Gondolatok a vezetői teljesítményértékelésről
"Első munkahelyemen, bár itt még a 90-es évekről beszélünk, teljesen természetes volt, hogy komolyan vesszük a teljesítményértékelő beszélgetést" - emlékezik vissza Cservenyák Tamás Tudatos Vezetéssel címmel írott blogjában.
"Először is, bármilyen zöldfülű voltam, bedobott a mély vízbe, és úgy éreztem, hogy bízik bennem. Bár rettentő elfoglalt volt, rendszeresen szánt rám időt. Tanított is, visszajelzést is adott, beszélgetett is velem a dilemmáimról. Akár formálisan, megbeszélések keretei között, akár az ügyfelekhez utazva az autóban. Aztán visszafelé a megszerzett tapasztalatokról reflektáltunk és a következő teendőket beszéltük meg. Mindig először nekem kellett az ajánlatokat, riportokat, munkaterveket összeállítani saját képességeim alapján, aztán az általa tett javításokat beépíteni. Bár az ajtaja sokszor nyitva állt, és lehetett hozzá menni kérdezni (kivéve amikor tárgyalt vagy valamilyen elmélyült munkát végzett), gyakran mondta, hogy "Don't come to me with the problem, come to me with the solution!", azaz ne a problémával gyere, hanem a megoldással. Arra kényszerített tehát mindenkit, hogy először használja az agytekervényeit, majd aztán beszélje meg vele a problémát és a lehetséges válaszokat. Ha csoportos problémamegoldásról volt szó, mindenki véleményét kikérte, azokét is, akik minimális tapasztalattal rendelkeztek. Amikor konfliktusokat érzékelt, nem várta, hogy magától megoldódnak, hanem egy asztalhoz ültette az érdekelteket és segített nekik egymást jobban megérteni."
Ezen a munkahelyen, annak ellenére, hogy a 90-es évekről beszélünk, teljesen természetes volt, hogy komolyan vették a teljesítményértékelő beszélgetést. Próbaidő után is volt egy, aztán a félévi köztes értékelés, majd az év végi, ahol a következő évre vonatkozó munkaköri változásokat és fizetési megállapodást tették. Anélkül nem is ültek le, hogy a vezető és a beosztott egyaránt kitöltötte volna ugyanazt az értékelő lapot: "először én mondtam el, aztán ő. Mindig a fejlődés volt a fókuszban, akár a készségek területén, akár új projektekkel kapcsolatban, akár egy következő, magasabb felelősséggel bíró pozíció tekintetében. A visszajelzéskor mindig konkrét eseteket idézett vissza, sosem ítélkezett általánosságban. Nem is nagyon érzett az ember kényszert a kritikával vitatkozni."
A teljesítményértékelő beszélgetéseket ezek alapján a szerző mindig várta. Tanult belőle, megerősítést kapott, és minden évben jelentősen előrébb rúgták a labdát az elvárások és a felelősségek tekintetében. Amikor új dolgokat, rendszereket, folyamatokat kellett kitalálni, mindig csak a kereteket kapta meg, és ő hozta a javaslatokat, amit aztán megrágtak közösen. "Nem gondolkodott helyettem, csak velem együtt, amikor már előjöttem a munkám eredményével."
"Most már látom, hogy coach szemléletű vezetőhöz volt szerencsém, és ezt tényleg nagyra kell értékelnem" - írja Cservenyák Tamás. Szerinte másfél-kétszer olyan tempóban fejlődött ahhoz képest, mintha nem lett volna ilyen felettese. "Mintha egy másik 3-4 éves főiskolát is elvégeztem volna az első után, immáron a való életre és munkára felkészítőt."
Cservenyák Tamás
Tudatos Vezetés HR Blog
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
A légiforgalmi irányítók képzése két évig tart, bekerülni nem egyszerű, ugyanakkor, aki elvégzi, életre szóló hivatása lesz, kiszámítható... Teljes cikk
A kiváló tanulmányi eredmény sokáig a siker biztos előszobájának számított, a kutatások azonban ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak.... Teljes cikk
Az AI-t a leépítések fő okaként emlegetik, most mégis fordulat látszik. Egy friss globális CEO-felmérés szerint 2026-ban nőhet a pályakezdők és... Teljes cikk
- Felmérés: a vezetők nem mindig empatikusak, de ez előny is lehet 2 hete
- Ha nincs nő a vezetésben, az üzlet bánja – mutatjuk a legfrissebb adatokat 3 hete
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 3 hete
- "Gondolkodik, mielőtt beszél?" – vezetőknek való választ adott az olimpiai bajnok 3 hete
- A wellbeing-paradoxon: kinek a dolga, hogy jól legyünk a munkahelyen? 4 hete
- Turbulens piac: stabilabb, hatékonyabb működést eredményezhet a kiszervezés 1 hónapja
- Tudatos felkészülés a következő lépcsőfokra - tapasztalatok a HBLF X Mentor Programból 1 hónapja
- Élet 50 felett: már nem a karrier, hanem az én számít igazán 1 hónapja
- Vezetői vakfolt: ez a láthatatlan hiba szívja el a csapatok energiáját 2 hónapja
- Mitől lesz egy munkahelyi csoport valóban csapat? - HR „halmazelmélet” a gyakorlatban 2 hónapja
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 2 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben