kapubanner for mobile

89 cikk a(z) Erasmus címkével - 1. oldal

Hankó Balázs: "Ez az Erasmusnak nem jött össze"

2 hónapja A kultúráért és innovációért felelős miniszter elmondta: az egyéves Pannónia Ösztöndíjprogramban az első félévben 3042-en vettek részt, ők a világ vezető egyetemeire jutottak el, többek között az Egyesült Államok, Japán, Kína vagy az Egyesült Királyság felsőoktatási intézményeibe. Hozzátette: a résztvevők száma a második félévben el fogja érni az 5 ezret, így éves szinten legalább 8 ezer hallgató, oktató és kutató szerezhet nemzetközi tapasztalatot a program révén. Összehasonlításképpen, az Erasmus+ programban korábban évente átlagosan 10 ezer magyar hallgató vett részt. A tárcavezető azonban nem a számbeli "előnyökre" hívta fel a figyelmet. Teljes cikk...


Hajlandó engedni a magyar kormány, hogy zöld utat kapjon az Erasmus

9 hónapja Brüsszelnek meg kell szüntetnie a 21 magyar egyetem kizárását az Erasmus és Horizon programokból - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel. Azt írták: a KIM törvényjavaslatot nyújt be a modellváltó egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló szabályozás módosítására, hogy "megszűnjön végre az Erasmusból és Horizonból kizárt modellváltó egyetemek diákjainak, kutatóinak diszkriminációja". Teljes cikk...


Erasmus-ösztöndíj - "a hallgatók nem lehetnek politikai csatározások áldozatai"

9 hónapja A héten Budapesten zajlott az EU Ifjúsági Konferenciára, ahol az uniós országok csaknem 250 delegáltja és ifjúsági szervezeteinek elnökei tanácskoztak. A konferencián szóba került az Erasmus-ügy is, amelynek lezárását kezdeményező magyar javaslatra az Európai Bizottság 2023 novembere óta nem reagált. A Nemzeti Ifjúsági Tanács ezért most felszólítja az Európai Bizottságot, hogy ne várjon tovább, mert minden magyar hallgató érdeke, hogy legkésőbb az év végéig megoldódjon a kérdés. Kérik továbbá a magyar kormányzati szereplőket, hogy tegyenek meg mindent a helyzet megnyugtató rendezése érdekébe - olvasható a szövetség közleményében. Teljes cikk...


Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

1 éve Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában hétfőn. Teljes cikk...


Mégis van remény Erasmus+ ügyben

1 éve A beadási határidő meghosszabbítása lehetőséget teremthet arra, hogy egyetemeink benyújtsák a pályázataikat az Erasmus+ programra - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy múlt pénteken, az uniós oktatásügyi miniszterek informális találkozója után közölte, nyitottságot mutat Brüsszel az Erasmus+ ügyében. Teljes cikk...


"Aki Magyarországon tanulni kezd, annak biztosan lesz állása" - megnyílt az Educatio Szakkiállítás

1 éve Aki Magyarországon elkezd tanulni, akár a szakképzésben, akár a felsőoktatásban, az biztos lehet benne, hogy lesz állása - hangsúlyozta Csák János kulturális és innovációs miniszter a 24. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon csütörtökön a Hungexpon. Teljes cikk...


Ez a kulcsa annak, hogy a szakképzés nemzetközi legyen

2 éve A szakképzésben tanuló diákok és a szakképzéssel foglalkozó szakemberek nemzetközi szakmai gyakorlata hozzájárul a szakképzés színvonalának növeléséhez nem csak itthon, de egész Európában. A Tempus Közalapítvány október 12-i Nemzetköziesítés a szakképzésben című konferenciáján a nemzetköziesítés és az Erasmus+ programok hatását a szakképzés szemszögéből vizsgálták a résztvevők. Teljes cikk...


Erasmus-ügy: Hallgatói szervezetek azt kérik az EU-tól, hogy ne az ártatlan diákokat büntessék

2 éve A diákszervezetek szerint ők ártatlanok, az EU szerint viszont a labda a magyar térfélen pattog. Teljes cikk...



Nem lesz fennakadás a nemzetközi felsőoktatási mobilitási programokban, ígéri a kormány

2 éve Hankó Balázs felsőoktatásért és innovációért felelős államtitkár online konferencia keretében tájékoztatta a Magyar Rektori Konferencia elnökségét a jelenleg futó Erasmus+ felsőoktatási mobilitási programokról, valamint a 2024. június 30-át követő időszakra vonatkozó, a Tempus Közalapítvány Kuratórium által hozott bírálatokról - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Teljes cikk...


