezi a neki járó nyugdíjat - értesült a Népszabadság. Teljes cikk...


Elveszítheti előnyét a diákmunka?

13 éve Januártól elolvadhat a diákszövetkezetek eddig törvényben rögzített előnye a munkahelyvédelmi akcióterv 25 év alattiak foglalkoztatását támogató programja miatt. Teljes cikk...


El akarták kerülni a járulékfizetést a cégek - lebuktak

13 éve Plagizált tartalmú kutatás-fejlesztési tanulmányokkal csökkentette járulékfizetési kötelezettségét negyven baranyai vállalkozás az elmúlt három évben. Teljes cikk...


A férfiak többet dolgoznak a nyugdíjért - igazságos a rendszer?

15 éve A nyugdíjrendszerben speciális feszültség alakult ki a nők és a férfiak között, ami javarészt annak a következménye, hogy a járadékfizetésben azonos feltételek mellett nincs különbség a két nem között, a járulékfizetésben viszont elég jelentős az eltérés - cikkezi a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Alkotmányos a tevékenységre jellemző kereset

15 éve Egyhangúlag elutasította az Alkotmánybíróság hétfőn, hogy a tevékenységre jellemző kereset szerinti vállalkozói adó- és járulékfizetés ne lenne alkotmányos. Így az egyéni vállalkozóknak és a társas vállalkozásokban személyesen közreműködő tagoknak is legalább a szokásos piaci értéknek megfelelő bér után kell közterhet fizetniük, ami az indoklás szerint nem elvárt jövedelem. Teljes cikk...


Kihívás elé néz a HR: új jogszabály a kiküldetésre

16 éve Az Európai Unió egy 2010 márciusától hatályos rendelete értelmében változnak és egyszerűsödnek az unión belül mozgó munkavállalókra vonatkozó társadalombiztosítási szabályok, ez a humánpolitikai szakemberek számára is kihívást jelent. Az új rendelet fontos eleme, hogy kizárja a kettős járulékfizetést és változik a kiküldetésre vonatkozó jogszabály - közölte a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. Teljes cikk...


A nyugdíj melletti munkavállalás szabályai

16 éve A közelmúltban számos olyan nyugdíjváltozás lépett hatályba, ami választás elé állította a korhatár alatti nyugdíjjogosultakat. Választaniuk kellett, hogy nyugdíjba vonuljanak-e, vagy tovább dolgozzanak. A korhatár alatti nyugdíj mellett ugyanis már nem mindenki végezhet korlátlanul munkát. Teljes cikk...


Jogszabályváltozások első kézből

16 éve A következő hónapokban számos változás lép életbe az adózás, a járulékfizetés, valamint a táppénz területén. Mivel ez a vállalatok adminisztratív tevékenységében is módosításokat igényel, a NEXON az APEH és az OEP kompetens szakembereivel készített előadások felvételének internetes elérhetőségével segít tájékozódni a cégvezetőknek és az érintett szakembereknek az új szabályokról. Teljes cikk...


Multiknak kedvez a "szakmai átlagbér" utáni járulékfizetés

16 éve Egyértelműen a hazai kis- és mikro-vállalkozások multikkal szembeni versenyhátrányát mélyítik az új adószabályozás átgondolatlan cikkelyei - vélekedett Zara László adótanácsadó, annak kapcsán, hogy például az egyéni és társas vállalkozások csak akkor vehetnek ki osztalékot, ha járulékot fizetnek az ágazati átlagbér után. Ám a "szakmai átlagbér" több területen torz, mert döntően a multinacionális cégek béralapja képezi a statisztikai bázist. Teljes cikk...


Kettős adóztatással veszélyeztet munkahelyeket az APEH

17 éve Nyolcezer, Németországban foglalkoztatott magyar munkahelye került veszélybe amiatt, mert az APEH a külföldi telephelyű vállalkozások esetében újraértelmezte a járulékfizetési kötelezettségeket. A szigorítás eredményeképpen az adóhivatal akár öt évre visszamenőleg is kirója a tb-járulékokat, ami a bírságokkal együtt akár több mint százmillió forintos kiadást is jelenthet a vállalkozásoknak. Teljes cikk...


Mit kell tudni az ekhósok járulékfizetéséről?

18 éve Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) utáni járulékfizetési kötelezettség még a könyvelők számára is gyakran okoz fejtörést. Teljes cikk...