72 cikk a(z) fizikai munka címkével - 1. oldal
Ez nyomasztja a legjobban a fizikai dolgozókat
13 hónapja A magyar fizikai dolgozók életében egyszerre van jelen az elégedettség és a félelem – állapítja meg a Pannon-Work Zrt. felkérésére készült reprezentatív kutatás. A felmérésből kiderült az is, hogy a hazai kékgalléros munkavállalók mivel elégedettek, mi miatt aggódnak, s milyen változást tartanak fontosnak a helyzetüket illetően. Képet kapunk a különböző intézményekbe vetett bizalmi szintjükről és az álláskeresési preferenciáikról is. Teljes cikk...
Ennyivel emelkedett a fizikai átlagórabér 2023 végére
1 éve Az idei első negyedévben 2 061 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére– derül ki a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. Ez a szint 15,9 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1 779 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban mérsékeltebb, de szintén kétszámjegyű volt a bérnövekedés százalékos üteme: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2023 első negyedévéhez képest 10,3 százalékos bérnövekedést tapasztalt. Teljes cikk...
Nem csupán a konyhakertet támadhatják meg a kártevők!
1 éve Aki már valaha is kertészkedett akár csak egy zsebkendőnyi területen is, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy számtalan ellenség ütheti fel a fejét a növények között. Ezek ráadásul akár olyan károkat is okozhatnak, amelyek visszafordíthatatlanok, így akár az is megeshet, hogy hosszú hónapok munkáját kell végignéznünk, ahogy akár egy éjszaka leforgása alatt füstbe megy. Teljes cikk...
A vendégmunkások nem jelentenek orvosságot mindenre - de van, amire igen
2 éve A külföldiek stabilabbá teszik a gyártást, kisebb a fluktuáció és gyakran a munkamorál is jobb. Sok cégnél már évek óta gyakorlat, mások frissen kezdenek bele harmadik országbeli munkavállalók foglalkoztatásába. A recruiTECH BLUE toborzási konferencián még arra a gyakran felvetett kérdésre is érkezett válasz, hogy miért nem a magyaroknak adják az erre szánt pénzt? Teljes cikk...
Így változott a fizikai dolgozók átlagos órabére a második negyedévben
2 éve Közép-Magyarországon és a fővárosban a 2500 forintos szintet közelíti az órabérek átlagos nagysága. Teljes cikk...
Fizikai munkás
3 éve A fizikai munka olyan tevékenység, amelynek során a munka elvégzéséhez elsősorban testi erőfeszítés szükséges. Teljes cikk...
Már a szellemi foglalkozásúak is keresnek fizikai munkát külföldön
3 éve A legtöbb magyar továbbra is az Egyesült Királyságban dolgozik. Teljes cikk...
Árufeltöltő
3 éve Az árufeltöltő munkakörben dolgozó személy feladatai összetettek. Műszakkezdés elején az adott részleg dolgozói egyeztetik, hogy az áruházban melyik sorba, milyen feladatokat kell teljesíteni. Az árufeltöltő szakképesítés és hozzá a FEOR szám is létezik. Teljes cikk...
Csomagoló feladatai
4 éve A csomagoló munkakör betanított, fizikai munka. A csomagoló feladata, hogy szállításra kész állapotba hozza a terméket. Teljes cikk...
Meghaladta az 1300 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére
4 éve Míg Észak-Magyarországon 1300 forint alatt van az átlagos órabér, Közép-Magyarországon és a fővárosban megközelítette a 2000 forintos szintet. Teljes cikk...
Mozgásszervi betegségek ellen indul kétéves kampány
5 éve Az Európai Unió Munkavédelmi Ügynöksége kétéves kampányt indít Egészséges munkahelyek: legyen könnyebb a teher néven a mozgásszervi betegségek kialakulásának megelőzéséért a munkahelyeken. Teljes cikk...
11 százalékkal magasabbak a fizikai órabérek tavalyhoz képest
5 éve A középvezetők körében 4 százalékos volt az átlagos bérnövekedés. Teljes cikk...
Leszázalékolják-e a férjem, ha epilepsziás?
5 éve A férjem 40 éves. Epilepsziás, nehéz fizikai munkát nem tud végezni. Le szeretnénk százalékoltatni. Lehetséges? Teljes cikk...