Fogy az idő: Végveszélyben a magyar diákok részvétele az Erasmus-ban?

2 éve Ha most nyáron nem hívják össze a parlament rendkívüli ülését, és a kormány nem oldja meg, hogy az alapítványi egyetemek is hozzáférhessenek az Erasmus+ és Horizont Európa programok forrásaihoz, a magyar diákok biztosan kimaradnak a következő szemeszterben az uniós finanszírozású külföldi programokból. Teljes cikk...


Erasmus nélkül elszigetelődnek a magyar egyetemek

2 éve Az Erasmus + és a Horizont Európa kutatási programja nélkül elszigetelődnek a magyar egyetemek és hallgatóik a nemzetközi környezettől. Teljes cikk...


A már zajló Erasmus programokat nem érinti az uniós korlátozás

2 éve Idén is zavartalanul valósulhatnak meg az Erasmus+ programjai - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Az Európai Bizottság decemberi döntése a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti. A kormány a márciusi határidőig folyamatosan egyeztet a felsőoktatást érintő források további zavartalan biztosításáról. Teljes cikk...


Stop Erasmus? Kimaradhatnak az uniós csereprogramból az alapítványi egyetemek

2 éve Nem részesülhetnek az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ csereprogramból azok a magyarországi egyetemek, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek, vagy amelyeket ilyen alapítványok tartanak fenn. Teljes cikk...


Újabb magyar egyetem került az Erasmus keretében támogatott intézmények közé

3 éve A Neumann János Egyetemmel bővült júliusban az Erasmus+ keretében támogatott Európai Egyetemek Szövetségében részt vevő, magyar felsőoktatási intézmények köre - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Teljes cikk...


Erasmus: Akár havi 60 ezer forinttal is nőhet a külföldi ösztöndíjasok apanázsa

3 éve A jövőben havonta akár 60 ezer forinttal is több ösztöndíjat kaphatnak a külföldön tanuló magyar hallgatók - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM). Teljes cikk...


Megháromszorozódnak a brit tandíjak, magyar diákok összefogása oldhatja meg a problémát

4 éve Európai Uniós petíciót indított a külföldön tanuló magyar diákokat tömörítő Hungarian Youth Association és lengyel partnere annak érdekében, hogy a Brexit után drasztikusan megemelkedő brit egyetemi tandíjak ne jelenthessenek akadályt az Európai Unióban élő tehetséges fiataloknak. Teljes cikk...


Több ezer munkahelyet teremt hazánkban a külföldi hallgatók jelenléte

5 éve Felmérték, hogy miként hat a magyar gazdaságra és munkaerőpiacra a külföldi hallgatók jelenléte, akik háromszor annyian vannak, mint 20 éve. Teljes cikk...


Így vehető fel a Diákhitel1

6 éve A szabad felhasználású Diákhitel1-et egyaránt felvehetik állami ösztöndíjas és önköltséges képzésen tanulók és azok is, akik Erasmus programmal külföldön tanulnak - írja az eduline.hu oldal. Teljes cikk...


Az Erasmus programban résztvevők jobb karrierlehetőséggel rendelkeznek

6 éve Az elmúlt öt évben sokkal nagyobbá vált az Erasmus , mint azt az alapítók eredetileg célul tűzték ki. Ugyanis ma már nemcsak diákmobilitásról van szó, hanem olyan társadalmi kohéziót erősítő programokról, amelyek hozzájárulnak az Európai Unió versenyképességének növeléséhez - mondta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa Teljes cikk...


Az Erasmus + programban részt vevőknek vonzóbbak a karrierlehetőségeik

6 éve Az Erasmus+ program résztvevőinek vonzóbbak a karrierlehetőségeik, a programban részt vevő egyetemek pedig jobb helyzetben vannak ahhoz, hogy megfeleljenek a munkaerőpiaci igényeknek - jelentette ki Navracsics Tibor az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportügyért felelős biztosa az oktatási program hatását mérő jelentés bemutatásakor. Teljes cikk...


Növelik az Erasmus+ programok finanszírozását

6 éve Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén megerősítette álláspontját, amely szerint az Erasmus+ programra szánt forrásokat jelentősen növelni kell, hogy több ember is részt vehessen az oktatást segítő uniós mobilitási programban, amelynek pedig jobban kell alkalmazkodnia a támogatottak igényeihez - közölte az uniós parlament. Teljes cikk...


