kapubanner for mobile

92 cikk a(z) humánerőforrás igazgató címkével - 1. oldal

Új HR és Brand igazgató az idén 20 éves euJobs HR-Groupnál

1 éve Dr. Király Zsolt gazdasági agrármérnök és mérnök-tanár végzettséggel rendelkezik, PhD fokozatát gazdálkodás- és szervezéstudományokból szerezte. Az euJobs HR-Group új HR és Brand igazgatója 20 év oktatási szektorban eltöltött idő után csatlakozik az idén 20 éves cégcsoporthoz. Teljes cikk...


Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

1 éve Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a hivatásba. Szalavics Mariann a Nemzeti Adó- és Vámhivatal erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettese a HR Portálnak elmondta, hogy toborzásban a fiatalok megszólítására helyezik a hangsúlyt állásbörzéken, a közösségi médiában, szeretnének csökkenteni a 47 éves átlagéletkoron. Évente 600-800 munkavállalót vesznek fel. Az elnökhelyettes a HR Portálnak elmondta, milyen munkakörökre keres új kollégákat a NAV, és mit ajánl nekik munkaadóként. Teljes cikk...


Új HR vezető a MOL Magyarországnál

1 éve Március 1-től új HR vezető kerül kinevezésre a MOL Magyarország élére Bán Zoltán személyében, aki Bauer Dávidot váltja a cégnél. Teljes cikk...


Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

1 éve HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző évhez képest. Ugyanakkor a munkaerőpiaci mozgások követése, ideértve a harmadik országbeliek foglalkoztatását, kihívást jelent a vállalat számára is. Ennek részleteiről, a munkahelyváltási trendekről, valamint a mesterséges intelligencia alkalmazásáról beszélgettünk Kalmár Ákossal, a Continental Csoport magyarországi HR igazgatójával. Teljes cikk...


Új HR vezető a Praktikernél: Nagy-Jakab Andrea váltja Márton Katalint

1 éve Új HR és CSR Igazgatót nevezett ki a Praktiker Nagy-Jakab Andrea személyében, aki többéves tapasztalattal rendelkezik nagyvállalatok emberi erőforrás irányításában. Teljes cikk...


Új HR-igazgató a Central Médiacsoportnál

2 éve Jövő év január elsejétől Buláth Zsolt tölti be a Central Médiacsoport HR igazgatói pozícióját. A szakember mintegy 23 éve dolgozik HR területen és a Affideától érkezik a lapkiadóhoz. Az eddigi HR vezető Jurida Petra pszichológusként folytatja. Teljes cikk...


Új HR-igazgató az Euronics-nál

2 éve Az Euronics új szakembereket nevezett ki a szervezeten belüli kulcsfontosságú vezetői pozíciókba. A 100 százalékban magyar családi tulajdonú cég egy generációváltást követően több fontos menedzsmentfunkcióban is frissítéseket hajtott és hajt végre. A vállalat ennek a folyamatnak újabb állomásaként most Somogyvári Mónika HR-igazgatót és dr. Pletenyik Zoltán jogi és compliance igazgatót üdvözli a csapatában. Teljes cikk...


Új marketing- és HR-igazgatót nevezett ki az Auchan

2 éve Az országos HR-igazgatói teendőket Sós Gabriella veszi át az Auchan Magyarországnál, Széll Hajnalka pedig az országos marketing és vásárlói kapcsolatok igazgatója lesz. Teljes cikk...


Új HR-vezető a CETIN Hungary Zrt.-nél

2 éve A független, integrált telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató CETIN Hungary Zrt. új HR igazgatót nevezett ki Erdélyi Emőke személyében. A humánerőforrás-menedzsment területén közel húsz évnyi tapasztalattal rendelkező szakember június 30-án csatlakozott a vállalathoz. Teljes cikk...


Csoport HR igazgatóval erősít az AutoWallis

2 éve Júniustól Csoport HR igazgató koordinálja az AutoWallis Csoport humánmenedzsment tevékenységét. Az újonnan létrehozott pozíciót a jelentős autóipari tapasztalattal rendelkező Erdélyi Aranka tölti be, akinek többek között az AutoWallis szervezetfejlesztésének támogatása lesz a feladata. Teljes cikk...


Személyre szabott dolgozói élmény vs. egyszerűsítés: hogyan férnek meg egymás mellett? - Belley Éva, a Deutsche Telekom IT Solutions új HR vezetője

2 éve Belley Éva 2023. januárjában lett a DT-ITS HR igazgatója, de összességében már 15 éve dolgozik a cégnél és jogelődjénél különböző pozíciókban. 100 fős HR-es csapatért és 5500 munkavállalóért felel. Tavaly 1100 fővel bővült a cég. HR vezetőként a dolgozói élményt, az adatalapú döntéseket tartja fókuszterületeknek. Teljes cikk...


Új humánerőforrás-igazgató az eMAG-nál

2 éve 2023. januárjától Váradi Csilla tölti be az eMAG Magyarország humánerőforrás-igazgatói tisztségét: a Foodpandától érkező szakember első feladatai közé tartozik a vállalat új székházba költözésének, illetve az új, high-tech logisztikai központba való átköltözés támogatása. Teljes cikk...


