Toborzás
Minden negyedik német cég bővíti létszámát
Németországban minden negyedik vállalat létszámbővítést tervez 2007 végéig. A munkaadók szakmai szövetségének, az IW-nek 694 vállalat körében elvégzett felmérése szerint a cégek többsége növeli, illetve a jelenlegi szinten tartja a létszámot, s mindössze 9 százalékuk tart attól, hogy létszámcsökkentést kell végrehajtani. A vállalatok kissé növelik az ipari tanulók számát is, elsősorban az építő iparban, alapvetően azonban tanulmányaikat már befejezett szakmunkásokkal, illetve diplomásokkal tervezik bővíteni a létszámot.





Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?