Külföldi ösztöndíj: növeli a fizetést

6 éve Az Erasmus Mundus nemzetközi ösztöndíjprogramon részt vettek 27 százaléka keres többet évi 8,1 millió forintnak megfelelő eurónál – derül ki egy nemzetközi kutatásból. Az egyetemisták külföldi részképzése nem csak a fizetésre, hanem a karrierre és a világlátásra is jó hatással van. Teljes cikk...


Ide mennek tanulni a magyar egyetemisták - grafikonnal

6 éve Tavaly 4361 magyar diák utazott egyetemi tanulmányokra, illetve szakmai gyakorlatra Európa különböző országaiba – közölte a Tempus Közalapítvány. Teljes cikk...


Ezért érdemes külföldön tanulni az Erasmussal

6 éve Azok a diákok, akik tanulmányaik vagy képzésük egy részét külföldön töltik, nem csupán egyes szakterületeken tesznek szert ismeretekre, hanem a munkáltatók számára rendkívül értékes főbb készségeket is erősítik - derül ki az Európai Bizottság megbízásából készült kutatásból. Teljes cikk...


Az EU növeli az Erasmus+ programjának jövő évi költségvetését

7 éve Az Európai Unió mintegy 300 millió euróval csaknem 3 milliárd euróra növeli az Erasmus+ oktatási ösztöndíjának jövő évi költségvetését, és 30 millió euróval támogatja az úgynevezett európai egyetemek létrehozásának munkálatait - írja az MTI. Teljes cikk...


Az Erasmus+ program állítaná meg az elvándorlást és a munkanélküliséget?

7 éve Navracsics Tibor szerint a munkanélküliség és az elvándorlás kezelésére ad módot az Erasmus+ program, bővítve a fiatalok lehetőségeit - írja az MTI. Teljes cikk...


Harmadik lett az SZTE az Erasmus+ program listáján

7 éve Négyezer felsőoktatási intézmény közül a harmadik helyre került a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) az Erasmus+ program legfrissebb EU-toplistáján, csupán két lengyel intézményből utazott több oktató külföldre kurzusokat tartani - írja az MTI. Teljes cikk...


Az Európai Unió minden eddiginél többet költ az Erasmus+ programra

7 éve Navracsics Tibor elmondta, az Erasmus+ költségvetését az előző évhez képest 7,5 százalékkal megnövelve az Európai Unió minden eddiginél többet, azaz 2,27 milliárd eurót fordított a programra - írja az MTI. Teljes cikk...


Kamatmentes lesz a Diákhitel2, nő a Diákhitel1 összege

8 éve Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára bejelentette a kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik - írja az MTI. Teljes cikk...


Nemzetközi tanulmányok a világ körül

8 éve Idén 30 éves az Európai Unió egyik legnépszerűbb programja, az Erasmus+. Ennek keretein belül működik az Erasmus Mundus kiválósági program is, amely külföldi egyetemek együttműködésével közös mesterképzéseket kínál a legkiválóbb, diplomával rendelkező hallgatóknak. 2004 óta húszezren vettek részt ebben a világ 200 országából. Teljes cikk...


Életre szóló kapcsolatokat ad Erasmus

8 éve Felejthetetlen élmények, jól kamatoztatható tudás, életre szóló kapcsolatok. Ezekről meséltek pénteken az Erasmus+30 Szabadegyetem előadói, akik között volt startup vállalkozó, televíziós műsorvezető és ifjúsági olimpiai bajnok is. Teljes cikk...


Rétvári: Javul a diákok idegennyelv-tudása

9 éve A magyar diákok versenyképessége és idegennyelv-tudása folyamatosan javul, a kerettantervek nyelvtanításra fordítható óraszámai pedig meghaladják az európai átlag óraszámot - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a független Kész Zoltán írásbeli kérdésére. Teljes cikk...


Ez a frissen felvett egyetemisták jövőképe

9 éve Kedden nyilvánosságra hozták a felvételi ponthatárokat, így idén 74 ezer fiatal kezdheti meg a felsőoktatást. Az országszerte megrendezett Pont Ott Parti budapesti helyszínére kilátogatva arra voltunk kíváncsiak, hogy a végzős középiskolások milyen tervekkel készülnek az egyetemre, és hogy szeretnének-e a későbbiekben külföldre menni. Teljes cikk...


Egyre több külföldi diák jön Magyarországra tanulni

9 éve Az Erasmus programján keresztül, európai uniós ösztöndíjjal mára több diák jön ide tanulni, mint amennyi magyar fiatal megy külföldre. A 2013-14-es tanévben 4764-en érkeztek, míg 4025-en mentek külföldi oktatási intézménybe tanulni vagy gyakornoki pozícióba, írja az Eurologus. Teljes cikk...


