








Lapunk is beszámolt arról, hogy a multicégek kifizették volna az I Love Diákmunka diákszövetkezet bajba jutott diákjait, akik hónapok óta várják a fizetésüket. Ám a NAV jelezte az érintett cégek felé, hogy minden pénzre a felhalmozott adótartozás fedezeteként van szükség, ezért nem fizethetnek közvetlenül a bérükre váró fiataloknak - írja a HVG.
Ahogy arról mi is beszámoltunk rengeteg diákot érint az I Love Diákmunka iskolaszövetkezet fizetésképtelensége, most úgy tűnik mégis hozzájuthatnak elmaradt bérükhöz azoknak a cégeknek köszönhetően, ahová kiközvetítették őket. A konkurens szövetkezetek pedig elkezdték átszerződtetni a bajba került cégnél dolgozó fiatalokat - írja a HVG.

A nyáron munkálkodók a zsebpénzüket egészítik ki, az év közben munkát vállalók pedig tanulmányaikra, megélhetésükre és családjuk támogatására fordítják keresetüket. A diák munkavállalók minimálbére bruttó 733 forint óránként. Diák munkaerőt keresnek gyakornoki munkákra pénzügyi, idegenforgalmi, műszaki, mérnöki, valamint informatikai területre is - írja a Magyar Hírlap.

Itt a nyár, sok egyetemista viszont a nyaralás helyett inkább egy gyakornoki székben tölti majd a következő hónapokat. Míg sok ifjú szakember lesz, aki egy fillért sem keres majd a munkájával (vagy jó esetben legalább az értelmiségi minimálbért megkapja), a Wall Streeten akár 1,5 millió forintot is hazavihet egy gyakornok havonta -írja a Portfolio.

A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) vállalta, hogy ingyenes jogsegélyt nyújt a diákoknak, akik az „I love Diákmunka” weboldalon keresztül kerültek kapcsolatba azon iskolaszövetkezetekkel, amelyek dr. Czeglédy Csaba előzetes letartóztatása miatt működésüket most beszüntették, és tagjaikat nem fizetik ki - közölte a DiákÉsz.
A korábbi részmunkaidős munkavállalók 44%-a fontolgatja, hogy visszatér a munka világába – feltéve, hogy hibrid munkavégzést kínálnak számukra.... Teljes cikk
Az elmúlt években Magyarországon egyre nagyobb szerepet kaptak a külföldi munkavállalók, elsősorban a feldolgozóiparban, a gyártásban és a... Teljes cikk
Melyek 2025-ben a legjobb és leghasznosabb álláskereső oldalak a neten? Itt van a HR Portál gyűjtése a jelentős szereplőkről árakkal. Az is... Teljes cikk
Aki Németországban szeretne munkát vállalni, annak érdemes tisztában lenni a trendekkel. A munkaadók zöme most nem bővülésekben, hanem... Teljes cikk