Új HR igazgató Deutsche Telekom IT Solutions-nél

2 éve 2023. január 1-jétől Belley Éva tölti be a Deutsche Telekom IT Solutions (DT-ITS) VP HR pozícióját. Az elmúlt időszakban megbízott HR vezetőként dolgozó szakember több mint másfél évtizede a DT-ITS csapatának tagja. Teljes cikk...


Új HR vezető a Rossmann-nál: emberközpontúság és digitalizáció

2 éve „Keresem a kihívásokat és az új feladatokat, nem félek megkérdőjelezni folyamatokat, és a népszerűtlen dolgok kimondásától sem riadok vissza – ha ez előre visz. A kereskedelemben nőttem fel – a Rossmann szíve az értékesítés, így számomra kiemelten fontos a bolti és a logisztikai kollégák között eltöltött idő, a tőlük érkező visszajelzések felhangosítása a szervezeten belül. Az elmúlt időszakban csak egy dolog volt biztos, a változás – járványhelyzet, háború, munkaerőhiány – ezek mind komoly kihívások elé állítják a kollégákat és a munkaadókat egyaránt. A HR szerepe és felelőssége, hogy ezeket a változásokat a kollégák összetartó csapatban, komoly biztonsági hálóval a hátuk mögött éljék meg, és a változásokból mindenki profitáljon, tanuljon és fejlődjön" - mondja Kiss Judit, a Rossmann új HR vezetője. Vele és Németh Kornéllal a vállalat egyik ügyvezetőjével beszélgettünk. Teljes cikk...


A 20 legbefolyásosabb magyar HR vezető

3 éve Nagy projektre vállalkoztunk év elején. Sokféle iparági és szakmai lista készült már Magyarországon, ám a legbefolyásosabb HR vezetőket még senki sem vette sorra. Mi - a leglátogatottabb HR szakmai portálként - feladatunknak éreztük, hogy ezt elkészítsük. Íme a nagy lista! Teljes cikk...


Női karrierút HR igazgatóként

3 éve A Női Karrierutak sorozat harmadik adásának vendége már úgy ismeri a HR-t, mint a tenyerét: végigjárta a karrier lépcsőket, melynek köszönhetően hiteles, gyakorlati tapasztalaton alapuló tudásra tett szert. Bogosi Edit, a Magyar Cetelem Bank Humánpolitikai igazgatója. Teljes cikk...


Új HR vezető a DVM groupnál

3 éve Budai Gyöngyvér 2022 tavaszán HR vezetőként csatlakozott a DVM group csapatához. Teljes cikk...


Új HR vezető a magyarországi Continental csoportnál

3 éve Kalmár Ákos Sarah Fachet-től veszi át az országos HR vezetői feladatokat. Teljes cikk...


Van, ahol egy család három generációja is nálunk dolgozik - Lana Faust Krizan, a MOL Csoport HR vezetője

3 éve Szülési szabadságról tért vissza a MOL-csoport legmagasabb HR pozíciójába. Tizenegy éve van a vállalatcsoportnál, hisz a józan észben, az empátiában és a közösség erejében. Ugyanakkor látja a szervezet kihívásait, mint például az elöregedés és az iparág vonzóságának csökkenése. Ezért tartja kiemelten fontosnak a tudásátadást és az új generációk bevonzását. Interjú Lana Faust Krizannal, a MOL-csoport HR igazgatójával. Teljes cikk...


Hogyan változtak az elvárások a HR-rel szemben? - aki válaszol: Berzsenyi Márta

5 éve A koronavírus járvány által generált változások izgalmas dinamikákat hoztak a szervezetek működésében. Hogyan, milyen HR folyamatokat alakított át a járvány? Hogyan változtak az elvárások a HR-rel szemben? Ezekre a kérdésekre válaszol HR Szubjektív rovatunkban Berzsenyi Márta, az Avis Budget Group BSC Kft. HR igazgatója. Teljes cikk...


Jurida Petra lesz a Central Médiacsoport HR-igazgatója

5 éve 2020. október 15-től dr. Jurida Petra lesz a Central Médiacsoport HR-igazgatója. A vállalat eddigi médiajogásza Kárpáti Diánát váltja, aki távozik a cégtől. Teljes cikk...


HR igazgatót keresünk - amikor a HR-est fejvadásszák

5 éve Kicsit megpróbálunk a kulisszák mögé nézni: milyen az, amikor egy cég HR vezetőt keres? Hogyan dolgoznak ilyen esetben a fejvadászok? Milyen az asztal másik felén ülni, amikor a HR-est interjúztatják? Hogy éli meg? Hogyan hat ki ez saját hozzáállására a jelöltekhez? Teljes cikk...


HR vezetők rendkívüli helyzetben (6.) - Steványik Tamás, ELMŰ-ÉMÁSZ

5 éve “Senkit sem bocsátottunk el, és bért sem csökkentettünk” - mondja Steványik Tamás, a 2900 fővel működő ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport HR igazgatója. Ő maga március 16-a óta nem járt az irodában, a napi munkaterhelése nőtt. Milyen intézkedéseket hoztak meg a koronavírus-helyzetben? Milyennek látja a skype-os meetingeket? Mi maradhat meg tartósan abból, ahogyan most dolgozunk? Teljes cikk...