Mit kezdjünk az Y generációval a munkaerőpiacon?

10 éve Az 1980 után született fiatalokat megszerezni és megtartani is nehéz a munkáltatóknak. Pedig az Y generáció tagjai okosak, nyitottak és tehetségesek – állították a Tempus Üzleti Kávéház résztvevői, akik azt is megerősítették, hogy a nemzetközi ösztöndíjprogramokban részt vett fiatalok olyan készségekkel rendelkeznek, amelyek nagyon is keresettek a munkaerőpiacon. Teljes cikk...


Erasmus hallgatók a munkaerőpiacon

10 éve Egyre több kutatás bizonyítja, hogy a cégek, vállalkozások szívesen alkalmaznak olyan fiatalokat, akik nemzetközi ösztöndíjprogramokban, illetve külföldi szakmai gyakorlaton vettek részt. Az Erasmus+ program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány szerint azért, mert ez mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára számos előnnyel jár. Teljes cikk...


Mire harap a HR, avagy a külföldi tapasztalat kifizetődik

10 éve Igen, kifizetődik, legyen szó akár tanulmányokról, akár munkatapasztalatról. A diplomás pályakövetési rendszer 2013-as adatai szerint 68 ezer forinttal többet keresnek azok, akik folytattak külföldi tanulmányokat. A munkáltatók elsősorban azért fogadják örömmel az Erasmus programban részt vett jelentkezőket, mert használható, aktív nyelvtudással rendelkeznek, nyitottabbak, elfogadóbbak más kultúrákkal, a problémamegoldó képességük is nő a tapasztalatoknak köszönhetően. Teljes cikk...


Egyre szívesebben jönnek a cserediákok

10 éve Decemberben ünnepli alapításának 100. évfordulóját a nemzetközi diákcsere-programok szervezésével foglalkozó nonprofit szervezet, a Magyarországon 1990 óta működő American Field Service (AFS). A Nemzetközi Vöröskereszt után a világ második legnagyobb önkéntes szervezeteként számon tartott AFS, 80 országban mintegy 40 ezer – hazánkban négyszáz – önkéntes munkáját koordinálja. A világszervezet eddig több mint kétezer magyar diák csereévét, és nagyjából ugyanennyi külföldi diák magyarországi tartózkodását szervezte meg. A hazánkról kialakult képnek köszönhetően, Magyarország súlya nőtt legnagyobb mértékben a világszervezeten belül az elmúlt három évben. Teljes cikk...


Startup verseny Magyarországon

11 éve Először jön Magyarországra a Get in the ring!, Szállj be a ringbe! nemzetközi startup olimpia, amelynek budapesti fordulóját október 22-én rendezik - közölte a magyarországi versenyt szervező Enterprise Hungary Nonprofit Kft. Teljes cikk...


Kimutatták: az erasmusosok könnyebben kapnak munkát

11 éve Az Erasmus oktatási-képzési csereprogram révén külföldi tapasztalatokat szerzett frissdiplomások jóval előnyösebb helyzetből indulnak a munkaerőpiacon – állapította meg hétfőn közzétett átfogó hatástanulmányában az Európai Bizottság. Teljes cikk...


Rekordévet zárt az Erasmus Európában

11 éve Az Erasmus Magyarországon is a legnépszerűbb mobilitási program. 1997-es hazai indulása óta 45.000 hallgató és 11.500 felsőoktatási munkatárs külföldi tapasztalatszerzését tette lehetővé, áll a közleményükben. Teljes cikk...


Cserediák programok - kiben bízzunk?

11 éve Ma már sok diák és szülő tervei között szerepel egy külföldön töltött csereév, melynek keretében a fiatal nyelvet tanulhat, tapasztalatot szerezhet egy másik kultúrában és nem utolsó sorban önállósodhat. Ugyanakkor nem kis fejtörés előz meg egy ilyen döntést, ha mondjuk a nyelv adott, az ország megvan akkor ott a kérdés, hogy kiben bízunk meg eléggé ahhoz, hogy a gyakran élete első ilyen kalandjába bocsátkozó, a családjától hosszabb időre először távol kerülő fiatalt rá merjük bízni. Teljes cikk...


Így mehet a HR-es Erasmusra

11 éve Két uniós pályázati forma is hasznos lehet a HR-osztályoknak: az egyikben a képzésért felelős személy vehet részt külföldi továbbképzésen, vagy szerezhet tapasztalatot egy külföldi állásban, a másikban európai partnerekkel közösen fejleszthet a cég befogadást segítő programokat, amelyet aztán a cég mint oktatóanyagot, vagy akár coaching vagy tréning szolgáltatást értékesíthet - tudtuk meg a CATRO Club rendezvényén. Teljes cikk...