Betanított munkás
5 éve A betanított munkás nem rendelkezik szakképzettséggel az adott munkakörhöz, ezért a munkaadó tanítja be a munkafolyamat elvégzésére. Teljes cikk...
Nagyot nőtt a fizikai dolgozók órabére
5 éve Ezer forint alatti átlagbér már az ország egyetlen régiójára sem jellemző a fizikai munkát végzők körében. Teljes cikk...
Egyre több nyugdíjas vállal munkát
5 éve 2019 végén már 6 ezerrel több nyugdíjas dolgozott, mint egy évvel korábban. Egyre több álláshirdetés szól kifejezetten nekik, a munkáltatók szívesen foglalkoztatják a nyugdíjas munkavállalókat - írja a Pénzcentrum. Teljes cikk...
Szakmunkásokból van a legnagyobb hiány a kkv-szektorban
5 éve A cégek csaknem 50 százaléka küzd kisebb vagy nagyobb mértékű munkaerőhiánnyal; ezek a kkv-k elsősorban fizikai és szakmunkásokat keresnek - derül ki az UniCredit idei, évente ismételt Üzleti Potenciál kutatásából, mely a legdinamikusabb kis- és középvállalkozásokat vizsgálta. A fizikai és szakmunkások mellett főként műszaki területen dolgozó kollégákat, valamint értékesítőket toboroznának. Teljes cikk...
Több mint 16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére
6 éve A második negyedévben több mint 16 százalékkal nőtt a fizikai dolgozók órabére éves szinten egy felmérés szerint - írja az MTI. Teljes cikk...
Ezeken a területeken a legnagyobb a munkaerőhiány
6 éve A munkaerőhiány a versenyszférában a mérnöki tevékenységnél, az ipari ágazaton belül a fizikai munkát igénylő állásokban, a közszférában pedig az orvos, a szakápoló és a közegészségügyi szakértői pozícióban jelentkezik leginkább - derül ki a Szent István Egyetem kutatásából, amelyet a BDO Magyarország támogatott. Teljes cikk...
Gépkezelő jelentése
6 éve Gépkezelőre számos iparágban szükség van. Így többek között a nehéziparban, az építőiparban, a mezőgazdaságban. A gépkezelő fizikai munkakör, amely gyártó cégeknél jellemző. Teljes cikk...
Eladó
6 éve Kereskedelemben dolgozó személy, aki terméket értékesít a fogyasztóknak. Teljes cikk...
A magyar dolgozók majdnem 16 százaléka kemény fizikai munkát végez
6 éve Három országban többségbe kerültek azok, akiknek egy percre sem kell felállni munka közben - adja közre az Eurostat jelentését a hvg.hu. Teljes cikk...
Ezer forintos órabért kapnak a fizikai munkát végzők
6 éve Majdnem ezer forintot adnak óránként a fizikai dolgozóknak: a legtöbb üres állás az autóipari kiszolgáló munkakörben van. A cégek kénytelenek emelni, hogy ne menjenek el a munkások -írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Hogyan tartható meg a fiatal munkavállaló?
7 éve Miért nem elítélendő (vagy igen), ha egy Y vagy Z generációs munkavállaló megkérdezi a főnökét, hogy mennyi social media idő megengedett munkaidőben? Hogyan motiváljunk egy csökkent figyelemküszöbbel bíró huszonéves munkavállalót? Melyek az egyes generációk vágyott munkahelyi élményének különbségei, és milyen sztereotípiákkal néznek szembe az X, Y és Z generációk tagjai? - ezekre a kérdésekre ad választ a EMPX Solutions tanácsadó cég kutatása. Teljes cikk...
Egyre nő a fizikai munka elismertsége
7 éve Már nem feltétlenül a szellemi munka jelent automatikusan magasabb fizetést és elismertséget - derül ki a Profession.hu felméréséből. Teljes cikk...
Megfulladt egy munkás a pálinkafőzdében
7 éve Egy férfi a cefreerjesztő tartály tisztítása közben belélegezte a mérges gázokat, emiatt életét vesztette - számol be róla a Tények. Teljes cikk...
