101 cikk a(z) gyerek címkével - 1. oldal
Kutatás: Drasztikusan romlik a gyerekek nyelvi teljesítménye a járvány óta
6 hónapja A koronavírus-járvány idején a kisgyerekek körében is sokszor korlátlanná vált "kütyühasználat" következtében teljes generációk nőhetnek fel a nyelvi képesség csökkenésével, a beszédértés zavaraival küzdve - figyelmeztetnek az ELTE kutatói legújabb vizsgálatuk alapján. Teljes cikk...
Hogyan készítsd fel gyermekedet az iskolai évekre?
1 éve Az iskola elkezdése egy fontos mérföldkő minden gyerkőc életében. Hisz amíg az óvoda csak a játékról és a mókázásról szólt, addig az iskolában már a tanulásé lesz a főszerep. Teljes cikk...
Közel 50 cég mutatja meg a gyerekeknek, hogy hol dolgoznak a szüleik
2 éve A gyerekek ismét lehetőséget kapnak, hogy betekintést nyerjenek a munka világába. Teljes cikk...
Ezek a munkahelyi gyerekfelügyelet szabályai
4 éve Közzétették, milyen szabályok mellett szervezhetik a cégek a dolgozók gyermekei számára a napközbeni felügyeletet. Teljes cikk...
Hogyan dolgozzunk otthonról gyerek mellett?
5 éve A munka és a gyereknevelés összeegyeztetése még talán sosem volt olyan nehéz, mint a jelenlegi helyzetben. Még akkor is, amikor az is iskolás, óvodák és bölcsődék nyitva voltak és a vállalatoknak sem kellett ekkora zavarral szembenéznie, a nők 64%-a, a férfiaknak pedig 45%-a mondta egy korábbi felmérésünkben, hogy nehézségekbe ütköznek a családi élet és a munka összehangolása során. Teljes cikk...
Gyerekeket toboroz az Aldi játéktesztelésre, játékban fizetnek
5 éve Az áruház 10 gyereket keres, akik tesztelik és értékelik az Aldi kínálatában található játékokat. Teljes cikk...
A kutatók szerint így befolyásolja a karrierünk a gyerekeink mentális egészségét
6 éve Minden dolgozó szülő érzett már bűntudatot, amiért lekéste a gyereke meccsét vagy zongoraversenyét. Ahogy az is biztos adott már okot az aggodalomra, amikor egy utolsó pillanatban beeső ügyfél vagy a váratlan túlórázás miatt háttérbe szorultak a gyerekek. De vajon hogyan befolyásolja a munkánk a gyermekeink életét és jóllétét? Teljes cikk...
Családbarát vállalati kultúrával a munkaerő-megtartásért - Ezek 2018. év legjobb családbarát vállalatai
7 éve Kiosztották az Év Családbarát Vállalata-díjat, melynek célja, hogy ösztönözze a vállalati szféra résztvevőit a családbarát szemléletű vállalati kultúra meghonosítására és terjesztésére. Idén is három olyan vállalat vehette át a fődíjat, amelyeknél a munka és a család összeegyeztethetősége alapvetően megjelenik a vállalati kultúrában. Teljes cikk...
Az iskolakezdésnek nem kell pénzügyi katasztrófának lennie
7 éve Mindjárt itt az iskolakezdés, ilyenkor számos kiadás terheli a családi kasszát. De a gyerekeket bevonva akár játéknak is álcázhatjuk a taneszközök beszerzését, így ők se negatívumnak élik meg, hogy nem a legdrágább és legdíszesebb füzeteket vesszük meg, hanem izgalmas kihívásnak. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői összegyűjtöttek pár további hasznos ötletet, mellyel csökkenthetjük várható tanévkezdési kiadásainkat. Teljes cikk...
Kisgyermekes anyukák segíthetnek a programozóhiányon
7 éve Már most húszezer informatikus hiányzik Magyarországon, és ez a szám növekedni fog a jövőben. Figyelembe véve a szakma kiemelkedő fizetési szintjét is, nem kérdés, hogy a karrierváltáson gondolkodóknak érdemes belevágniuk a programozóképzésbe. A Green Fox Academy legújabb, az Academy4Moms-szal közös képzését kifejezetten 1,5-4 éves korú gyereket nevelő anyáknak hirdették meg: amíg ők programozni tanulnak, gyermekeikre bölcsiben vigyáznak. Majd a képzés elvégzése után az elhelyezkedésben is segítenek nekik. Teljes cikk...
Megismerhetik a gyerekek a tűzoltók munkáját
7 éve Az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat a vasárnapi gyermeknapon. A nyílt napon lehetőség van közelről megvizsgálni a tűzoltók által nap mint nap használt járműveket, különleges felszereléseket, kicsik és nagyok bejárhatják a laktanyát is, vagyis betekintést nyernek a tűzoltók életébe - írja az MTI. Teljes cikk...