Az Erasmus+ befektetés a közös jövőbe

11 éve Ezt az emberi erőforrások minisztere mondta az Európai Unió most induló Erasmus+ programjáról. A program keretében idén a magyar források 11 százalékkal nőnek, és 31 millió euró használható fel oktatási, képzési, mobilitási célokra. A program az elkövetkező hét évben 4 millió résztvevő számára fog támogatást biztosítani. Teljes cikk...


Az Erasmus a legnépszerűbb ösztöndíjforma

11 éve A legnépszerűbb ösztöndíjforma az Erasmus: a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kutatása szerint az egyetemisták és főiskolások túlnyomó többsége, 72 százaléka az Európai Unió ezen ösztöndíjával vett részt külföldi részképzésben. Teljes cikk...


Magyarországon indítják útjára az Erasmus+ programot

11 éve Az Erasmus+, vagyis az oktatásra, képzésre, ifjúságra és sportra vonatkozó új uniós támogatási program elindulását március 12-én, szerdán jelenti be Budapesten Andrula Vasziliu, oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős EU-biztos, valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások magyar minisztere - közölték Brüsszelben. Teljes cikk...


Indul az Erasmus+ program

11 éve Indul az Erasmus+, az Európai Unió új oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramja, most intézmények, szervezetek jelentkezését várják. Teljes cikk...


Több pénz és sportösztöndíj az Erasmus+ programban

12 éve Elfogadta az Európai Parlament a következő hét évre az Erasmus+ csereprogramot, a pénzügyi keretek negyven százalékkal bővültek, és ezentúl sportolók is nyerhetnek ösztöndíjat. Teljes cikk...


Az élethez kell egy kis vállalkozókészség!

12 éve Hogyan ösztönözheti az iskola a fiatalok vállalkozóvá válását? Milyen tulajdonságokkal rendelkezik egy sikeres vállalkozó? Szükséges-e vállalkozókészség az életben való boldoguláshoz? Ezekre a kérdésekre keresték a válaszokat a Tempus Közalapítvány konferenciáján, ahol Leonardo, Grundtvig és Erasmus programokban, illetve szakértői tanulmányutak keretében megvalósult projektek képviselői adták át tapasztalataikat a vállalkozókészség fejlesztésével kapcsolatban. Teljes cikk...


Így indítja be az Erasmus a fiatalok karrierjét

12 éve Szabó Dániel még meg sem kapta a diplomáját, mégis tárt karokkal várják a tanácsadó cégek. Erre meg is van minden okuk: kitartó, több nemzetközi cég esettanulmány versenyét megnyerte, és többféle külföldi munkatapasztalattal is rendelkezik. Ezek közül az első az Erasmus szakmai gyakorlat volt. A Tempus Közalapítvány interjúja. Teljes cikk...


Határon túli fiatalok tanulhatnak a magyar cégektől

12 éve 19 fiatal kárpát-medencei vállalkozó kap lehetőséget, hogy hazai cégeknél tanulja meg a vállalkozás csínját-bínját a most indult Kárpát Régió Fiatal Vállalkozói Program keretében. A program célja a gazdasági ismeretek terjesztése révén támogatni a magyar fiatalok szülőföldön való boldogulását, a helyi üzleti lehetőségek kiaknázását, új vállalkozások és új munkahelyek létrehozását, hozzájárulva ezáltal a szomszédos országokkal való partnerségi együttműködés erősítéséhez. Teljes cikk...


Negyed év külföldön - Erasmus csereprogram vállalkozóknak

12 éve Az „"Erasmus - fiatal vállalkozóknak" programban a kezdő vállalkozók tapasztalt üzletemberektől tanulhatnak. 2011 óta összesen 22 magyar vállalkozó külföldi útját támogatta az unió, hatan a jövő év tavaszáig jutnak ki. A 3 magyar kapcsolattartó szervezet meghatározott költségvetési kerete és a magas túljelentkezés miatt a magyarok átlagosan 3 hónapra utaznak ki. A kiutazások költsége a program magyarországi indulása óta összesen 87-90 ezer euró közötti összeg, a menedzsmentek költségein kívül. Teljes cikk...