Több, mint száz új munkahelyet teremt a Li Cheng Kft. Tiszafüreden
7 éve Csaknem 5 millió eurós (1,6 milliárd forint) zöldmezős beruházással élelmiszer-feldolgozó üzemet hoz létre és ezzel több mint száz új munkahelyet teremt a gödöllői székhelyű, kínai állampolgárok és jogi személy tulajdonában álló Li Cheng Kft. Tiszafüreden - írja az MTI. Teljes cikk...
14 százalékkal magasabb a fizikai dolgozók órabére
7 éve Az idei harmadik negyedévben 980 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ez 14 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 860 forinthoz képest - írja az MTI. Teljes cikk...
Nőtt a fizikai munka anyagi elismertsége
7 éve Már nem feltétlenül egyértelmű, hogy magasabb fizetést feltételeznek az emberek a szellemi munkavállaló és egy fizikai dolgozó között az előbbi javára - derül ki egy felmérésből. Teljes cikk...
Ennyit lehet keresni autómosóként
7 éve Országszerte keresnek autómosókat. A Pénzcentrum annak járt utána milyen körülményeknek kell megfelelni és mennyit lehet keresni kocsimosással - írják. Teljes cikk...
Tizenhárom százalékkal nőtt a fizikai munkások bére
7 éve Idén a második negyedévben 13 százalékkal magasabb, 1000 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, mint az előző év azonos időszakában, 2016. második negyedévéhez viszonyítva pedig mindez átlagosan 32 százalékos növekedés - derül ki egy közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készített, elemzésből. Teljes cikk...
Többet betegek a fizikai dolgozók, mint a szellemiek
7 éve Betegállományban kétszer olyan hosszú időt töltenek a fizikai dolgozók, mint a szellemiek. Ugyanakkor a vállalat mérete is befolyásolja a távollétet: minél nagyobb a létszám, annál több a betegség miatt kieső napok átlagos száma. Teljes cikk...
Egyre több időt töltünk betegállományban
7 éve A KSH adatai szerint a hivatalos munkanapok 14,1 százalékát töltötték 2016-ban a magyar munkavállalók szabadságon, betegállományban, igazolt vagy igazolatlan hiányzással - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Vajon javul a fizikai munka megbecsülése?
7 éve Érdekes eredményt hozott legutóbi olvasói felmérésünk, amelyben azt kérdeztük, hogy vajon javul-e a fizikai munkavégzés megbecsülése. Viszonylag közel jár egymáshoz a pozitív változást látók és azok száma, akik szerint nem változott, sőt romlott a helyzet. Mégis utóbbiak kerültek szavazásunk szerint többségbe. Teljes cikk...
Közel 800 ezren dolgoznak a feldolgozóiparban
7 éve 2016-hoz képest 1500-al kevesebb cég működik a szektorban, mégis 9700 fővel többet foglalkoztatnak - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Meg kell becsülni a fizikai munkát
7 éve A fizikai munkát el kell kezdeni megbecsülni, különben nem jön a fizikai munkás, és nem működik a gyár, a raktár, a bolt, a panzió. Pénzben, hangnemben, tudatos HR-es módszerekkel, amiket meg kell tanulnia egy cégvezetőnek, panziótulajdonosnak, raktárvezetőnek is - írja JobAngel a HRBlogon. Teljes cikk...
Nyugaton már fontosabb a szabadidő, mint a bér
7 éve Nyugat-Európában egy bizonyos összegű havi keresete elérve a munkavállalóknak már a szabadidejük a fontos - mondta Ács László, a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. korábbi HR-igazgatója a Világgazdaságnak. Teljes cikk...
Akár 50 százalékos fluktuáció is jelentkezhet a magyar gyártó vállalatoknál
7 éve Hazánkban több mint 35 ezer ember hiányzik a gyártó szektorból, így a nagyvállalatok arra kényszerülnek, hogy a gyártás helyétől több száz kilométerre, illetve akár a határon túlról is toborozzák a kékgalléros munkaerőt. A Staff House jelenleg is zajló felmérése szerint több meghatározó magyarországi gyártó vállalatnál több mint 50 százalékos fluktuáció jelentkezik, amelynek egyik fontos tényezője lehet a dolgozók nem megfelelő szállásoltatása - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
A Lidl bevezeti a 2 órás műszakot
7 éve Az áruházláncok most főleg logisztikai és online dolgozókat keresnek, a fizikai munkaköröket betöltők akár 300 ezret is kaphatnak - írja a blokkk.com szakportál. Teljes cikk...