Javítani kellene a fiatalok jövőjét támogató előtakarékosságon
7 éve Az NN Biztosító felmérésében megkérdezett szülők 73 százaléka érezte fontosnak, hogy gyermeke továbbtanuljon, 81 százalékuk szerint a gyereknek minél hamarabb önállónak kellene lennie, viszont a szülőknek csupán 19 százaléka tesz félre ezekre a célokra - írja az MTI. Teljes cikk...
Verses gyerekkönyv a digitális kor szakmáiról
7 éve Ingyenesen letölthető verses gyerekkönyvet készített az NNG a digitális kor szakmáiról, melynek elkészítésében a vállalat munkatársai mellett közreműködött Varró Dániel, kortárs költő és Baranyai (b) András, illusztrátor. A gyerekkönyv célja, hogy a szülők és a gyerekek szórakoztató, játékos formában ismerkedhessenek meg a 21. század szakmáival, hiszen a fiatalok jó eséllyel már ezen a területen helyezkednek majd el. Teljes cikk...
Háromszorosára emelné a bölcsődei dolgozók bérét az LMP
7 éve Növelné a bölcsődei férőhelyek számát az LMP, de a gondozók bérét, valamint az intézmények forrásait is megemelné a párt. A pályakezdő dolgozók jövedelmét megháromszorozná az LMP a munkaerőhiány csökkentése érdekében - írja az MTI. Teljes cikk...
Milyen lenne az ideális munkahelyed?
7 éve Több, mint 20 000 gyerek rajzolta le, szerte a világon, hogy mi szeretne lenni, és miért az a foglalkozás álmai hivatása. Több szervezet fogott össze a projekt megvalósítása érdekében, amelynek célja, hogy jobban megértsék a munkát övező nemi sztereotípiák kialakulását már gyerekkorban. Jelenleg is folyik Davosban a Világgazdasági Fórum ülése, a cikk is ennek nyomán született a WEForum.org-on. Teljes cikk...
7 tipp, hogy ne csak az eszköz legyen okos, hanem a gyerek is okosan használja
7 éve A gyerekek nagy részének karácsonyi listáján szerepel valamilyen okos kütyü: telefon, tablet, laptop, hogy csak a legnépszerűbbeket említsük. Fontos, hogy az ilyen típusú ajándékozás ne csak egy átadásból álljon: az eszközök valóban okos használatára meg is kell tanítani a gyerekeket. Teljes cikk...
Pénzügyek gyerekszemmel - hogy Mikuláskor a felnőttek is mosolyogjanak
7 éve A pénzügyi világhoz kapcsolódó egyértelmű fogalmak a gyermekeknek gyakran megfoghatatlan, rejtélyes dolognak tűnnek. Mi az a bank? Mi a hitel? Hogy lehetséges, hogy egy gépből pénzt kapunk? Hogyan takarékoskodhatunk? A hét évvel ezelőtt indított K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő résztvevőinek ezek már nem ismeretlen kérdések. Mikulás alkalmából a vetélkedő szervezői pénzügyi kérdéseket tettek fel nyolc év körüli gyerekeknek. Teljes cikk...
5 dolog, amire figyeljünk Black Friday-kor
8 éve A Black Friday tökéletes alkalom, hogy tudatos pénzügyi gondolkodásra tanítsuk a gyerekeket. De mi van, ha a szülő is a vásárlási pszichózis áldozatául esik? A K&H Bank összegyűjtött 5 kulcsgondolatot, amire nem figyelünk Black Friday-kor - írják sajtóközleményükben. Teljes cikk...
Akár 40 ezer forintba is kerülhet az őszi szünet
8 éve Az iskola szünetekben a legtöbb család igyekszik közös programokat szervezni. Ilyenkor a legjobb kirándulni a természetben, múzeumba menni vagy ellátogatni egy termálfürdőbe, wellness szállóba, hogy kiszakadjunk az otthoni környezetből és feltöltődjünk, ám így akár 40 és 100 ezer forint közötti összegbe is kerülhet az őszi szünet. Teljes cikk...
60 ezer fagyira?
8 éve Két gombóccal számolva közel 60 ezer forint kiadást is jelenthetett egy család számára a nyári hőség sláger finomsága - és akkor még csak a gyerekek fogyasztásával számoltunk. A fagyira szánt pénz jó alkalmat ad arra, hogy a gyerekek pénzügyi tudatosságát is fejlesszük. Teljes cikk...
Amit az iskolában nem tanítanak: üzleti ismeretek gyerekeknek
8 éve Sokan úgy vélik, hogy a magyar oktatási rendszer nem készít fel kellőképpen az életre, a kémia és a biológia mellett hasznos lenne, ha némi üzleti ismeret is ragadna a gyerekekre. Ha az iskolában nem is, egy most induló tanfolyamon akár már általános iskolások is saját nyelvükön tanulhatnak bankolásról, jogról vagy épp marketingről. Teljes cikk...