Negyed év külföldön - Erasmus csereprogram vállalkozóknak

12 éve Az „"Erasmus - fiatal vállalkozóknak" programban a kezdő vállalkozók tapasztalt üzletemberektől tanulhatnak. 2011 óta összesen 22 magyar vállalkozó külföldi útját támogatta az unió, hatan a jövő év tavaszáig jutnak ki. A 3 magyar kapcsolattartó szervezet meghatározott költségvetési kerete és a magas túljelentkezés miatt a magyarok átlagosan 3 hónapra utaznak ki. A kiutazások költsége a program magyarországi indulása óta összesen 87-90 ezer euró közötti összeg, a menedzsmentek költségein kívül. Teljes cikk...


Az európai egyetemeknek globálisan kell gondolkodniuk

12 éve A nemzetközi felsőoktatási színtér nagyságrendjét és egyéb sajátosságait nézve is gyökeres átalakuláson megy keresztül, ahogy egyre jelentősebb verseny jelentkezik olyan országok felől, mint Kína és India. Ezért arra van szükség, hogy Európa 4000 egyeteme átalakítsa működésének módját – nem csupán annak nemzetközi vonatkozásait nézve, de abban a tekintetben is, hogy milyen oktatást nyújtanak a tanulmányaikat saját tagállamukban folytató európai diákok számára - írja az Erasmus-prgramot szervező Tempus Közalapítvány honlapján. Teljes cikk...


Ezek a legnépszerűbb Erasmus országok

12 éve Az Erasmus programban 33 európai ország vesz részt. A magyar hallgatók elsősorban Németországba, Spanyolországba, Franciaországba, Olaszországba és Hollandiába pályáznak, míg hozzánk Németországból, Törökországból, Franciaországból, Spanyolországból és Romániából érkeznek a legtöbben. Teljes cikk...


Kedvezményes hitel járna a fiatal munkavállalókért

12 éve Több tízmilliárd eurós program indulhat német-francia kezdeményezésre a fiatalkori munkanélküliség csökkentése céljával. Teljes cikk...


Már a vállalkozópalánták is mehetnek erasmusozni

12 éve Az Erasmus program már fiatal vállalkozóknak is elérhető. Az Európai Bizottság programjában azok a vállalkozók, akik most készülnek elindítani első vállalatukat, vagy az elmúlt három évben indultak, anyagi támogatás mellett segítséget kaphatnak egy más uniós tagország sikeres vállalkozójától úgy, hogy 1-6 hónapig vele dolgoznak. Már több mint 3000 vállalkozás vett részt a programban - írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Még lehet pályázni a következő tanévi Erasmus-csereprogramra

12 éve Évről évre nő az Erasmus programban résztvevők száma, az előző tanév statisztikái szerint újabb rekord született. A több mint 25 éves múltra visszatekintő európai csereprogram a hallgatók, a munkáltatók és az egyetemek körében egyaránt elismert. Teljes cikk...


Még lehet pályázni a következő tanévi Erasmus-csereprogramra

12 éve Évről évre nő az Erasmus programban résztvevők száma, az előző tanév statisztikái szerint újabb rekord született. A több mint 25 éves múltra visszatekintő európai csereprogram a hallgatók, a munkáltatók és az egyetemek körében egyaránt elismert. Teljes cikk...


Magyarok a nagyvilágban - az amerikai elnök szolgálatában

12 éve Külföldön élő magyarok karrierútjait bemutató sorozatunk következő szereplője Rétfalvi Flóra (25), akit amerikai kampánymunkája során az a megtiszteltetés ért, hogy Barack Obamával is kezet foghatott. Flóra úgy érzi, a külföldi tapasztalatok elfogadóbbá és nyitottabbá tették, kijelölték számára azokat a célokat, melyekért karrierje során küzdeni szeretne. Teljes cikk...


Új formában az Europass - egyre keresettebb az uniós önéletrajz

12 éve Népszerű itthon az Europass önéletrajz, tavaly csaknem 423 ezren töltötték ki. Mivel korábban bonyolult volt a szerkesztése, és kevésbé lehetett személyre szabni, változtattak rajta, így idén már újult formában lehet elérni. Az Europass dokumentumok nagy segítséget jelentenek az álláskeresőknek a hazai és külföldi szakmai tapasztalatok bemutatásában, amelyeket ma már elvárnak a munkáltatók. Teljes cikk...


Kétszer annyi pénz jut az Erasmus programra

12 éve A 2014 és 2020 közötti időszakra szóló új uniós keretköltségvetésben a fiatalok mobilitását szolgáló Erasmus program kerete növekszik a legnagyobb mértékben, mintegy 40-50 százalékkal - mondta Androulla Vassiliou, az oktatási, kulturális és ifjúsági ügyek EU-biztosa pénteken Brüsszelben. Teljes cikk...


