kapubanner for mobile

Szervezetfejlesztés

Trükkök és tanulságok sztrájkok idején

Míg a BKV-nál múlt héten végül elmaradt az iskolakezdésre tervezett sztrájk, a Budapest Airportnál nem született egyezség a béremelés kérdésében, így a munkabeszüntetés veszélye továbbra is fennáll. Az elmúlt időszakban a világ több nagyvárosa szenvedett a közlekedési káoszt okozó akciók miatt. Az mfor.hu néhány érdekes és tanulságos esetet gyűjtött csokorba.

    Szervezetfejlesztés

    Szervezetfejlesztés

    Jó munkahelyen hatékonyabb a munka

    A cégeknek is megérné óvni a dolgozók egészségét, a munkáltatók mégsem áldoznak erre eleget. Pedig éppen a munkaadók érdeke lenne, hogy a munkavállalók a lehető legkevesebb időre essenek ki a munkából betegségük miatt. A jelenlegi helyzeten egy uniós kampány is próbál változtatni.

    Szervezetfejlesztés

    Hogyan fölözzük le a munkaerőpiacot?

    Gyakori vád sok egyéb mellett a multinacionális vállalatok ellen, hogy tőkeerejüknél fogva a munkaerőpiacot is lefölözik, hiszen megtehetik, hogy magas fizetésekkel csábítsák magukhoz a legtehetségesebb szakembereket. Erre azonban a kkv-k is képesek lehetnek, ha tudatosan törekednek rá.

    Szervezetfejlesztés

    Szervezetfejlesztés

    Sztrájk helyett inkább tűrnek a magyar dolgozók

    A dolgozók érdekérvényesítésének végső eszköze a munkabeszüntetés, ami bár látványos, nálunk mégsem gyakori jelenség. A nyugati államok jól szervezett, sokszor országos sztrájkjaihoz képest elenyésző erővel bírnak a hazai akciók, amelyek sokszor csak egy vállalathoz vagy szűkebb munkakörhöz kötődnek. Az mfor.hu a közelgő BKV-sztrájk apropóján annak nézett utána, hogy mi alapján határozza meg a menedzsment a munkabeszüntetések leggyakoribb kiváltó okát, a béreket és a bérjellegű juttatásokat.

      Teljesítmény-értékelés

      Szervezetfejlesztés

      A munkahelyen nevelnék egészséges életre a magyarokat

      A kormány öt éves egészség-megőrzési és prevenciós programot hirdetett, hogy csökkentsék a rendkívül rossz halálozási mutatókat a szűrhető - főleg a daganatos - betegségeknél. Ingyenes szűrés már 2001 óta van, de a hazaiak csak kis százaléka él vele. Szakemberek szerint közösségben jobban motiválható mindenki, ezért a munkahelyen érdemes megcélozni a megelőzéssel az embereket. A prevenció sokszor nem is kerül pénzbe, mindössze életmódváltás és a rossz szokások kiküszöbölése szükséges. Mfor.hu háttér.

        További cikkek
        Bizonytalanságból iránytű: így gondolják újra a HR-t a V4-ben

        A HR-ről rengeteg hangzatos vélekedés kering, de a cégeknek most nem újabb divatszavakra, hanem kutatással alátámasztott, azonnal használható... Teljes cikk

        A bónuszok evolúciója: Valóban a megfelelő teljesítményt jutalmazzuk?

        A modern munkakörnyezetben egyre nagyobb szakadék tátong a vállalatok által hirdetett értékek és a ténylegesen jutalmazott teljesítmények között.... Teljes cikk

        Nem maradhat gazdátlan a munka világa – megszólaltak a szakszervezetek

        A magyar munkaerőpiac helyzete, a bérek felzárkóztatása, a munkavállalói jogok érvényesülése, a munkaerőhiány kezelése, az érdekegyeztetés új... Teljes cikk

        HBLF KATALIZÁTOR Díj: A fenntarthatóság úttörőit díjazták

        Az elismerés célja, hogy láthatóvá tegye azokat a vállalati és egyéni kezdeményezéseket, amelyek kézzelfogható módon segítik a társadalmi mobilitást. Teljes cikk

        Változásmenedzsment: Ne pazarold az energiát az ellenzőkre!

        Miért vall kudarcot a legtöbb vállalati transzformáció, és hogyan lehetne ezt másképp csinálni? Lucy Adams, a BBC korábbi HR-igazgatója és Hester... Teljes cikk

        Hírek RSS-ben