Fontos a gyerekek pénzügyi tudatosságának fejlesztése
8 éve Az általános iskola 7-8. osztályában tanuló gyerekek pénzügyi tudatosságának fejlesztése nagyon fontos, hiszen már ők is gazdálkodnak, zsebpénzt kapnak, illetve gyűjtenek céljaik elérésére, ebben segít a Pénziránytű Alapítvány által készített Küldetések a pénz világában című tankönyv - írja az MTI. Teljes cikk...
Szigorítások az iskolai büfékben
8 éve Körlevélben tájékoztatta az iskolaigazgatókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az iskolai büfékben árusítható, valamint a tiltott termékekről - írja az MTI. Teljes cikk...
Hogyan egyezzek meg az éjszakai műszakról?
8 éve Gyermekeim 6,4 évesek, a legkisebb júliusban lesz 2. Februárban visszamentem dolgozni. A régi munkahelyemen 3 műszakos munkarend van heti váltásban, a hétvégék, ünnepnapok elvileg szabadnapok, de nem mindig. Januárban megbeszéltem a főnökömmel, hogy én csak heti 3 éjszakás műszakot vállalok, kellek-e így? Eddig rendben is volnánk, csakhogy a kedves főnök április közepén bejelentette, hogy "itt 5 napos munkarend van, neki ez így nem jó, gondolkodjak az 5 napban. Teljes cikk...
Pici gyerekem mellett éjszakai műszak?
8 éve Ha én három pici gyerek mellett éjszaka dolgozom, az nem "legális" még akkor sem, ha én kértem? Teljes cikk...
A gyerekeimet nem számították be a rokkantellátásomba
8 éve 51 évesen leszázalékoltak és most olvasom, hogy 4 gyerek után 10 évet beszámítanak a nyugdíjba. Nekem 5 gyerekem van és nem számították be, utólag be lehet-e számíttatni? Teljes cikk...
"Anya, kakiltam!"- avagy a home office kínos pillanatai
8 éve Valószínűleg kevesen vannak, akik ne látták volna a videót, amelyen a Korea szakértő Robert Kelly professzor gyerekei berobbantak egy élő BBC interjú közepette az apjuk szobájába. Kellemetlen perceket szerezve ezzel az éppen dolgozó szülőnek. A New York Times megkérte olvasóit, hogy osszák meg hasonló történeteiket. Teljes cikk...
Elsősorban a tanulók írnak az ombudsmannak oktatási jogaik védelmében
8 éve Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalához több mint másfél ezer panasz érkezett be 2015-ben. A korábbi évekhez hasonlóan a közneveléshez kapcsolódott a legtöbb megkeresés. A beadványok közt volt olyan, amely sajátos nevelési igényű gyerekeket ért sérelemre hívta fel a figyelmet - írja a Magyar Idők. Teljes cikk...
Árulónak bélyegzik Heidi Lökét, mert gyereket vállal
9 éve Egyesek árulónak és amatőrnek tartják a Győri ETO norvég beállósát, mert az életet választotta a munkája helyett - írja a player.hu. Teljes cikk...
Ha nincs más megoldás, a szülő otthon maradhat a gyerekkel az őszi szünetben
9 éve Állandó problémája a kisgyerekes szülőknek, hogy iskolai szünetek alatt hová tegyék a gyerekeket - ha nincs segítség például nagyszülő formájában, akkor be lehet-e vinni a gyereket a munkahelyre? Milyen jogcímen maradhat vele otthon, ha szabadságaiból nem futja a sok szünnapra? - ennek nézett utána a munkajog.hu. Teljes cikk...
"Gyerekkel zsarolni a kormányt munkahelyi viták érdekében nem igazságos"
9 éve Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a negyvenedik kormányinfón azt üzente a tanároknak, hogy tárgyaljanak, és ne zsarolják a kormányt a gyerekekkel. A miniszter elismerte, hogy a Klik nem hibátlan, de ezt nem oldaná meg a vezető távozása, mert nem személyi problémáról van szó - írja az Index. Teljes cikk...
Hogyan lehet coacholni gyerekeket és vállrándító serdülőket?
9 éve Tovább megyek: hogyan lehet a probléma pontos és részletes ismerete nélkül megoldást találni? A megoldásközpontú brief coaching lehetővé teszi mindezt: hiszen feltárja az ügyfél (aki lehet felnőtt, gyerek, serdülő) vágyait arra vonatkozóan, hogy miként szeretné élni az életét, valamint sorra veszi mindazon, már meglévő erőforrásait, melyekre ennek eléréséhez szüksége van. Sajnos a magyar iskolák még nem alkalmaznak coachokat, holott Harvey Ratner és Denise Yusuf könyvének elolvasása után nyilvánvaló, hogy komoly változást hozhatnának az iskolai élet színterein. Teljes cikk...
Intelligensebb, akire figyel az apja
9 éve Magasabb az intelligenciájuk, könnyebben szocializálódnak azok a gyerekeknek, akik sok időt töltenek apjukkal. A korai években együtt töltött idő még a gyerek karrierjére is hatással lehet - tudatja az Index University of Newcastle kutatására hivatkozva. Teljes cikk...