Ennyit lehet keresni a mezőgazdaságban
7 éve A nettó átlagkereset most 153 ezer forint, és 177 ezer forintra az élelmiszeriparban - írja az MTI. Teljes cikk...
Folytatódnak az egészségügyi ágazati tárgyalások
7 éve Sztrájktárgyalásra került sor az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága és az ágazati reprezentatív szakszervezetek és stratégiai partnereik képviselői között - írja az MTI. Teljes cikk...
Szakemberhiány és munkaerőmegtartás Magyarországon
7 éve A megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező munkavállaló meghatározóan jelentős értéket képvisel a vállalatok hatékony működésében. A fluktuációs érték ágazati bontása, rámutat arra, hogy a magánszféra vállalatainál a fizikai munkaköri csoportokban a legmagasabb mértékű a fluktuáció. Meglepő eredménye a kutatásnak, hogy a közszférában ugyanezen munkakörökben alacsony fluktuációs értékek tapasztalhatók. Teljes cikk...
Orbán a konyhai, Lázár a textilgyári női munkavállalókat köszöntötte
7 éve Egy szál virággal köszönte meg a parlamenti étteremben dolgozók munkáját nőnap alkalmából a miniszterelnök. Lázár János egy hódmezővásárhelyi textilipari vállalkozáshoz látogatott el - írja a 24.hu. Teljes cikk...
Vegyes a fogadtatása a nyugdíjas szövetkezeteknek
7 éve Egyre nagyobb igény lenne a nyugdíjas munkavállalókra a munkaerőhiány miatt. Főleg a kereskedelemben, a vendéglátóiparban és a fizikai munkák elvégzésénél érezhető a hiány, de egyelőre a munkáltatók csak néhány nyugdíjast alkalmaznak - írja a hirado.hu oldal. Teljes cikk...
Ezeket kell biztosítani a hideg időben dolgozók számára
7 éve A munkavédelmi hatóság a szokásos ellenőrzések mellett vizsgálja a hideg időben érvényes előírások betartását is, mert minden évben érkeznek bejelentések arról, hogy munkáltatók elmulasztottak különböző intézkedéseket - írja a hirado.hu oldal. Teljes cikk...
Több mint 15 százalékos alapbéremelésről állapodtak meg a Dunaferrnél
7 éve A cégvezetés közleménye szerint 2018-ban a fizikai munkavállalók alapbérét havonta 50 ezer forinttal emelik, míg a szellemi területen dolgozókét havi 40 ezer forinttal. A 15 százalékot meghaladó teljes alapbérnövekedés mellett további 15 százalékkal emelik a dolgozóknak járó béren kívüli és egyéb szociális juttatásokat - írja az MTI. Teljes cikk...
Elkényelmesedtek a britek a külföldi munkavállalók miatt
7 éve A BBC egy kísérletet végzett arra, hogyan bírják a britek a fizikai munkát. A feladat egyszerűnek tűnhet: annyi zöldséget kellett leszedniük a munkásoknak, amennyit csak bírtak. Az angolok tízszer lassabbak voltak, mint a kelet-európai munkatársaik - írja a Femina. Teljes cikk...
Elmúlt 40, férfi és fizikai munkát végez? Dolgozni fog a két ünnep között!
7 éve A Hive Creative rövid online felmérést készített, melyből kiderül, hogy ki dolgozik és ki nem a két ünnep között. Néhol meglepő, néhol pedig a várakozásnak megfelelő válaszok érkeztek, érdemes azonban kielemezni, hogy kik és mennyit dolgoznak az ünnepek alatt! Teljes cikk...
Súlyos gondokat okoz a Dunántúlon a fluktuáció
7 éve Leginkább a betanított fizikai munkások elvándorlása okoz gondot, nem vonzó számukra a több műszakos beosztás. Az esztergomi Suzuki gyárban 30 százalékos a fluktuáció - írja a Világgazdaság. Teljes cikk...