Új HR igazgatót nevezett ki a Talentuno

5 éve Sokoldalú, számos iparág vállalati kultúráját, valamint a startupok világát is jól ismerő szakember csatlakozott a Talentuno vezetőségéhez: Gulyás Kriszta coach karrierjét tette félre, hogy a nemzetközi kiugrás előtt álló HR tech startup emberi erőforrásokért felelős vezetője legyen. Teljes cikk...


Varga Csaba a Danubius Hotels új HR-igazgatója

5 éve Varga Csabát nevezték ki a Danubius Hotels emberi erőforrások igazgatójának 2020. április 1-től. Helyére, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel klaszterének élére Szabó Áron érkezik az MTÜ-től. Teljes cikk...


Aki válaszol: Erdei Kata

5 éve HR Szubjektív rovatunkban Erdei Kata, a Richter Gedeon Nyrt. HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Endrei-Kiss Judit, a Telenor Magyarország HR vezérigazható-helyettese kérdésére: "Mekkora kihívást és lehetőséget jelent megújítani egy olyan tradicionális nagyvállalatot, amilyen a Richter?" Teljes cikk...


Aki kérdez: Branyiczki Imre

5 éve HR Szubjektív rovatunkban Branyiczki Imre, az EPAM Systems Kft. HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Szabó Zsuzsanna, a Transferwise HR vezetője kérdésére: "Hogyan gondolkodik az EPAM a korai tehetséggondozásról és milyen bevett gyakorlatokat, sikersztorikat osztana meg?" Teljes cikk...


Új HR igazgatót igazolt a LogMeIn

6 éve A magyar alapítású, mára globálisan is meghatározó IT vállalattá fejlődött LogMeIn új vezetővel bővítette hazai menedzsmentjét. Erdelics Tímea az Avis Budget Group BSC HR igazgatói pozíciójából váltott céget és iparágat, hogy tovább erősítse a LogMeIn hazai fejlesztőközpontjának vezetését - derül ki a cég sajtóközleményéből. Teljes cikk...


Mosoly, Mázli, Bátorság, HR

7 éve Márton Katalin hatalmasakat mosolyogott. Egyszer beleírtam az interjúba, hogy Mosolyog, de egyszerűbb odaképzelni minden válaszához. A Praktiker HR vezetője beszélt a szülőföldjéről, családjáról, munkájáról, és arról, hogyan dinamizálja az embereket. Biztosan azért kerekedett ennyire jó kedve, mert mindezeket szereti. Mekkora Mázli-ja van? - valóban, és ez a szó is szerepet kap az interjúban. Teljes cikk...


Márton Katalin, a Praktiker HR igazgatója

7 éve Márton Katalin idén év elején lett a Praktiker HR vezetője, aki vallja, hogy dolgozni élmény. Hisz a szívvel-lélekkel-hittel végzett munkában és a mérőszámokban, amelyek megmutathatják ennek a munkának az eredményét. Karrierét a Praktikernél kezdte, mint a vállalat első HR menedzsere, majd 17 év után tért vissza a céghez, immár a legfontosabb humánerőforrás pozícióba. Teljes cikk...


Aki kérdez: Heiszmann Henrietta

7 éve HR Szubjektív rovatunkban Heiszmann Henrietta, az Extreme Digital HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Hámori Judit, az Indra Consulting / Impact Works, HR és Recruitment stratégiai tanácsadója kérdésére, hogy mik egy üzletstratégiai transzformációban lévő hazai nagyvállalat legfontosabb HR vezetési szempontjai? Teljes cikk...


Továbbra is az ember a legfontosabb

8 éve A gyorsan változó vásárlói igények és az egyre élesebb verseny miatt az olaj és gázipari cégek stratégiaváltásra kényszerültek. A piaci trendek folyamatos elemzése által a MOL HR csapata innovatív ötleteket és új szolgáltatásokat kínál csoport szinten, a szervezet hosszú távú stratégiai célkitűzésének elérése érdekében. A globális Freshhh verseny és a Growww program hatékony eszköznek tűnnek a tehetségek bevonzása és megtartása terén. Hiszen előbbin 2016-ban több mint 2000 csapat mérkőzött meg, több mint 50 országból. A Growww programban pedig több, mint 10 országból 188 frissdiplomást vettek fel. A HR szervezet célja a kollégák folytonos fejlesztése, mely a cég fenntartható növekedését biztosítja. Interjú Zdravka Demeter Bubaloval, a MOL csoport HR igazgatójával. Teljes cikk...


Aki kérdez: Katona Szilvia

8 éve HR Szubjektív rovatunkban Katona Szilvia, a Legrand Zrt. HR igazgatója kérdez, miután válaszolt Dienes Mirtill, az NP Hungária HR vezetője kérdésére, hogy milyen új eszközökkel teszik vonzóvá a céget. Teljes cikk...


Új vezetők a Lapcomnál

8 éve Új vezetőket nevezett ki a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország napilapok élére a Lapcom Zrt., valamint új szakember tölti be a stratégiai igazgatói posztot - írja az MTI. Teljes cikk...


Miért jó, ha a dolgozó is dönthet?

