kapubanner for mobile

Toborzás

Nem hal meg nyáron az álláspiac

Nyáron is lehet jó állást találni, a cégek ilyenkor is hirdetnek, jóllehet az ügymenet kicsit lassabb. Aki viszont szeptemberre állást akar, annak mindenképpen el kell kezdenie keresni.

    Toborzás

    Idős dolgozókat keresnek a brit cégek

    Az elsősorban bőrgyógyászati, urológiai, transzplantációs termékeket forgalmazó társaság mintegy 40 alkalmazottal kezdte meg működését Magyarországon. A magyar vállalat a tokiói székhelyű cég Astellas Europe Ltd. nevű cégének leányvállalata. Markovich György elmondta: tervük, hogy a következő 3-4 évben a magyarországi gyógyszergyártó piacon 1 százalékot meghaladó részesedést érjenek el, ami mintegy 5 milliárd forintos forgalmat jelent. Az Astellas 2005-ben jött létre a japán Fujisawa és a Yamanouchi egyesülésével. Mindkét cég jelen volt Magyarországon is a termékeivel. Az egyesüléssel Japán harmadik legnagyobb gyógyszergyártó vállalata jött létre, amelynek tavalyi forgalma hatmilliárd euró volt. A társaságnak Európában a magyarországival együtt 19 leányvállalata, továbbá hat gyártóüzeme és két kutatás-fejlesztési központja van. Európai forgalma 2005-ben 1,1 milliárd euró volt, amelyet 1,5 milliárdra szeretnének növelni. Yashuo Ishii, az anyavállalat elnök-vezérigazgatója straté

      Toborzás

      Kapkodnak a mérnökök után

      A brit vállalatok 40 százaléka számít arra, hogy az elkövetkező négy évben nem lesz képes kielégíteni a mérnökök és a technikusok iránti igényét - derül ki Európa legnagyobb ágazati szervezetének, a mérnöki és technológiai intézet (IET) felméréséből, melyet a Világgazdaság idéz.

        Toborzás

        WAP-on is kereshetünk állást

        Nem kell számítógép és internet ahhoz, hogy az álláskeresők elérjék az Állami Foglalkoztatási Szolgálat egész országra vonatkozó állás- és képzési ajánlatait, ez mobiltelefonról is lehetséges.

          Toborzás

          Álláskeresés internet nélkül? Mostmár sima ügy

          Nem kell számítógép és internet már ahhoz, hogy az álláskeresők elérjék az Állami Foglalkoztatási Szolgálat, az egész országra vonatkozó állás- és képzési ajánlatait, ez mobiltelefonról is lehetséges - derül ki a szolgálat honlapján közzétett tájékoztatóból

            Toborzás

            A kézírás dönthet az állásinterjún

            Írásának elemzése eldöntheti a jelölt sorsát egy állásinterjún, hívta fel a figyelmet Gáspár Katalin, a HarmoNet Kft. grafológusa. A módszert elsősorban a bizalmat igénylő pozíciókra jelentkezőknél alkalmazzák, ez lehet egy takarítói, de akár egy felső vezetői szintű állás is – írta a Világgazdaság.

              /toborzas.html
              További cikkek
              Jégkorszak a munkaerőpiacon: se elbocsátás, se felvétel, se előléptetés

              Mintha jégpáncél borítaná az amerikai munkaerőpiacot: hónapok óta alacsony a toborzás és az elbocsátások száma, a dolgozók pedig úgy érzik,... Teljes cikk

              Közel 1000 pályázót hozott be ez a toborzási kampány - esettanulmány

              „Százból öt! Te benne vagy?” Ezzel a címmel indított tavaly októberben toborzási kampányt a HungaroControl. A cél legalább 700 jelentkező... Teljes cikk

              Így szólítsd meg a Z generációs kékgalléros munkaerőt

              Rövid, ütős, szórakoztató videós álláshirdetések és jó, ha olyanok fogalmazzák meg a hirdetés szövegét, akiknek szól. Hatalmas harc zajlik a... Teljes cikk

              BMW, Lego, Suzuki: toborzás és képzés az automatizálás árnyékában

              Egy nap alatt munkaszerződés, raktár emberi kéz érintése nélkül és hegesztő robotok emberek helyett. Három multinacionális nagyvállalat HR... Teljes cikk

              Hírek RSS-ben