Ötödével nőtt a betanított munkások bére egy év alatt
8 éve Az év eleje óta 7,6 százalékkal, egy éves időtávban pedig 14,5 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére - derül ki a Trenkwalder első negyedévi, közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A növekedés a betanított munkát végzők esetében volt a legjelentősebb: éves szinten csaknem elérte a 22 százalékot. Ugyanakkor a felsőbb kategóriákban korántsem tapasztalható ekkora ugrás a bérekben: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2016 első negyedéve óta 3,7 százalékos, míg az elmúlt három hónap során mindössze 1,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt. Teljes cikk...
A fizikai dolgozók mindennap csodát tesznek
9 éve Fontos, hogy ne csak statisztikai adatokként lássuk a fizikai munkásokat, hanem úgy, akik mindennap csodát tesznek és megkönnyítik az életünket - írja a napi.hu a "Köszönjük Neked!" kampányról. Teljes cikk...
Sztrájkolhatnak az áruházi dolgozók
9 éve A kiskereskedelemben dolgozó árufeltöltők, pultosok, kasszások 15-20 százalékos béremelést akarnak idén elérni, és ezért akár összefogva, egységes sztrájkot is hirdethetnek, tudta meg a Magyar Idők szakszervezeti forrásokból. Teljes cikk...
Életet menthet a forró tea és a melegedő a hidegben végzett munkánál
9 éve A hidegben történő munkavégzés egészségi és biztonsági kockázataira fokozottan oda kell figyelniük a munkáltatóknak és mindent meg kell tenniük a megelőző intézkedések érdekében - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztálya a Munkajog.hu cikkében. Teljes cikk...
A Monsanto idénymunkásokat keres
11 éve Az amerikai tulajdonú Monsanto Hungária Kft. nagyigmándi vetőmagüzemébe 250 idénymunkást keres a kukorica-betakarítás kezdetére, közülük 90 főt jövő év márciusáig foglalkoztatnának. Teljes cikk...
Éjszakai hirtelen halál végez mind több vándormunkással
11 éve Álmukban éri a halál az egészségesnek látszó kínai vándormunkásokat Dél-Kínában, ám a jelenségre egyelőre sem a rendőrség, sem az igazságügyi orvos szakértők, sem a szociológusok nem találják a magyarázatot – számolt be a Tungkuan városi tapasztalatokról egy kantoni napilap egy kutatásra hivatkozva. Teljes cikk...
Villanyszerelőnek, hegesztőnek, cukrásznak tanulnak a fiatalok
11 éve Az elmúlt időszakban megemelkedett a fizikai igényű szakmunkát tanulók tömege. A hegesztő, a villanyszerelő és a cukrász szakma a jó kereseti lehetőség és az önálló időbeosztás miatt vonzzák a fiatalokat. Teljes cikk...
"Három diplomával WC-t takarítok Londonban"
12 éve Egy ezrek által megosztott Facebook bejegyzés nyomán lett "híres" az a 25 éves spanyol fiú, akiről a külföldi lapok a fiatalokat sújtó munkanélküliségi helyzet szimbólumaként cikkeznek - olvasható a hvg.hu oldalon. Teljes cikk...
Hogyan lehet megőrizni a fizikai dolgozók egészségét?
12 éve Egy osztrák kutatás szerint az emberek 60 százaléka úgy érzi, hogy a munkahelye negatív hatással van az egészségére. Egy európai tanulmány végkövetkeztetése szerint minden egyes euró, amit a munkavállalók egészségére fordít a vállalat, 3 euró hasznot hoz. De vajon máshogy alakul-e az egészségmegőrzés egy olyan cégnél, ahol a munkavállalók nagy rész fizikai munkát végez? Másképp kell-e őket részvételre csábítani, elérni és bevonni a programokba? Teljes cikk...
Két diplomával a gyártósor mellett
12 éve Évekig keresett az a fiatalember végzettségének megfelelő állást Jász-Nagykun-Szolnok megyében, aki végül egy gyár futószalagja mellett kötött ki. Hiába a két diploma, marad a gyári munka Jászberényben, írja a szoljon.hu. Teljes cikk...
Ennyit keresnek a gyorséttermi dolgozók
12 éve Négyszer annyit költenek a gyorsétterem-láncok egy-egy szellemi alkalmazottjukra, mint a fizikai dolgozókra - egyebek közt ez derül ki a cégbíróságnak leadott 2012-es adatokból, írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...
