A vizuális gondolkodás és a grafikai elemek nagyban segítenek a koncepció lényegének megértésében és a fontos elemekre való fókuszálásban. Hatásosan lehet a tanulók figyelmüket vezetni. Egyszerűen csak felkelti az érdeklődésüket, jobban megragadnak a dolgok, mert van mihez kötniük - olvasható az E-learning HR Blogon.

Kivételesen hosszúra, három órásra nyúlt Szász Marci első coachingülése. Az ülésen természetesen nem voltam jelen, kizárólag Marcira és coachára, Mákos Nándorra tartozik, hogy mi is történt a három óra során. Mi csak benyomásokról, a folyamat lecsupaszított vázáról, valamint a történetekről annyit osztunk meg, amennyit Marci nekünk megenged. Az előzményekről, arról hogy miért vesz részt Marci coachingon, itt olvashat.

Gábort ott hagytuk magára, hogy éppen IT-s és adminisztrátori önéletrajzokat kellett gyártania, Jobangel ezek csiszolgatásában emaileken keresztül a találkozót követően is részt vett. Gábort megdolgoztatta, jó párszor visszaküldte neki a kész CV-ket, azzal a kéréssel, hogy még itt is, ott is javítson azokon, még jobban hangsúlyozzon ki dolgokat, még jobban fejtsen ki bizonyos korábbi munkákat. Végül az önéletrajzok elkészültek, Gábor elkezdhette a pályázást.
Lényege röviden, hogy a munkakörök és pozíciók helyett a működéshez szükséges készségekre alapoznak, a munkavállalók kiválasztása, a... Teljes cikk
A hazai versenypályán többre lehetünk képesek, ha tudunk, ha tanulunk, ha az adatok mellé fantáziálunk, álmodozunk, varázsolunk - mondja Csermely... Teljes cikk
Bár az AI egyre több munkát képes elvégezni, nem minden iparág reagál egyformán a technológiai változásokra. A World Economic Forum adatai szerint a... Teljes cikk
Mindannyian halljuk a panaszt a munkaerőpiacon: a Z generációt nehéz megszólítani, a motivációjukat megtalálni, a lojalitásukat elnyerni. De mi van... Teljes cikk