42 cikk a(z) E.On címkével:

Új vezérigazgató az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. élén

2 hónapja Németh Imre március 1-től az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. új vezérigazgatója. Az eddigi vezető, Gelencsér Lajos különböző pozíciókban több mint 40 évet töltött a vállalatcsoportnál. Nyugdíjba vonulását követően igazgatósági tanácsadóként vesz részt az E.ON hálózati munkájában - írja a cég sajtóközleményében. Teljes cikk...


1300 fiatal kezdi el pályafutását az E.ON-nál 2019-ben

4 hónapja Európa-szerte számos fiatal ipari tanuló, gyakornok, duális képzésben résztvevő, illetve végzett diák kezdi el karrierjét az E.ON-nál. Magyarországon például 125 fiatal vesz részt duális műszaki képzésben vagy gyakornoki programban, nagyobb részben villamos-, kisebb arányban gázipari területen - derül ki a cég sajtóközleményéből. Teljes cikk...


Kiss Attila az új elnök-vezérigazgató az E.ON Hungáriánál

1 éve Az E.ON SE Igazgatóságának döntése értelmében Dr. Eric Depluet elnök-vezérigazgatót, aki az cég törökországi üzletágának élén folytatja pályafutását, Kiss Attila követi az E.ON Hungária Zrt. vezetésében 2018. június 1-jei hatállyal. Teljes cikk...


Képzési központot nyitott az E.ON Debrecenben

2 éve Képzési központot nyitott az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. Debrecenben, a duális szak- és felsőoktatási képzésben részt vevő, leendő villanyszerelők, illetve villamosmérnökök minőségi gyakorlati oktatása érdekében - írja az MTI. Teljes cikk...


Megosztják tudásukat az E.ON-osok

2 éve Másodszor írt ki „E.ON Pro Bono” önkéntességi pályázatot az E.ON az Önkéntes Központ Alapítvány (ÖKA) közreműködésével - ismét magyarországi civil szervezeteknek szeretnének segíteni szaktudásukkal az energetikai nagyvállalat munkatársai. A kezdeményezés célja, hogy olyan tudásterületeken segítsenek az E.ON-osok, amelyeken az E.ON munkatársak magas szintű ismeretekekkel rendelkeznek, viszont a nonprofit szervezeteknél nem állnak rendelkezésre a szükséges erőforrások. A második E.ON Pro Bono Maratonra az egész országból várják a pályázatokat - derül ki a lapunknak elküldött sajtónyilatkozatból. Teljes cikk...


Havi 300 ezret is lehet keresni diákmunkával

3 éve Egy új szabálynak köszönhetően a diákmunkákat szervező szövetkezeteken keresztül is lehet gyakornoki állásokat találni, amikért így természetesen fizetés jár – válaszolta a HR Portálnak nyilatkozva Blaski Judit, a HVG HR Center igazgatója. A közvetítés miatt mindkét fél jól járhat, mert a pozíciót meghirdető cégnek nem kell külön erőforrást fordítani a gyakornokok keresésére, a diák meg biztosan meg lesz fizetve. Teljes cikk...


Sikeresen együttműködik a magyar beszállítókkal az E.ON

5 éve Az E.ON által Magyarországon 2013-ban termék- és szolgáltatásbeszerzésre fordított 54 milliárd forint 97,5 százalékban olyan magyar többségi tulajdonú vállalatoknál generált bevételt, amelyek kiváló teljesítményt mutatnak a hazai piacon - közölte a cég. Teljes cikk...


Fizetéscsökkentést és elbocsátást hoz a rezsiharc

5 éve A közműszolgáltatók dolgozói kevésbé örülhetnek a kormány rezsicsökkentéseinek. A fővárosi cégeit az önkormányzat kárpótolta, de elbocsátást és fizetéscsökkentést talált a Napi.hu. Teljes cikk...


A legjobb 100 zalai cég foglalkoztatja a munkavállalók harmadát

5 éve A legnagyobb forgalmú 100 zalai cég foglalkoztatja a megyében élő munkavállalók harmadát, és ezek a vállalkozások termelik meg a Zalában befolyó összes árbevétel csaknem felét - mondta el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyugat-dunántúli regionális adó-főigazgatója. Teljes cikk...