8 éve A dolgozók közti együttműködés javítása, a munkavállalók felhatalmazása és az ehhez szükséges folyamatos fejlesztés került középpontba a METRO Kereskedelmi Kft.-nél, mely minden téren vevőközpontú szemlélet kialakítására törekszik. Ebben az árufeltöltőtől a pénztároson át, az áruházigazgatóig és a legfelsőbb cégvezetésig mindenkinek szerepe és feladata van. A szervezeti változások által okozott HR kihívásokról, a kialakított stratégiáról, értékvezérelt működésről beszélt a HR Portalnak Veszprémi Gábor, a kereskedelmi cég HR igazgatója. Teljes cikk...


Veszprémi Gábor, a METRO Kereskedelmi Kft. HR igazgatója

8 éve Veszprémi Gábor a METRO Kereskedelmi Kft. pár hónapja kinevezett HR igazgatója korábban 18 évet töltött el az FMCG szektorban, a British American Tobbaco-nál, szintén HR területen. Gábor végigjárta a szakma specialista pozícióit, később pedig HR igazgatóként dolgozott Szerbiában és Lengyelországban is. Teljes cikk...


7000 munkavállalóért felel az Auchan új HR igazgatója

8 éve Ez év elejétől Széll Hajnalka tölti be az Auchan Magyarország Kft. HR-igazgatói pozícióját, így a francia áruházlánc közel hétezer munkavállalójáért felel új feladatkörében. Az új vezető szerint vállalata humán erőforrás politikája akkor lehet sikeres hosszútávon, ha képes stabil jövőképet biztosítani minden dolgozójának. Ennek a jövőképnek alappilléreit a szakmai fejlődés biztosításában és a karrierút támogatásában látja. Fiatal női vezetőként és édesanyaként pedig mindezt az esélyegyenlőség jegyében kívánja megvalósítani. Teljes cikk...


Új vezető tölti a TriGránit HR igazgatói posztját

8 éve Dr. Páldi Tamás tölti be 2017. január 9-edikétől a TriGránit HR igazgatói pozícióját. Az új vezető Budapesten, Pozsonyban, Krakkóban és Varsóban egyaránt felelős a cég HR feladatainak irányításáért, írja az irodakereso.info. Teljes cikk...


Tarnai Tamás, az Apollo Tyres Gyöngyöshalászon épülő gyárának HR igazgatója

8 éve Tarnai Tamás földrajz, történelem, geológia szakon végzett, karrierjét kutatógeológusként kezdte. A MOL-nál került először HR területre. Mielőtt 2016 őszén az Apollohoz igazolt, öt évig a Magyar Suzuki Zrt. HR igazgatója volt. A HR területén az édesapja a példaképe, aki a GE és a Knorr-Bremse HR-vezetőjeként dolgozott. A kollégák motiválásának feladata áll hozzá a legközelebb. Teljes cikk...


Ujvári Beáta, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz humán erőforrás igazgatója

9 éve Ujvári Beáta, a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz humán erőforrás igazgatója több mint 15 éves karrierje során a szakma minden területét végigjárta. A coachingnak kiemelt fontosságot tulajdonít HR-esként; jelenlegi pozíciójában is e szemlélet cégen belüli meghonosítása a célja. Teljes cikk...


Új HR vezető a Libri-Bookline-nál

9 éve Május elsejétől Szeleczky Noémi a Libri-Bookline Nyrt. új HR igazgatója. A szakember majd 10 éves tapasztalattal rendelkezik HR területen. Teljes cikk...


Ujvári Beáta a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz HR-igazgatója

9 éve 2016 májusától Ujvári Beáta tölti be a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz Kft. humán erőforrás igazgatói posztját, közölte a cég. A szakember 2015 decembere óta dolgozik a magyar ásványvízpiac két vezető vállalatánál zajló integráció HR-vonatkozásainak összehangolásán. Teljes cikk...


Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Hungary HR-igazgatója

9 éve Tavaly ősz óta a Vodafone Magyarország HR-igazgatója. 30 fős HR-csapatot irányít a közel 2000 fős telekommunikációs vállalatnál. HR-es-szakmai tapasztalatát a BAT (British American Tobacco) dohányipari cégnél szerezte, ahol 18 évet töltött különféle HR-es pozíciókban és vezetői posztokon. Több évig élt és dolgozott Svájcban, jelenleg Budapesten lakik férjével és két – 15 és 12 éves – lányával. Teljes cikk...


Tatár-Kiss Klára, Citi Magyarország HR-igazgatója, a Citi Szolgáltató Központ HR-vezetője

9 éve Tartalomban, eredményekben gazdag és kalandos pályafutás képe rajzolódik ki Tatár-Kiss Klára portréjából. A HR-vezető szerint nehéz döntést hozott meg néhány éve, amikor úgy döntött, hogy Londonból visszatér Magyarországra és utazási szempontból egy nyugodtabb” munkakört választ a pörgős, kontinenseket átívelő szakmai életút helyett. Teljes cikk...


Szende Csaba, az Eaton EMEA Üzleti Szolgáltató Központ HR igazgatója

10 éve Szende Csaba több, mint tíz éve dolgozik multinacionális cégeknek különböző HR-szakértői és HR-vezetői pozíciókban. Egyik fő mottója a Life Long Learning, melynek jegyében a humánpolitikai MSc diploma "kiegészítéseként" Munkajogi Szakokleveles Tanácsadó képesítést szerzett a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Teljes cikk...