Munkáltatókat, bérszámfejtőket is érinti a szabályozás megváltozása
10 éve Január elsejétől a családi adókedvezményt kizárólag olyan gyerek után lehet igénybe venni, akinek van adóazonosító jele - olvasható a Magyar Nemzet Online cikkében. Teljes cikk...
Megvan a megoldás a szakemberhiányra?
10 éve Az informatikai szakemberhiánnyal veszi fel a küzdelmet a BBC. Minden 11 éves gyereknek ingyen biztosítják a Micro:bit névre hallgató eszközt, mely a digitális technológia alapjaira képzi a fiatalokat, írja a hvg. Teljes cikk...
16 éven felüli gyerek után jár pótszabadság?
10 éve Az érdekelne,hogy a gyermekem 2014-ben töltötte a 16-ot és tartósan beteg (autoimmun betegség).Tavaly derült ki ez a betegség, a Heim Pálba volt 38 napot, de idén már nem jár rá semmilyen pótszabadság? A munkahelyen legalábbis ezt mondták. Jogos ez? Van közgyógy, két havonta kontrollra is járunk! Teljes cikk...
A főnök rokona a cégnél
10 éve „Az ott a főnök lánya (fia, veje, testvére, menye)!” - mire gondol az új dolgozó, amikor régebben ott lévő munkatársa eme – bizalmasan odasuttogott - szavakkal helyezi képbe? És hogyan viszonyuljon ehhez a helyzethez? Kár volna tagadni, hogy alapvetően negatív képzettársítások tapadnak ahhoz, hogy valaki a főnök rokona, s emellett az illető által vezetett és/vagy tulajdonolt cégnél dolgozik. Az első ösztönös feltételezésünk, hogy az ilyen személy a rokoni kötődése, és nem az objektív hozzáértése miatt került abba a beosztásba. Mert hogyan is tudná bárki a vérrokonát vagy házastársát elfogulatlan távolságtartással szemlélni? De valóban így van ez? S mindig boldog, elégedett lesz az, akinek a családja révén kikövezett karrierútja van? Ennek a mélyére igyekeztünk nézni. Teljes cikk...
Ha gyereke van, több maradt a zsebében
10 éve A családi adókedvezmény révén összesen mintegy 197 milliárd forinthoz jutott majd kilencszázezer szülő 2014-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) eddig rendelkezésre álló adatai szerint. Teljes cikk...
Otthonteremtési kedvezmény egy gyerekkel is
10 éve Az egygyermekes családok is kaphatnak otthonteremtési kedvezményt 2015 júliusától - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán kormányszóvivői sajtótájékoztatón. Teljes cikk...
4 milliót tennének félre a szülők, de ritkán sikerül
11 éve Egy felmérés szerint a magyar családok a gyermekek húszas éveinek elejéig igyekeznek pénzt gyűjteni önálló életük elindításához, a szülők terveiben 4 millió forint megtakarítása szerepel, ám átlagosan csupán az ehhez szükséges összeg harmadát, 82 ezer forintot tesznek félre évente. Teljes cikk...
Gyermekkel az irodába - családi nap a BT-nél
11 éve A BT (British Telecom) budapesti és debreceni alkalmazottai az őszi szünet első napján, gyermekeikkel együtt érkeztek munkahelyükre. A családi programnak az is célja volt, hogy betekintést adjon a gyermekeknek a munka világába, szüleik munkakörnyezetébe. Teljes cikk...
Cafetéria: több adót kell fizetnie a munkáltatónak jövőre
11 éve Nőnek a családi kedvezmények, mérséklődik viszont a cafetéria-rendszer kedvezménye, és változik az egész életre szóló életbiztosítások szabályozása is a személyi jövedelemadózás (szja) területén a kormány által kedden az Országgyűlésnek benyújtott jövő évi adótörvény-javaslat alapján. Teljes cikk...
Élményalapú programozó iskola nyílt gyerekek számára
11 éve A programozást egészen fiatal korban el lehet kezdeni; már az alsó tagozatosok is könnyen megtehetik az első lépéseket. Az ehhez szükséges tudást és az első sikerélményeket az idén indult, Budaörs és Gödöllő után az első fővárosi iskoláját nyitó Logiscool-ban szerezhetik meg a gyerekek. Teljes cikk...
Szja-kedvezmény: gyermekvállalásra ösztönöz
11 éve Tavaly összesen 1,1 millió szülő csökkentette adóját a gyermekek után igénybe vehető enyhítéssel, háromszázezer embernek pedig egyáltalán nem kellett adóznia - írta a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Kétgyermekesek figyeljenek: nőhet jövőre a jövedelmük!
11 éve Bejelentették, mennyivel emelik meg a családi adóalap-kedvezményt a kétgyermekesek esetében. Teljes cikk...
Határozott idejű szerződés miatt nem szülnek a nők?