Rogán gázárcsökkentést ígér 2015-re is

6 éve Az E.ON visszavásárlása a gázár-megállapodás jogát is tartalmazza, ami új eszköz arra, hogy 2015-ben újabb gázárcsökkentést lehessen végrehajtani - jelentette ki Rogán Antal (Fidesz-KDNP), a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedd este a rezsicsökkentésről szóló belvárosi fórumon. Teljes cikk...


A pedagógus-béremelés és az E.ON-felvásárlás miatt módosítják a költségvetést

6 éve A pedagógus-életpályamodell bevezetése, az E.ON gázüzletágának állami felvásárlása és a takarékszövetkezeti integráció érdekében módosíthatja az idei költségvetést mai ülésén az Országgyűlés. Teljes cikk...


Több vezető távozott az E.Ontól

6 éve Nehézkesebb lehet a tervezettnél az E.On Földgáz Trade (EFT) MVM általi átvétele - tudta meg a Világgazdaság. Teljes cikk...


Szabó Zsuzsanna, az SAP Hungary Kft. HR vezetője

6 éve Minden karrierszakasznak megvan a maga szerepe, üzenete - vallja Szabó Zsuzsanna, aki 2012 ősze óta tölti be az SAP Hungary Kft. HR vezetői posztját. Zsuzsanna több iparágban dolgozott, ahol különféle HR vezetői feladatokat oldott meg külföldi és hazai színtereken egyaránt. Teljes cikk...


Ráczné Szőke Ildikó, a Raiffeisen Bank HR igazgatója

6 éve Ráczné Szőke Ildikó 2008 óta tölti be a Raiffeisen Bank HR igazgatói pozícióját. Szakmai pályafutásából egyértelműen kitűnik, sosem kerülte, inkább elébe ment a kihívásoknak, abban a biztos tudatban, hogy minden új lehetőség az addigi sok munka, kitartás és céltudatosság gyümölcse. HR vezetői hitvallásában „a "partnerség" a legfontosabb kulcsszó. Teljes cikk...


Figyelmeztető sztrájk az E.ON német központjában

6 éve Figyelmeztető sztrájkot szervez a Magyarországon is érdekelt E.ON energetikai csoport németországi központjában a ver.di és az IG BCE szakszervezet, hogy nagyobb béremelést kapjanak a dolgozók. Teljes cikk...


Sokszor öncélúak az élmény jellegű tréningek

7 éve A csapatépítő tréningnek nincs szabályozása, csak szakmai meghatározása. Lővey Imre, a Concordia Szervezet- és Vezetésfejlesztési Kft. ügyvezetőjének szavai jól illusztrálják a helyzetet, aki úgy fogalmazott, komplett káosz van a témában. Ezt igazolja vissza a piaci és a céges gyakorlatok sokszínűsége is. De mitől függ a csapatépítő tréning sikere? Kötelezhető-e a dolgozó, hogy részt vegyen rajta? Teljes cikk...


Vojtek Endre, az Assessment Systems Hungary Kft. ügyvezető igazgatója

7 éve Vojtek Endre 2012-től tölti be az Assessment Systems Hungary Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, emellett a holding társaság átfogó pénzügyi menedzsmentjéért is felel. A szakember állomásokban gazdag szakmai pályafutást tudhat maga mögött. Sokrétű tréneri tapasztalatokkal rendelkezik, az elmúlt években különböző cégeknél tevékenykedett mind Magyarországon, mind a szomszédos országokban. Mindemellett számos non-profit szervezetben töltött be vezető szerepet. Teljes cikk...


Hatalmas létszámleépítés az E.On-nál

7 éve Az E.On német energetikai óriáscég megszüntet tizenegyezer állást, ebből hatezret Németországban, ötezret pedig külföldön. Teljes cikk...


Itt az újabb TOP 100-as lista - mely cégek a legnagyobbak a Dunántúlon?

7 éve Bemutatták a Nyugat-dunántúli Régió vállalkozásainak TOP 100-as listáját csütörtökön Győrött. A rangsor a 2010-es társaságiadó-bevallás alapján készült, a cégek árbevétele volt a kiinduló pont - mondta Varga Lászlóné, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága főigazgatója a sajtóbemutatón. Teljes cikk...


Növekednek a Magyarországon működő német cégek

8 éve A múlt évi adatok alapján a Magyarországon működő német tulajdonú cégek többsége növelte forgalmát és nyereségét - közölte a gazdasag.hu üzleti hírügynökség hétfőn az Opten Informatikai Kft. adataira hivatkozva. Teljes cikk...