A HR-folyamatokat ma már nem a HR irányítja

10 éve Hogyan lehetséges, hogy az SAP-nél ma kétszerannyi munkavállalóra feleannyi HR-es jut, mint néhány évvel ezelőtt? Az SAP HR-igazgatója cikkében olyan HR-folyamatokról ír, melyeket már nem a HR, hanem maguk a dolgozók irányítanak. Hogyan egyszerűsített az SAP és mi ebben az IT szerepe? Teljes cikk...


Gyakornokként, egy startup-kultúrájú vállalatnál

10 éve Külön felkészítés nélkül kapta Timaffy Balázs - akkor még elsőéves egyetemista - a szervezeti egységétől azt a fajta bánásmódot, amely abban segítette őt, hogy ne csak maga a munkahely legyen a számára kellemes fogalom - azt is ennek a közösségnek köszönheti, hogy harmadik éve szeret bejárni, tanulni. Sőt, ő az, aki a lehetőségei ellenére sem tervezi azt, hogy külföldre megy a diploma megszerzése után. Az NNG által biztosított, vállalati lehetőségekről, fejlesztési irányokról beszélgettünk – a fiatalember mellett – Magyari Andreával, a cég HR igazgatójával. Teljes cikk...


Aki kérdez: Molnár Emese

10 éve HR Szubjektív rovatunkban Molnár Emese a Sanofi HR igazgatója kérdez, miután Dr. Juhos Andrea a Lee Hecht Harrison Hungary Career Consultants Kft. ügyvezető partnere, coach kérdésére válaszolt. Teljes cikk...


Szépkúti László, a Flextronics GSS HR-igazgatója

11 éve Több mint négy éve tölti be Flextronics International Kft. GSS egységének HR-igazgatói posztját Szépkúti László, aki több mint másfél évtized tapasztalatot tudhat magáénak az elektronikai és gépipari vállalatok HR-vezetésében. Teljes cikk...


Régi-új HR-vezető az SAP-nál

11 éve Horváth Krisztinát választották az SAP Hungary Kft. HR-igazgatójává. A szakember ezt megelőzően ideiglenes vezetőként látta el feladatait a több mint 500 főt foglalkoztató szoftvervállalatnál. Teljes cikk...


Láng Zsolt, a Coca-Cola HBC HR-igazgatója

11 éve Láng Zsolt 10 év alatt különböző európai országokban szerzett HR szakmai tapasztalattal a háta mögött a tehetséggondozásra és a HR Business Partneri szerepre fókuszálva jutott el pályáján a Coca-Cola HBC HR Igazgató pozíciójáig. Több cégnél sikerrel vett részt nagyobb változásmenedzsmenttel járó projektekben és szervezeti átalakításokban. Erőssége a logikus gondolkodás, az üzleti szemlélet és az eredménycentrikus hozzáállás. Kiemelt figyelmet szentel saját csapatának, hiszen a kitűzött célokat az ő személyes sikereiken keresztül éri el. Teljes cikk...


Nincs két egyforma munkanapom - így zajlik Jakobsen Petra, a Bonafarm HR-igazgatójának egy napja

11 éve Hogyan zajlik a HR-vezető egy napja? - sorozatunk újabb részében Jakobsen Petra, a Bonafarm cégcsoport HR-igazgatójának egy napjába nyerhetünk betekintést. Petra munkanapja 9-kor indul és a 17-18 óráig tart – majd gyakran a gyerekek lefektetése után még folytatódik. De igyekszik minden napjába sportot, gyerekekkel közös programot és a férjével való beszélgetést is beilleszteni. Teljes cikk...


Nálunk nem dolgoztatják halálra a gyakornokokat

11 éve Tavaly nyáron Londonban egy 21 éves német banki gyakornok meghalt, miután 3 éjszakát egymás után végigdolgozott. Ez az eset világított rá a gyakornokok foglalkoztatásának sajátosságaira. Nálunk előfordulhat-e ilyen eset, hogyan dolgoznak, dolgoztatják a banki pályakezdőket, gyakornokokat? Erről beszélgettünk Ráczné Szőke Ildikóval, a Raiffeisen Bank Zrt. HR igazgatójával. Teljes cikk...


Aki kérdez: Kaszás Helga

11 éve HR Szubjektív rovatunkban Kaszás Helga, az Eurest Kft. HR- és kommunikációs igazgatója kérdez, miután Siba Balázs, nonprofit és felnőttképzési tanácsadó, a GROW Civil Support Nonprofit Kft. szervezetfejlesztője kérdésére válaszol. Teljes cikk...


Tóth Tünde, a BAT Szerbiáért, Montenegróért és Bulgáriáért felelős HR-igazgatója

11 éve Tóth Tünde mögött fiatal kora ellenére sokrétű nemzetközi tapasztalat áll. A szakember 2006. óta dolgozik a BAT-nál (British American Tobacco), 2013 márciusától tölti be a Szerbiáért, Montenegróért és Bulgáriáért felelős HR-igazgatói posztot. Portréjából kiderül, melyek karrierje legfontosabb mérföldkövei, beszámol szakmai hitvallásáról, és arról is, mire a legbüszkébb HR-vezetőként. Teljes cikk...


Új HR-igazgató a Microsoft Magyarországnál

11 éve 2014 januárjától Friedl Zsuzsanna lesz a Microsoft Magyarország HR-igazgatója. Elődje, Fekete Judit, 2009 áprilisa óta töltötte be a posztot, írja a cég közleményében. Teljes cikk...


