
A műszakvezetők nem csak a gyártás vezetői, fontosabbak ennél, sokszor rajtuk múlik, hogy a soron dolgozók bemennek-e másnap dolgozni. Ezért a vállalatok közül néhány már ráébredt, hogy a fluktuáció csökkentése érdekében képezni és segíteni kell őket. Általában a munkavállalók a céget választják, de a vezetőjüket hagyják ott", ezért fontos a műszakvezetők szerepe - mondja Ujváry András, a témában jártas tréner cég, az Exline Kft. vezetője, aki megosztotta velünk a Man at Work Kft-vel közösen végzett munkájuk tapasztalatait.

Az elmúlt egy évben elkezdett pezsegni a magyar LinkedIn is, egyre több szakmai megnyilvánulást, beszélgetést, vitát lehetett olvasni a szakmai közösségi portálon. Ennek a mozgásnak az egyik katalizátora Balogh Péter, üzleti angyal és startup tanácsadó, aki rendszeres #startupcoelho bejegyzéseivel motivált reakcióra, gondolkodtatott el sokakat a munkavégzés és a vezetés témájában. Ahogy ő írja „Túltolt gondolatok cégekről, vezetésről, csapatokról”. A HR Portal Balogh Pétert kérdezte, többek között arról, hogy vajon a diskurzus megindulása után várható-e, hogy a vezetői gondolkodásban is elindul egy változás?
Két tűz között áll a HR: a dolgozók gyakran nem bíznak benne, a vezetők pedig kételkednek a szavaiban. Pilita Clark, a Financial Times újságírója... Teljes cikk
Közös megegyezéssel, december elsejei hatállyal távozik az RTL Magyarországtól Endrei-Kiss Judit, a szervezetért felelős vezérigazgató-helyettes... Teljes cikk
A HR vezető feladata lassítani a túl sok szervezeti változáson, meghallgatni, a miértről kérdezni, hosszú távon gondolkodni. De hány szerepet is... Teljes cikk
Mi a HR szerepe egy gyártó cégnél és melyek az elvárások felé az ügyvezetőtől? Hol tart és milyen hatása lehet az automatizációnak? Három... Teljes cikk
Kellenek a cégeknek az innovációhoz, a folyamatos megújuláshoz. Technológiai tudásuk, gyorsaságuk bámulatos, magabiztosak állásinterjún. Mégis... Teljes cikk