A cégek 30 százaléka köt balesetbiztosítást
12 éve Az élet sok területén bebiztosítja magát az ember: van biztosítása (akár többféle) az autóra, a lakásra, egyeseknek van élet- és balesetbiztosítása, ha utazásra kerül sor, a legtöbben a tetemes kórházi számlától és a poggyász eltűnésétől való félelmükben utasbiztosítást is kötnek. De vajon mi a helyzet a munkáltatóval, ő köt-e megfelelő biztosítást a munkavállalói számára? Teljes cikk...
Egyre kevesebbet ér a fizikai dolgozók keresete Ausztriában
12 éve Csökkent a fizikai dolgozók keresetének vásárlóereje az elmúlt másfél évtizedben Ausztriában - állapította meg az osztrák számvevőszék szerdán közzétett jelentésében. Teljes cikk...
Találja meg a munkája melletti ideális mozgásformát
13 éve Egy napi nyolc órás diszpécseri ülőmunkához teljesen más sporttevékenység ideális, mint egy gyerekek után rohangáló óvónő számára, de megint másra van szüksége egy nagy súlyokat cipelő munkásnak. Az a jó mozgásforma, amelyik megfelelően ellensúlyozza a munka okozta egyoldalú terhelést - írja a webbeteg.hu. Teljes cikk...
Ritkán használnak bankkártyát a nyugdíjasok és a munkanélküliek
13 éve A nyugdíjasok mellett a fizikai munkások és a munkanélküliek használják legritkábban a bankkártyát - adja hírül a Pénzcentrum.hu Teljes cikk...
Robotok a Honvédkórházban - nem lesz szükség emberi munkaerőre?
13 éve "Robot indul, automatikus áruszállítás, kérem az utat szabadon hagyni" - közlik a szolgálatot teljesítő robottargoncák a fővárosi Honvédkórházban. Ők viszik ugyanis az ételt és hordják szét a mosott ruhát az osztályokon. Besegítenek a szennyessel teli konténerek és a veszélyes hulladékok szállításába is, napi 13 órában róják a köröket megállás nélkül a hétemeletes komplexum 75 ezer négyzetméterén - írja a Hír24.hu. Teljes cikk...
Orbán a fizikai munkáért kampányol
14 éve A gyökerénél kell kezelni a bajokat, vissza kell állítani a munka, a fizikai munka becsületét mondta a miniszterelnök a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács alakuló ülése előtt. Teljes cikk...
"Vissza kell állítani a fizikai munka becsületét"
14 éve Schmitt Pál köztársasági elnök szerint baj van a magyar oktatással, mivel a szakképzés jelenlegi rendszere által kínált foglalkozások és azok minősége nem találkozik a társadalom igényeivel - cikkezi a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
"Nőnek a szakképzés alapvető problémái"
16 éve A szereplők bevonása nélkül nem lehet a szakképzési rendszert érintő törvénymódosításokat előkészíteni - jelentette ki az MKIK elnöke a testület konferenciáján. Parragh László szerint a kormány tervezett javaslatai tovább növelnék a szakképzés alapvető problémáit, áll a Világgazdaságban. Teljes cikk...
Diákmunka, akár 1300 forintos órabérért
17 éve Nagy a forgalom a vakáció első napján a fővárosi diákmunka-közvetítőknél - derült ki az MTI hétfői körkérdéséből; az egyik irodában például egyetlen nap alatt kétszáz érdeklődő járt. A nehezebb fizikai munkával 700 forintos, a hoszteszkedéssel akár 1300 forintos órabért is hazavihetnek a fiatalok. Teljes cikk...
Ács szakmára váltott egy londoni bankmenedzser
17 éve Ki nem gondolt már arra, hogy stresszes szellemi munkáját feszültségmentes fizikaira cserélje? A legtöbben megmaradnak a gondolat szintjén, ám egy brit férfi meg merte lépni: a londoni bankárvilágból kiábrándulva a gyalupadot választotta és az ács szakmát célozta meg. Pályamódosítása allergiája miatt nem ment zökkenőmentesen - számol be a Daily Express. Teljes cikk...