Jakobsen Petra, a Bonafarm cégcsoport HR-igazgatója

12 éve Jakobsen Petra közel 17 éve dolgozik HR-vezetőként. Karrierjében olyan cégek szerepelnek, mint a Shell, a PepsiCo, a Digital Equipment (ma HP), a Citibank és a GE. Utóbbinál 13 évet töltött európai szintű igazgatói pozíciókban. Teljes cikk...


Mezőközy András, a Dunaferr HR-igazgatója

12 éve Mezőközy András HR-es pályafutása „állomásokban, így tapasztalatokban is gazdag. 2012 óta dolgozik a Dunaferrnél, ahol a legnagyobb feladat jelenleg a létszámleépítés megszervezése. Tudta mit vállal, mikor a pozíciót elfogadta, de mint elmondta, hisz az emberekben és a kollégákban, akik segítségével igyekszik olyan megoldásokat találni, melyek nem lassítják, hanem előreviszik a folyamatot. Teljes cikk...


Egy nap velem - Kaszás Helga, az Eurest HR-igazgatója

12 éve Hogyan zajlik a HR-vezető egy napja? - sorozatunk újabb részében Kaszás Helga, az Eurest HR-igazgatója számol be egy munkanapja történetéről. A kötetlen beszámoló személyes hangvétele az ember és a szakember összhangjába enged bepillantást. Megtudhatjuk, mi zajlik a "kulisszák mögött". Teljes cikk...


Dr. Csentericsné Arnold Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Bank leköszönő HR-igazgatója

12 éve Dr. Csentericsné Arnold Zsuzsanna az elmúlt 12 évben a Magyar Nemzeti Bank HR-igazgatójaként dolgozott, mely pozíciótól idén tavasszal a jegybank vezetésében és a HR-stratégiában bekövetkező változások okán vált meg. Pályáját saját vállalkozásában folytatja, melyre már az elmúlt időszakban készülődött. Teljes cikk...


Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója

12 éve Varga Béla 2012. december 10-től a BorsodChem Zrt. HR és kommunikációs igazgatója. A társaság felsővezetésének azonban már több mint 15 éve tagja. 1997-től beszerzési és beruházási, 2003-tól beszerzési és logisztikai igazgatóként koordinálta a BorsodChem teljes körű beszerzési és logisztikai tevékenységét, ideértve számos, a vállalat fejlődését jelentős mértékben meghatározó beruházás, mint például a három izocianát létesítmény és a salétromsav üzemek megépítéséhez kapcsolódó beszerzéseket is. Teljes cikk...


Dr. Szemerédi Katalin, az EGIS Nyrt. HR igazgatója

12 éve Dr. Szemerédi Katalin messziről indult a HR szakma felé, egészen más ambíciókkal vágott neki az életnek. Gyógyszerészként diplomázott, farmakológiai alapkutatást végzett és tudományos fokozatot szerzett. Ekkor még nem gondolta, hogy élete meghatározó feladata az emberekkel való foglalkozás és az ő együttműködésük menedzselése lesz. Ma már tudja, hogy jó úton indult és az élet jól osztotta rá ezt a hivatást. Teljes cikk...


Geszti Péter gondolatai kreativitásról, karrierről és vezetésről

12 éve Az SAP Magyarország által, a People Week@SAP keretében szervezett rendezvény vendégelőadója Geszti Péter volt. Geszti megosztó személyiség, mint egyébként majdnem mindenki, aki mer valamilyen lenni, rendszeresen alkot valamit, vagy sikeres. De mitől sikeres és mindez hogyan kamatoztatható a munkában? Teljes cikk...


Kovács Krisztina, a HP magyarországi leányvállalatainak HR-igazgatója

12 éve Kovács Krisztina 2007. június 1-je óta a HP magyarországi leányvállalatainak HR-igazgatója, emellett nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egyik leghűségesebb munkaerő, hiszen több mint 18 éve dolgozik a cégnél. Vallja, hogy a vállalat értékeit és üzleti stratégiáját az alkalmazottak formálják, emiatt csapatával mindent megtesznek azért, hogy kollégáik megvalósíthassák önmagukat és felismerjék a lehetőségeiket. Beosztottjai a vállalat üzletági vezetőivel együtt az „egy csapat szellemében" azon dolgoznak, hogy a globális, regionális és helyi igények, illetve szabályzatok szerint valósítsák meg az általuk megtervezett legkülönfélébb HR-programokat. Teljes cikk...


Bognár Balázs, a REHAU HR igazgatója

12 éve Bognár Balázs 2011 óta a REHAU HR igazgatója - ahogy ő fogalmaz, ekkor találtak egymásra. A zöldmezős beruházásként indult vállalkozás feladata a magyarországi vállalat sikeres beindítása volt - Balázs olyannyira ott volt a kezdeteknél, hogy ő volt a vállalkozás első tagja. Vallja, hogy valami újat létrehozni, a semmiből teremteni - ez a legnagyobb szakmai kihívás, amivel csak szembetalálhatta magát. Teljes cikk...


Közös megegyezéssel távozik a BKV HR vezetője

13 éve Újabb változás történt a BKV menedzsmentjében, ezúttal a HR igazgató távozik - derül ki a lapunknak eljuttatott sajtóanyagból. Teljes cikk...


