kapubanner for mobile

A munkaadók szerint a fiatalok veszélyeztetik a biztonságot

A munkáltatók többsége elfogult a fiatal munkavállalókkal szemben a munkabiztonságot illetően az egyesült királyságbeli Croner egészség- és munkaügyi szakértői szerint. Így diszkriminálják a fiatal dolgozókat, amikor egy adott feladatra jelölnek ki alkalmazottakat - áll a cég felmérésében. hirdetés

    Kampány indult a biztonságos munkahelyekért

    Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség meghirdette a "Kezdeményezés az Egészséges Munkahelyért" (KEM) kampányt, amelynek első magyarországi konferenciáját kedden tartották Budapesten. Az ingyenes konferenciasorozat, amely 5 hazai várost érint, a munkavállalóknak és a munkaadóknak nyújt információt arról, hogyan fejleszthetik vállalkozásukat azáltal, hogy egészségesebbé és termelékenyebbé teszik. hirdetés

      Több mint 22 ezren vannak veszélyben munkahelyükön

      Több mint huszonkétezer munkavállaló súlyos munkahelyi veszélyeztetését tárta fel az Országos Munkaügyi és Munkabiztonsági Főfelügyelőség legutóbbi, féléves vizsgálata. A kirótt bírság összege meghaladja a háromnegyed milliárd forintot, s mintegy tízezer esetben hoztak a foglalkoztatás további lehetőségeit igen szigorúan érintő döntést.

        Dolgozni veszélyes lehet

        A Bureau of Labor Statistics felmérése szerint 2004-ben 4,3 millió olyan, foglalkoztatásból eredő betegség, vagy munkahelyi sérülés történt az Egyesült Államokban, mely nem végződött halállal. A szerencsétlen esetek között előfordul mérgezés, hallás károsodás, bőrelváltozás és légúti megbetegedés egyaránt

          Félnek a munkavállalók - sok a baleset

          Az MSZOSZ felhívja a munkáltatók figyelmét, hogy biztosítsák a munkahelyeken az egészséget nem veszélyeztető biztonságos munkavégzés feltételeit, a munkavállalók munkavédelmi törvényben biztosított jogait.

            /munkavedelem.html
            További cikkek
            Mi szükséges a félelem nélküli munkahelyhez?

            A szervezetek pszichológiai biztonsága ma sokkal fontosabb, mint bármikor – a Herbert Simon szakkollégiumi díj átvétele alkalmából erről tartott... Teljes cikk

            A szankciók működnek a foglalkoztatás-felügyelet területén

            A 2021. márciusi törvénymódosítás óta már több mint 14 ezer be nem jelentett foglalkoztatottnak rendeződött a jogviszonya a... Teljes cikk

            Eszközök, amelyekre minden irodában rendszeresen szükség van

            Az irodaszerek fontosak az irodai környezet hatékony működéséhez és a dolgozók produktivitásához. Ezek az eszközök és kellékek segítik a... Teljes cikk

            Az otthon kényelmével kell felvenniük a versenyt az irodáknak

            Az irodai dolgozók 64 százaléka akár munkahelyet is váltana, ha a home office lehetőségét teljesen elvennék tőlük. Az irodai munkavégzéstől... Teljes cikk

            Több szabálytalanságot követtek el a munkáltatók 2022-ben - feketemunka, munkaidő-beosztás, munkabér

            2022. évben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság 13 889 munkáltatót ellenőrzött, a vizsgálatok során a foglalkoztatók 71 %-nál tárt fel... Teljes cikk

            Hírek RSS-ben