11 éve A német családügyi miniszter szerint a határozott idejű szerződések növekvő száma okozta bizonytalanság miatt nem vállalnak gyereket a fiatal párok, írja a VG Online. Teljes cikk...
Iskolakezdési támogatás: az alapok
11 éve Közeleg az iskolakezdés, így aktuálissá válik a béren kívüli juttatások körében az iskolakezdési támogatásról gondolkodni. Teljes cikk...
Ha beteg a gyerkőc
11 éve Nemrég merült fel kérdésként a Facebook oldalon, írja Dolgozó Mami a HR Blogon, hogy mit lehet tenni, ha beteg lesz a gyermekünk. Joga van-e az anyukának, apukának eljönni a munkahelyéről, ha igen, milyen címszó alatt, s mit lehet tenni, ha a bölcsődében, óvodában állandóan beteg gyerekek között van a miénk, s így újra és újra távollétre kényszerülünk a munkahelyünkről. Teljes cikk...
Egy hét múlva véget ér az iskola, kezdődik a vakáció
11 éve Egy hét múlva véget ér a tanítás az iskolákban, és kezdetét veszi a közel két és fél hónapos vakáció. A diákok és a szülők idén is táborok sokasága közül választhatnak a szünidőben, az árakat tekintve az előző évhez képest a taborfigyelo.hu adatai szerint csökkenés tapasztalható. Teljes cikk...
Ha felnőttek, pénzt szeretnének keresni
11 éve Nem szeretnének űrhajósok vagy pilóták lenni a kisgyerekek, de azt pontosan tudják, hogy a jó munkakörnyezet és a barátságos légkör is fontos a fizetés mellett. Teljes cikk...
Egyre több a napközis gyerek
12 éve Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerint országszerte nő az igény az általános iskolákban szervezett délutáni foglalkozásokra. Teljes cikk...
A munka nem mindig kínál kiutat a szegénységből
12 éve Sok brit munkavállaló olyan keveset keres, hogy képtelen kikeveredni a szegénységből, annak ellenére, hogy folyamatosan van bejelentett munkaviszonya, és ez alapvetően meghatározza a szegény családokba született gyermekek kilátásait is - áll a brit kormány mellett működő illetékes szakbizottság csütörtökön ismertetett tanulmányában. Teljes cikk...
A cégek is csökkenthetik munkavállalóik nyári terheit
12 éve Idén is közel másfélmillió gyerek kezdte meg vakációját a tanév végeztével. A szülőknek ilyenkor is gondoskodniuk kell megfelelő felügyeletről, ami munkájuk mellett komoly kihívást jelent. Alapítványi és nagyvállalati vezetők szerint azonban már vannak értékes céges kezdeményezések a családok ilyen típusú terheinek könnyítésére - írja a portálunkhoz érkezett sajtóközlemény. Teljes cikk...
Óvoda helyett családi napközibe is járhatnak a 3-5 éves gyerekek
12 éve Családi napköziben is teljesíthető lesz az óvodáztatási kötelezettség a gyermek hároméves korától - döntött a parlament kedden, egyhangúlag elfogadva az LMP-hez tartozó független képviselők javaslatát a köznevelési törvény módosítására. Teljes cikk...
UNICEF: Minden második gyermek nélkülöz Magyarországon
12 éve Valamilyen szempontból minden második gyermek nélkülöz ma Magyarországon - derült ki a gyermekek jóllétéről szóló, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) hazai szervezete által készített 2012-es jelentésből, amely szerint leginkább a gyermekek szociális szükségletei vannak veszélyben. Teljes cikk...
A túl sokat tévéző gyerekekből antiszociális felnőttek válhatnak
12 éve A túlságosan sokat tévéző gyerekekből és kamaszokból nagyobb valószínűséggel válhatnak antiszociális és bűnöző viselkedésű felnőttek - derült ki az új-zélandi Otagói Egyetem tanulmányából. Teljes cikk...
Közszolgálati állás: kiváltságosok a gyermekesek
13 éve A német közszolgálatban előnyt élveznének a gyermekesek a kiválasztás során - adja hírül a Világgazdaság. Teljes cikk...
Munka kisgyermekkel: atipikus foglalkoztatási formákkal lehetséges
13 éve Az alacsony női foglalkoztatottság hátterében több tényező húzódik meg, az egyik az atipikus foglalkoztatási formák hiánya. Ezen változtatna egy most induló kísérleti program. Teljes cikk...
Elindult a Munka kisgyermekkel program
13 éve A közel kétszázmillió forintba kerülő program révén legalább száz kisgyerekes szülő kaphat minimum féléves munkát Közép-Magyarország területén. Teljes cikk...
Hol tanulnak a politikuscsemeték?
13 éve A hazai politikusok gyerekei közül van, aki egyszerű állami-önkormányzati iskolába jár, más külföldön tanul és olyanra is van példa, hogy a csemete már dolgozik - derül ki a Blikk összeállításából. Teljes cikk...