Masa Beáta, a Rail Cargo Hungaria Zrt. humánerőforrás igazgatója

14 éve Masa Beáta közel két évtizedet töltött két magyar vállalat kötelékében, de számos munkakörben kipróbálta magát. A szakember vezette már a MOL és a MÁV különböző humán szervezeteit, 2009-től pedig a privatizált, osztrák tulajdonban lévő MÁV Cargo Zrt. majd a 2010-ben Rail Cargo Hungária Zrt.-re keresztelt vállalat humán erőforrás igazgatói posztját tölti be. Teljes cikk...


Új országos HR igazgató a Bosch csoportnál

14 éve Fluck Benedek, aki 4 éve egy személyben látta el a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. HR igazgatói és a Bosch csoport országos HR igazgatói posztját, április 21-től távozik a társaságtól és máshol folytatja szakmai pályafutását - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény. Teljes cikk...


Új HR-igazgató a Xeroxnál

14 éve Magyar Miklós (30) tölti be a Xerox Magyarország HR-igazgatói posztját, miután elődje, Pach Gabriella a Xerox CIT - Közép- és Kelet-Európát, Izraelt és Törökországot magában foglaló - régiójának HR-igazgatójává lépett elő - értesült a Világgazdaság. Teljes cikk...


Muczán Krisztina, a Pioneer Hi-Bred kelet-európai HR igazgatója

14 éve Muczán Krisztina jelenleg a Pioneer Hi-Bred kelet-európai HR igazgatója. Előzetes munkahelyi tapasztalatai hozták számára a felismerést, hogy az emberi munkaerő egy cég sikerének legfontosabb záloga, ezért választotta ezt a pályát. A HR minden területén dolgozott már, legfontosabb szegmensnek a motivációt tartja. Teljes cikk...


Balogh Erika, a Schneider Electric Hungária Zrt. Zalai Fióktelepének HR vezetője

15 éve Balogh Erika 2005 óta tölti be a Schneider Electric Hungária Zrt. zalai gyárának HR vezetői pozícióját, emellett az egészség- és munkavédelmi részleget is ő irányítja. Munkája mellett egy HR-től független, túltermelés-csökkentő projekt vezetőjeként is dolgozik. Teljes cikk...


Budai Angéla, a Videoton HR igazgatója

15 éve Budai Angéla 1996 óta dolgozik a Videotonnál. 2009-től tölti be a cég HR igazgatói pozícióját. A szakember aktív részese volt a kiválasztási központ (AC) bevezetésének, és Videoton Képző Központ intézményi akkreditáció megszerzésének. Teljes cikk...


A rendőrség kezdeményezte a BKV volt HR vezetőjének előzetes letartóztatását

15 éve Kezdeményezte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Szalainé Szilágyi Eleonóra volt BKV-s humánpolitikai igazgató előzetes letartóztatásba helyezését - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Teljes cikk...


Száznál is több törvénysértés a BKV-nál?

15 éve A százat is meghaladhatja a többszörösen törvénysértő szerződések száma a BKV-nál - írja a Magyar Nemzet, a lap birtokába jutott belső összesítő dokumentumok alapján. Teljes cikk...


Duna Ildikó, az AXA csoport Magyarország HR igazgatója

16 éve Duna Ildikó öt éve tölti be az AXA HR igazgatói pozícióját. A szakember aktív szerepet vállalt az AXA-ELLA Bank integrációjában és az ehhez kapcsolódó kultúraváltásban, de az ő nevéhez fűződik a cég HR stratégiájának kidolgozása és megvalósítása is. Teljes cikk...


Jeszenszky Zita, a Pénzjegynyomda Zrt. HR igazgatója

16 éve Jeszenszky Zita közel egy éve tölti be a Pénzjegynyomda HR igazgatói pozícióját. A szakember a Magyar Nemzeti Bank tulajdonában lévő cégnél 436 dolgozó humán erőforrás menedzsmentjéért felel. Teljes cikk...


Zahorán Zsuzsa, a Budapest Airport Zrt. HR igazgatója

16 éve Zahorán Zsuzsa, a Budapest Airport humán erőforrás igazgatójának eddigi karrierjét a multikultúra hatotta át. Pályafutása egyfelől egy sor nemzetközi nagyvállalatot ölel fel, másfelől pedig gazdag tárházát jelenti a legkülönfélébb kulturális hátterek összehangolásának, akár az Amerikai Békehadtestről, akár egy svéd tulajdonú, ipari- és orvosi gázokat gyártó cégről van szó. A sokféleség ellenére azonban nagyon is tudatos karrierépítésről van szó. A szakember ugyanúgy megállja a helyét egy végletekig kiélezett sztrájkhelyzetben zajló, napokig, éjszakákon át elhúzódó tárgyaláson vagy éppen egy céges gyermeknap megszervezésében. Teljes cikk...


Ma távozik a BKV HR igazgatója

16 éve A korábbi közös megegyezés módosításával a mai nappal távozik a BKV-tól dr. Szalainé dr. Szilágyi Eleonóra humánpolitikai igazgató, írja a Napi Gazdaság. Teljes cikk...


Új országos HR vezető az Electrolux Lehelnél

16 éve Új országos HR igazgatót neveztek ki az Electrolux Lehel Kft. élére Stuberné Végh Szilvia személyében, írja a Világgazdaság. Teljes cikk...


