A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) ragaszkodik a reálbérek jövő évi emeléséhez. A munkáltatói oldal képviselői ugyanakkor azt mondják, hogy bizonyos szektorokban nem lehet érvényesíteni a több évre előre elfogadott szakképzett kereseti minimum jövő évi mértékét.
Rosszabbul járhatnak azok, akik 2008-ban mennek nyugdíjba 2007 helyett, mert esetükben már az eddigi gyakorlattal szemben a munkavállalói járulékoktól lecsupaszított nettó bért veszik figyelembe a nyugdíj kiszámításánál. Ugyanakkor, akik legalább 40 évet dolgoztak, magasabb összegre számíthatnak, mert esetükben a nagyobb szorzó kompenzál. Szakértők szerint az új rendszer igazságosabb lesz, mert jobban igazodik a nettó bérekhez és segít kiegyensúlyozni a nyugdíjkasszát.
A jövőre változó adójóváírási jogszabály azt eredményezi, hogy a havi 170 ezer forint körüli bruttó jövedelemmel rendelkezők havi öt ezer forinttal több nettó jövedelemhez jutnak - jelentette ki egy reggeli televíziós műsorban Veres János pénzügyminiszter.
Hiába nőtt az elmúlt években a magyar minimálbér az uniós rangsorban továbbra is a sereghajtók között maradunk: Magyarországnál csak Bulgáriában... Teljes cikk
2023-ban 62 millió eurót (akkori árfolyamon több mint 23 milliárd forintot) fizettek az NB I.-es klubok a játékosok fizetésére, amivel a bajnokság... Teljes cikk
Milliós jövedelem vagy "éppen csak megélünk"? Nagyon széles skálán mozognak a számok, amikor a taxisok bevételeiről lehet olvasni a neten. Annyi... Teljes cikk
2025-ben a munkáltatók 88 százaléka 10 százalék alatti béremeléssel számol, míg a dolgozók 86 százaléka legalább 11 százalékos növekedést... Teljes cikk
Az első negyedévben 592 ezer forint volt a középkorúak háztartásában mért átlagos havi nettó jövedelem, ami negyedéves és éves szinten 10,... Teljes cikk