A dolgozó anyák egészségesebbek, mint otthon maradó társaik
13 éve A teljes munkaidőben dolgozó édesanyák egészségesebbek, mint az otthon maradó, csupán részmunkaidős állást vállaló vagy munkanélkülivé vált társaik - derült ki egy új tanulmányból. Teljes cikk...
Egykulcsos adó és családi kedvezmények: mire elegendők?
13 éve Az egykulcsos adónak és a gyermekek után járó kedvezménynek születésszámra való hatásáról, demográfiai problémák okairól beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban Pongrácz Tiborné, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatóhelyettese. Teljes cikk...
Így teszi elégedetté dolgozóit a Telekom
13 éve A Telekom munkatársi programjának keretében több száz gyermek vesz részt kedvezményes táborozáson. A cég elsősorban a munkatársi elégedettség növekedéséhez szeretne hozzájárulni, továbbá a telekomos családok gyermekelhelyezéssel kapcsolatos terheit kívánja csökkenteni. Teljes cikk...
A Jobbik bevezetné a szülőtámogatási életjáradékot
13 éve A Jobbik külön mentőcsomagot javasol a történelmi mélypontra süllyedt születésszám növelésére és a fiatalok nagy arányú kivándorlásának megállítására. Teljes cikk...
Szeptembertől új központ védi a betegek, gyerekek jogait
13 éve Az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főbb feladatai közé tartozna, hogy ellenőrizze az egészségügyi szolgáltatások hozzáférhetőségét és gondoskodik a betegek, ellátottak és gyermekek külön törvényben meghatározott jogainak érvényesüléséről, védelméről. Teljes cikk...
A kormány szerint az új adórendszer miatt született több gyerek
13 éve Az egykulcsos, arányos adórendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az egykulcsos adóval együtt bevezetett családi adókedvezmény ösztönzi a családokat a gyermekvállalásra, ami már a születések számának jelentős emelkedésében is megmutatkozik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön. Teljes cikk...
Kinek a feladata gondoskodni a dolgozó szülők gyermekeiről a vakáció idején?
13 éve Hamarosan megkezdődik a nyári szünet. A diákok táborok sokasága közül választhatnak, van, aki dolgozik. A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy több százezer "kulcsos gyermek" cselleng az utcán a nyári szünetben, mert szüleik dolgoznak, és nincs, aki vigyázna rájuk. Teljes cikk...
Meddig fogunk dolgozni a jövőben?
13 éve Nem változik 2013-tól a járandóság összege és adómentesek maradnak a nyugdíjak - jelentette ki Soltész Miklós. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára reagált az nyugdíjkorhatár emelését sürgető OECD-jelentésre is. Teljes cikk...
Táppénzcsalás vagy elbocsátás: ezek közül választhatnak a kórházban ápolt gyermekek szülei
13 éve Az alapvető jogok biztosa szerint a kórházban ápolt gyermek után is járnia kellene a gyermekápolási táppénznek, hiszen jelenleg csak a munkahelyük kockáztatásával, vagy táppénzcsalással tudnak a gyermek mellett maradni. Teljes cikk...
Nem dolgoznak, mert nincs hova rakni a gyereket
13 éve Szabó Máté ombudsman szerint a kisgyermekes szülők munkavállalását az nehezíti a legjobban, hogy a munkavégzés idejére nem tudják megoldani a gyermekek felügyeletét, mert "nincs elég bölcsőde, óvoda, illetve ami van, az túlzsúfolt". Teljes cikk...
Uniós pályázatok a rugalmas munkahelyek megteremtésére
13 éve A kormányzat a közelmúltban társadalmi egyeztetésre bocsátott négy, EU-forrásból finanszírozott pályázatot, melyek célja a nők társadalmi és gazdasági szerepvállalásának támogatása, elsősorban a rugalmas munkahelyek megteremtése révén - olvasható a lapunknak eljuttatott közleményben. Teljes cikk...
Romániában több mint 80 ezer gyereket érint a szülők kivándorlása
13 éve Több mint 80 ezer romániai gyerek kénytelen egyik vagy mindkét szülője nélkül élni amiatt, hogy külföldön vállaltak munkát, és nem vitték magukkal gyereküket - derül ki a román munkaügyi és szociális minisztérium adataiból. Teljes cikk...
Elbutul a Facebook-nemzedék?
13 éve Az írás elterjedésekor ugyanúgy aggódott az emberiség az elbutulás miatt, mint most a digitália korában. Pedig nem butábbak a mai gyerekek, csak megváltozott a gondolkodásmódjuk. Az iskolának egyelőre lövése sincs, mit kezdjen a digitális bennszülöttekkel. Interjú Gyarmathy Éva pszichológussal. Teljes cikk...
Szüleiknek kérnek munkát a gyerekek a Mikulástól
13 éve A bevásárlóközpontok, vagy egyéb helyek Mikulásainak ölébe csüccsenő gyerekek közül mind több kéri, hogy anyja vagy apja munkát kaphasson, legyen elég pénz a fűtésszámlára, jusson ennivaló. Játék helyett meleg kesztyű, csizma is szerepel jó pár gyermeknél a vágytárgyak között - írja az MTI nyomán a hir24.hu. Teljes cikk...