Olasz választás - nem szavazhatnak a külföldön tanuló diákok

12 éve A februári választásokon nem szavazhatnak az Erasmus-ösztöndíjjal külföldön tanuló olasz diákok - jelentette be a római ügyvezető kormány. Huszonötezer fiatal szavazatáról van szó. Teljes cikk...


Nőtt az Erasmus programban külföldön tanulók létszáma

13 éve Az előző évhez képest a 2011/2012-es tanévben 4,5 százalékkal nőtt az Erasmus európai oktatásfinanszírozási program keretében külföldi felsőoktatási intézményekben tanuló magyar hallgatók létszáma - hangzott el az idén 25 éves ösztöndíjprogram magyarországi eredményeit ismertető budapesti sajtótájékoztatón szerdán. Bemutatták a Mindent az Oktatásról Hallgatóknak (MOHA) magazinnak az évfordulóra kiadott különszámát is. Teljes cikk...


Nincsenek veszélyben a magyarországi Erasmus ösztöndíjak

13 éve Az Európai Bizottság által már átutalt előlegek fedezetet biztosítanak az Erasmus program következő hónapokban esedékes kifizetéseire, ezért a magyarországi ösztöndíjak nincsenek veszélyben - közölte a Tempus Közalapítvány kedden az MTI-vel. Teljes cikk...


Nem lesz pénz az Erasmusra?

13 éve Előfordulhat, hogy azok a hallgatók, akik a 2012/2013-as tanév második szemeszterében mennének külföldre tanulni az Erasmus segítségével, nem kapnak elegendő finanszírozást a saját nemzeti Erasmus-ügynökségeiktől. Karina Ufert, az Európai Hallgatói Önkormányzatok Szövetsége (ESU) elnöke a helyzet mielőbbi megoldását sürgeti - írja az esu-online.org. Teljes cikk...


Karrierutak a világ országaiban - egy mérnök Franciaországban

13 éve Morgan Aubert még csak 24 éves, most fejezi be mérnöki tanulmányait, de a francia fiatalember már gyakornokként dolgozik egy vállalatnál. Úgy érzi, célegyenesben van, ami a karrierjét illeti. Munkájától azt várja, hogy sokat utazhat majd, kielégítve a világ iránti kíváncsiságát. Teljes cikk...


Karrierutak a világ országaiban - egy tanuló Dániából

13 éve Dániában a tanulók a legboldogabbak, de Kristian Sylvest szerint más országokkal összehasonlítva nincs rossz dolga a munkanélkülieknek sem. A 26 éves dán fiatalember kihasználja, hogy országában ingyenes a felsőoktatás, és az állami támogatásnak köszönhetően csak a tanulásra kell koncentrálnia. Megtapasztalta már a munka világát, de addig nem kötelezi el magát, amíg nem tudja pontosan, hogy mit akar. Teljes cikk...


Munkatapasztalat-szerzés miatt is népszerű az Erasmus-program

13 éve Az Európai Bizottság legfrissebb, 2010-2011-es adatai szerint összesen 231 410 európai hallgató vett részt az Erasmus-programban, azaz ment külföldi tanulmányi útra vagy munkát vállalni. Minden hatodik diák munkatapasztalat-szerzés miatt ment ki Erasmus programmal külföldre. Teljes cikk...


Egyre népszerűbb az Erasmus szakmai gyakorlat

13 éve Több mint 5600 hallgatónak és oktatónak adott lehetőséget külföldi tanulmányokra és gyakorlatra az Erasmus-program az előző tanévben; a hallgatók mintegy ötöde a szakmai gyakorlat lehetőségével élt - közölte a legnagyobb felsőoktatási mobilitási programot koordináló Tempus Közalapítvány az MTI-vel. Teljes cikk...


Huszonöt éves az EU felsőoktatási csereprogramja, az Erasmus

13 éve Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját az Európai Unió Erasmus programja, amely az Európai Bizottság értékelése szerint a világ legsikeresebb hallgatói csereprogramja. Teljes cikk...


Jelentősen növelnék az erasmusos hallgatók számát

14 éve A felsőfokú tanulmányok külföldi folytatását lehetővé tevő Erasmus program jelentős kiterjesztését javasolja az Európai Bizottság a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló költségvetési kerettervezetének november 24-én ismertetett oktatáspolitikai indítványaiban. Teljes cikk...


Több mint harmincezer magyar diák az Erasmus programban

14 éve Eddig már több mint harmincezer magyar egyetemista és főiskolás használta ki az EU Erasmus programjának előnyeit - tudatta a Világgazdaság. Teljes cikk...


