A kormányzat 2008-ra 4,5 százalék körüli keresetemelést javasolhat a várhatóan a jövő hét végén megkezdődő béralkuban. Várhatóan mához egy hétre kezdődik meg az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a 2008-as béralku - írja a Világgazdaság. A kormány szerint ha a reálkeresetek nem is nőnek jövőre, az idei szint megőrizhető.

A szervezkedési szabadság jogának megerősítését, a sztrájkhoz való jog könnyebb érvényesítését várják a kormánytól a szakszervezetek - ez a lényege a munkavállalói oldal kormánynak átnyújtott jogszabály-módosító javaslatának, írja a Világgazdaság.
Míg a BKV-nál múlt héten végül elmaradt az iskolakezdésre tervezett sztrájk, a Budapest Airportnál nem született egyezség a béremelés kérdésében, így a munkabeszüntetés veszélye továbbra is fennáll. Az elmúlt időszakban a világ több nagyvárosa szenvedett a közlekedési káoszt okozó akciók miatt. Az mfor.hu néhány érdekes és tanulságos esetet gyűjtött csokorba.
A cégeknek is megérné óvni a dolgozók egészségét, a munkáltatók mégsem áldoznak erre eleget. Pedig éppen a munkaadók érdeke lenne, hogy a munkavállalók a lehető legkevesebb időre essenek ki a munkából betegségük miatt. A jelenlegi helyzeten egy uniós kampány is próbál változtatni.
“Szívügyem, hogy a csapaton belül mindenki ki tudjon teljesedni a szakmájában” - mondja Gyarmati Katalin, a kecskeméti Nissin Foods Kft. HR... Teljes cikk
A KSH adatai szerint tavaly 41 300 magyar vándorolt külföldre, és 2020 óta folyamatos a növekedés. Sokakat vonz a magyarországinál magasabb fizetés... Teljes cikk
Hatalmas lehetőségeket látnak a HR vezetők abban, hogy a készségeknek nagyobb szerep jusson a HR-ben. Az átfogó készségalapú stratégia... Teljes cikk
A férfiak vállalkozási aktivitása – korosztálytól és vállalkozási típustól függetlenül – jellemzően magasabb a nőkénél. A férfiak mintegy... Teljes cikk
Az SAP SuccessFactors HR kutatói összefoglalták és rendszerezték a HR területén 2024-ben bekövetkezett hangsúlyeltolódásokat, és az ez alapján... Teljes cikk