Mégis marad a szabadság a beteg gyermek után
13 éve A gyermek gondozása érdekében járó fizetés nélküli szabadságot a gyermek 10 éves koráig továbbra is igénybe lehet majd venni, és ugyaneddig jár a gyermekgondozási segély is a munka törvénykönyvéről szóló törvényjavaslat szerint - közölte Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön az MTI-vel. Teljes cikk...
Kisdiákok is jártasságot szerezhetnek a pénzügyekben
14 éve A K&H Csoport játékos pénzügyi feladatokkal várja a gyerekeket az ország egyik legnagyobb gyerekrendezvényén, a Kölyökparádén október 21. és 23. között a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A K&H standján a gyerekek megismerkedhetnek a K&H Vigyázz, Kész, Pénz! országos tudásversennyel, belenézhetnek az Ez kész! Pénz! című pénzügyi oktató rajzfilmsorozat legérdekesebb fejezeteibe, egy számítógépes játékkal pedig virtuális pénzérméket gyűjthetnek. Teljes cikk...
Itt vannak a legjobb női munkahelyek
14 éve Átadta a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség a legjobb női munkahelyeknek járó díjakat egy csütörtöki konferencián. A díjazottak a rugalmas munkaformák - részmunka, távmunka - alkalmazásával és a munka-magánélet egyensúlyának biztosításával érdemelték ki az elismerést. Teljes cikk...
Gondoskodóbb anyává válik, akit a munka edzett meg?
14 éve A II. világháborút követő demográfiai robbanás, a baby boom idején született nők többsége erősen támogatja felnőtt gyermekeit mind anyagilag, mind érzelmileg. Teszik ezt annak ellenére, hogy ők maguk sokkal fiatalabban szakadtak ki a családi fészekből, és kezdtek el munkát vállalni - írja az inforadio.hu. Teljes cikk...
"A gyermek a legfontosabb erőforrás"
14 éve Réthelyi Miklós szerint a legfontosabb erőforrásaink a gyermekeink; Magyarország csak akkor lehet sikeres és gazdag, ha elegendő gyermek születik, ezért el kell távolítani az akadályokat a gyermekek születése elől. Teljes cikk...
Rossz hír a dolgozó anyáknak
14 éve Egy amerikai tanulmány szerint háromszor nagyobb az esélye a megbetegedésnek azoknál a kisgyerekeknél, akiknek anyukájuk dolgozik - számol be az InfoRádió. Teljes cikk...
Már a januári bér után igénybe vehető a családi adókedvezmény
14 éve Amennyiben a munkavállalók már januárban nyilatkoznak a családi adókedvezmény igénybevételéről, a kedvezmény már a januári bér után érvényesíthető - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Teljes cikk...
Mit jelent a családi adóalap-kedvezmény?
14 éve Január elsejétől a gyermekek után járó adókedvezmény az adóalapot csökkentő tételként jelenik meg. A szülők megoszthatják ezt az adókedvezményt - hangzott el az InfoRádióban. Teljes cikk...
Hatszázezer szülő nem fizet szja-t jövőre
14 éve Az egygyermekes szülők 58 százalékának, a két gyermeket nevelők 68 százalékának, míg a háromgyermekesek 98 százalékának nem kell fizetnie személyi jövedelemadót jövőre. A január elsején életbe lépő új adórendszer gyermekkedvezményei 2011-ben több, mint hatszázezer szülőt mentesíthetnek az adófizetés alól, tudatja a Magyar Nemzet. Teljes cikk...
Gyermektelen és átlagos keresetű? - ennyit fog hazavinni 2011-ben
15 éve Az adóváltozások és az infláció növekedése miatt legalább 350 ezer forintos bruttó bér kell, hogy a fizetés megőrizze vásárlóértékét. Egy gyermektelen munkavállaló az idei bruttó átlagbérrel számolva havi ötezer forinttal kevesebbet kap majd kézhez, olvasható a Népszabadság cikkében. Teljes cikk...
Gyerekekkel dolgoztató koldusmaffiát számoltak fel
15 éve Romániai gyerekeket utcai lopásra és koldulásra kényszerítő bandát számolt fel a londoni rendőrség. A társaság a hatósági gyanú szerint azzal az ajánlattal keresett meg szegénységben élő romániai családokat, hogy pénzt kereshetnek, ha külföldre engedik gyermekeiket - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Nem könnyű egyszerre tanulni és anyának lenni
15 éve Nem könnyű egyszerre tanulni és anyának lenni, bár hazánkban léteznek kismamabarát felsőoktatási intézmények. A tudósok aggódnak a népsségfogyás miatt, ezért indítványozzák az egyetemisták gyerekvállalásának támogatását, jelenti a Népzabadság. Teljes cikk...
Óvodák kontra dolgozó szülők: rémálom a nyári szünet?