Magyarok a nagyvilágban - HR gyakornokként Németországban

14 éve Mától új sorozatot indítunk, amelyben a világ legkülönbözőbb tájain élő magyarokat kérdezünk arról, hogyan élnek és dolgoznak külhonban. Elsőként a 25 éves Gere Pétert mutatjuk be, aki a németországi Duisburgban a Haniel HR osztályán gyakornokoskodik. Hogy a HR-nek köszönheti-e vagy sem, közvetlen és jó hangulatban telnek a napjai, de megtudhatjuk tőle azt is, mire futja gyakornoki fizetéséből. Teljes cikk...


Mennyit ér a külföldi ösztöndíj az álláspiacon?

14 éve Az Erasmus hallgatók rövidebb idő alatt találnak állást, a munka megkezdése után pedig könnyebben veszik a kihívásokat - mutatta ki egy európai szintű tanulmány. A HR szakember szerint viszont a külföldi tapasztalat még nem minden, és akad olyan cég, amely akár hátránynak is tekintheti. Cikkünkből az is kiderül, mit gondolnak a külföldön eltöltött idő tanulságairól, és a szakmai fejlődés lehetőségeiről az egykori Erasmus ösztöndíjasok. Teljes cikk...


Erasmus: már több mint 30 ezren éltek vele

14 éve Több mint 3400 hallgató töltött el 1-2 szemesztert külföldi egyetemen és több mint 700 diák töltötte szakmai gyakorlatát valamely európai vállalatnál - így szól az Erasmus program mérlege a 2009/10-es tanévben. Teljes cikk...


Népszerű a diákok körében az Erasmus-program

15 éve Rekordszámú európai diák élt tavaly az Erasmus-program kínálta azon lehetőséggel, hogy uniós támogatással külföldön folytassa felsőfokú tanulmányai egy részét, illetve külföldi vállalatoknál szerezzen szakmai gyakorlatot - derült ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett statisztikai adatokból. Teljes cikk...


Több mint 4000 magyar diák tanult külföldön Erasmus ösztöndíjjal

15 éve Átlépte a négyezret az Erasmusszal külföldön tanuló hallgatók száma, 560 hátrányos helyzetű fiatal vesz részt a Leonardo mobilitásban, és minden eddiginél több pedagógus szeretné továbbképezni magát a Comenius program támogatásával - néhány adat a Tempus Közalapítvány idei eddigi pályázati eredményeiből. Teljes cikk...


Erasmus-ösztöndíj: vállalkozóknak is

15 éve Az Erasmus ösztöndíj eddig a külföldi egyetemi tanulást jelentette egyetemistáknak, főiskolásoknak. Kevéssé ismert, hogy 2008-ban az Európai Bizottság elindította az ösztöndíj vállalkozókra szabott programját, amelyen vállalkozást tervező fiatalok vagy már céget működtetők vehetnek részt. Teljes cikk...


Csereprogram fiatal vállalkozóknak

16 éve Több mint kilencszázan jelentkeztek eddig az Erasmus fiatal vállalkozóknak nevű csereprogram pályázati kiírására, hogy bizonyos időt - egy-hat hónapot - az Európai Unió más tagállamaiban, tapasztalt vállalkozók által vezetett cégeknél töltsenek el, vagy maguk fogadjanak induló vállalkozókat máshonnan. Teljes cikk...


Fehér Tamás, a Grafton Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője

16 éve Fehér Tamás 2007 áprilisában került a Grafton Személyzeti Tanácsadó Kft.-hez, hogy üzletág-igazgató és minőségirányítási vezetőként szervezze a toborzási tevékenységet; munkája elismeréseképpen pedig 2009 elején elfoglalhatta a Grafton ügyvezetői székét. Teljes cikk...


Szegeden a Skype menti meg az ösztöndíjasokat

17 éve Laptop, head-set és webkamera nélkül ne is induljon el senki külföldre tanulni, amennyiben ösztöndíj program részese. A külföldön tanuló diákoknak az itthoni kötelezettségeiket is teljesíteni kell, ha nem akarnak lemaradni, és fél vagy egy év múlva diplomát szerezni. Teljes cikk...


Egyre sikeresebb az Erasmus program

17 éve Az Erasmus ösztöndíj keretében kiutazó hallgatók száma csaknem elérte a 3800 főt, ebből majd félszáz felsőoktatásban tanuló utazik idén külföldre szakmai gyakorlatra. Egyre több pedagógusban ébred fel a szakmai megújulás igénye: a közoktatás minőségét az elmúlt tanévben rekordszámú (231 fő) kiutazó tanár szakmai tanulmányútjának tapasztalata javítja. Teljes cikk...