Kelényi Ádám, a Szamos Marcipán gazdasági és HR igazgatója

16 éve Kelényi Ádám (30) 2007 óta tölti be a Pilisvörösváron található Szamos Marcipán Kft. gazdasági- és HR igazgatói pozícióját, a Fahéj Cukrászda és Kereskedelmi Kft.-t pedig 12 éve igazgatja. A szakember végzettségei tudatos karrierépítésről tanúskodnak, a több diplomás szakközgazdász eredeti szakmája ugyanis cukrász, így a cég profiljához szükséges szakismeretekkel is rendelkezik, amely elengedhetetlen a cég humán erőforrás feladatainak ellátásánál, irányításánál. Teljes cikk...


Diós Edit, a Fővárosi Vízművek humánpolitikai igazgatója

17 éve A HR szakember német nyelvtanári múltjából adódóan először német kultúrájú vállalatoknál dolgozott, mint a német HypoVereinsbank és az osztrák Volksbank. Diós Edit 2003-ban került a Fővárosi Vízművekhez. A vízműves váltásának az egyik fő motivációja, hogy a német mellett más munkakultúrát is meg akart ismerni. Teljes cikk...


Tarnai Dezső, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. HR igazgatója

17 éve Tarnai Dezső, a Knorr-Bremse HR igazgatója 20 éve foglalkozik az emberi erőforrás menedzselésével külföldi tulajdonú vegyes vállalatoknál. A HR szakember az Országos Humánpolitikai Egyesület elnökségi tagja, s közel két évtizede publikál szakmai fórumokon, újságokban. Teljes cikk...


Majorné Kelsánszky Mária, a TEVA Gyógyszergyár Zrt. HR igazgatója

17 éve Majorné Kelsánszky Mária 2005-ben került a TEVA Gyógyszergyár Zrt.-hez, hogy három gyár humán erőforrás tevékenységét fogja össze; 2006-tól pedig két éven át a budapesti IVAX Gyógyszerkutató Intézet Kft. (a TEVA csoport tagja) HR tevékenységét is igazgatta. Teljes cikk...


Dr. Segesváry Gábor, a Zwack Unicum Nyrt. HR vezetője

17 éve Dr. Segesváry Gábor 1996 óta dolgozik a Zwack Unicum Nyrt.-nél, ahol először oktatási menedzser volt, majd 1998. április elseje óta humánpolitikai igazgatóként látja el feladatait. Teljes cikk...


Szijjné Kállai Ildikó, a Praktiker Magyarország HR igazgatója

17 éve Március 1-jétől új HR igazgatót nevezett ki a Praktiker Magyarország Szijjné Kállai Ildikó személyében. A szakember a győri Lapcom Kft.-től érkezett a mintegy 1400 munkavállalót foglalkoztató barkácsáruház-lánchoz. Teljes cikk...


Végh József, a K&H új humánpolitikai igazgatója

17 éve 2008. január elsejétől Végh József látja el a K&H humánpolitikai igazgatóságának vezetői feladatait. A szakmai körökben elismert igazgató különböző iparágakban működő nemzetközi nagyvállalatoknál szerezte sokrétű HR vezetői tapasztalatát. Karrierútja elvezette Németországba, Hollandiába, Angliába és Norvégiába is. Teljes cikk...


Új HR-igazgató a Sió-Eckes Kft.-nél

17 éve 2008. január 1-jétől új HR-igazgatót nevezett ki a Sió-Eckes Kft. Bartos Marianna személyében. A szakember a Johnson&Johnson Kft.-től érkezett, mintegy 15 éves FMCG piaci tapasztalattal rendelkezik. Teljes cikk...


Kőnig Róbert, a Pannon HR vezetője és vezérigazgató-helyettese

17 éve A svédül és angolul folyékonyan beszélő HR vezető 2005 óta tölti be posztját, 2000 óta pedig a Pannon vezérigazgató-helyettese. A mobilszolgáltató korábbi kontrollere, ügyfélszolgálati igazgatója a kilencvenes években még az idegenforgalomban dolgozott, az IBUSZ stockholmi kirendeltségét vezette. Teljes cikk...


Gothárdi Ibolya a Vodafone Alapítvány élén

17 éve Gothárdi Ibolya tölti be a Vodafone humánpolitikai igazgatói, és a cég alapítványának elnöki pozícióját - értesült a Világgazdaság. Teljes cikk...


Bányai Tibor, a Hankook Tire humánerőforrás igazgatója

18 éve Bányai Tibor nevével összefonódott a Hankook Tire gumiabroncsgyártó társaság hazai leányvállalatának létrehozása, annak több mint húszfős HR szervezetének kialakítása és irányítása. Több nagy cég HR osztályát irányította már a korábban Magyar Honvédségnél szolgáló vezető, így az új feladat sem ismeretlen számára. Teljes cikk...


Fejleszteni kell a vezetői utánpótlás kinevelését

18 éve A humán erőforrás igazgatók háromnegyede az egyik legsúlyosabb problémának és erőteljesen fejlesztendő területnek tartja az új vezetők kinevelését az IBM üzleti tanácsadó egységének (IBM Global Business Services) és az Economist kutatási részlegének (Economist Intelligence Unit) legújabb, emberi erőforrás témájú kutatása szerint. Teljes cikk...