
Ültem már sokszor iskolapadban, vettem részt nem egy tréningen, sőt coachingot is tanultam már tanfolyami oktatás keretein belül. Amikor elmentem a Business Coach által szervezett ontológiai coaching továbbképzésre, akkor is sok elméletre, némi gyakorlatra számítottam. Annak ellenére, hogy valójában elképzelésem sem volt, mi lehet az az ontológiai coaching. Valami egészen mást kaptam.

Bár a gazdasági válságra adott egyik első reakcióként a cégek a munkatársak és a vezetők képzésére szánt forrásokat kurtították meg, a 2012-es trendfordulót követően, 2015-ben nőttek a tréningköltések. Nőtt a vezetőképző programok száma, továbbá többet költöttek a cégek szervezetfejlesztésre. A Tréning Kerekasztal Egyesület évről évre felmérést készít a tréningpiac trendjeiről. Ennek kapcsán beszélgettünk Szabó Csabával, a Tréning Kerekasztal ügyvezetőjével. A Develor vezérigazgatója elmondta, a minőségi képzéseknek nagy a szerepük a munkavállalók megtartásában is. Bár örülnek a dolgozók a fejlesztési lehetőségnek, nyomasztja őket, hogy a tréning miatt felhalmozódott munkát csak túlórával tudják majd bepótolni. A feszített munkatempóban felértékelődött az idő szerepe és egyre kritikusabbak a résztvevők.
Lényege röviden, hogy a munkakörök és pozíciók helyett a működéshez szükséges készségekre alapoznak, a munkavállalók kiválasztása, a... Teljes cikk
A hazai versenypályán többre lehetünk képesek, ha tudunk, ha tanulunk, ha az adatok mellé fantáziálunk, álmodozunk, varázsolunk - mondja Csermely... Teljes cikk
Bár az AI egyre több munkát képes elvégezni, nem minden iparág reagál egyformán a technológiai változásokra. A World Economic Forum adatai szerint a... Teljes cikk
Mindannyian halljuk a panaszt a munkaerőpiacon: a Z generációt nehéz megszólítani, a motivációjukat megtalálni, a lojalitásukat elnyerni. De mi van... Teljes cikk