15 éve A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete szerint az óvodák egy hónapos bezárása törvénysértő, mert az állami költségvetés 251 munkanapot finanszíroz számukra, így valójában egyetlen intézményben sem lehetne nyári szünetet tartani - cikkezik a Népszabadság. Teljes cikk...
Figyelem! Jövőre újra három évig jár a gyes
15 éve A kormány 2012-től visszaállítja a három éves gyest és más kedvezménnyel is támogatja a családokat. Teljes cikk...
Nyári szünet: ki vigyáz a dolgozók gyerekeire?
15 éve A dolgozó szülőnek nincs annyi szabadsága, hogy gyermeke mellett maradjon nyári szünetben, már pedig az óvodák, iskolák nem az anyák munkaidejéhez igazítják a nyitva tartásukat - hívja fel a figyelmet a gyermekek veszélyeztetettségére a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete. Teljes cikk...
Mennyibe kerül a családalapítás?
15 éve A gyermekvállalás vágyát elsősorban az egzisztenciális félelmek szorítják háttérbe. Ez a probléma leginkább a nőket érinti: nem érzik biztonságban munkahelyüket, és úgy gondolják, kisgyerekkel hátránnyal indulnak egy állás megpályázásakor - derül ki a Generali-Providencia Zrt. kutatásából. Teljes cikk...
Részmunkaidőben dolgozhatnak az anyák
15 éve A kormányszóvivő szerint a Bajnai-kormány foglalkoztatást bővítő intézkedései nyomán már részben megvalósult az a cél, hogy gyermeküket nevelő édesanyák részmunkaidőben dolgozhatnak; idén januártól ugyanis a közszférában - a szülő kérésére - kötelező részmunkaidőben foglalkoztatni a gyes-ről, gyed-ről visszatérőket. Teljes cikk...
A részmunkaidőben dolgozó anyák gyerekei egészségesebbek
15 éve Egy szerdán közzétett ausztrál tanulmány eredménye szerint a részmunkaidőben dolgozó anyák gyerekei egészségesebbek, mint a teljes állásban tevékenykedő anyáké, illetve azoké, akik egyáltalán nincsenek állásban. Teljes cikk...
Szüleik munkahelye miatt aggódnak a gyerekek
15 éve A gyerekeket is foglalkoztatja a munkanélküliség - derült ki egy németországi felmérésből. Teljes cikk...
Visszaszorulnak a hagyományos szakmák
16 éve Míg negyedszázaddal ezelőtt az akkori gyerekek legtöbbje tanár akart lenni, a mai tinédzserek célja már az, hogy híressé váljanak. Egy nagy-britanniai kutatás rávilágított: a hagyományos szakmák visszaszorulóban vannak: ügyvéd a nebulók kilenc százaléka lenne, az orvosi pályát pedig csak hat százalák választaná, tudósít az InfoRádió. Teljes cikk...
Céges bölcsődék és a családi napközik jelenthetik a megoldást
16 éve Tíz-tizenötezerrel kevesebb bölcsődei férőhely van, mint amennyire szükség lenne. Ráadásul a bekerülési feltételek sem egységesek: van, ahol a szociális helyzet, a jövedelem, a várólistán elfoglalt hely, a testvérek száma dönt, van, ahol munkavállalói igazolást kérnek. Egyesek szerint érdemes lenne adókedvezményekkel érdekeltté tenni a cégeket, hogy (újra) létesítsenek bölcsődéket, vagy vásároljanak férőhelyeket - írja a Népszabadság. Teljes cikk...
Magánóvoda: divat vagy szükséglet?
16 éve Az államilag fenntartott intézmények férőhelyei korlátozottak, így sok szülő kénytelen magánóvodába járatni csemetéjüket. Míg mások csak a divat kedvéért választják ezt az utat, hiszen a gyerekek itt nyelv-, és balettórákon vehetnek részt, de lovagolni is megtanulhatnak. Igaz, van, ahol ez havi 74 ezer forintba kerül - a különórák és az étkezés nélkül. Teljes cikk...
Jövőre már több mint egymilliárd ember fog éhezni
17 éve Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szeptemberben 925 millióra becsülte azok számát, akik nem jutnak elegendő táplálékhoz. Teljes cikk...
13 éves gyermeket foglalkoztattak feketén egy autópálya építkezésen
17 éve Bejelentés, valamint munkaszerződés nélkül dolgozott a közelmúltban a Nagykanizsa térségében zajló autópálya építkezésen 19 segédmunkás - tájékoztatta lapunkat az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF). Teljes cikk...
Ingyen balesetbiztosítás a gyerekeknek
17 éve Az iskola kapui hamarosan bezárulnak és megkezdik a gyerekek a vakációt. Azok a szülők, akiknek munkáltatójuk Ticket Service utalvánnyal ad támogatást az iskolakezdéshez, nyugodtabbak lehetnek. Az Accor Services Magyarország Kft. beiskolázási utalványa mellé most balesetbiztosítást kapnak a gyermekek. Teljes cikk...